A belső fények labirintusa

Kakuk Tamás | 2020-08-05

Nyolcadik alkalommal rendezi meg a tatai Kuny Domokos Múzeum a Grotta című tematikus tárlatot a Zsigmond-korabeli vár törökkori bejárójában. Az elsősorban fiatal képzőművészeket bemutató nyári kiállítás két ötletgazdája, kurátora Kövesdi Mónika művészettörténész és Kammerlohr-Kováts László festőművész az idei év hívószavának a „Belső fény”-t választotta.

A lényeget nagyon is tükröző helyszín a törökkori bejáró, hosszan elnyúló, boltíves folyosójának fénytelenségében kelnek életre a művek. Mintha egy távoli univerzum bolygói közt tennénk felfedező utazást, s ez az érzésünk még inkább élénkebb lesz, ha tudjuk, hogy a falakba ékelt ajtók magányos kazamatákat rejtenek. Ismeretlen mélységekkel, mint a kiállított művek, melyek a belső fényeikkel teremtik meg világló aurájukat. A homályos térben a látogatóknak kell behatolniuk az alkotások energiaburkaiba, hogy közelebb kerüljenek, a művek által, önmagukhoz. A grotta jelentése: lakható barlang, egyik nagy költőnk óhajtása szerint „temploma a szelíd Múzsáknak”, ha egy időugrással hátra hagyjuk a jelzőt, a múzsák már nem szelídek. De érkezzenek is bárhonnan, egymástól eltérő művészi világlátással, felfogással, technikával áldva meg a művészeket, a műtárgyak mégis összetartozóak, és nem csak a tematikus, csoportos tárlatok kohéziós ereje fogja össze őket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Schenk Attila ironikusan is értelmezhető OSB-lapra festett triptichonja, a Sovány Angyalok valóságos társadalmi jelenségről beszél, miközben mindezt metafizikus üzenetté transzponálja. Kovács Nikolett vásznán organikus, sejtelmes színhullámzásokkal, rétegződő Jelek lesznek az ecsetvonások, míg Borbély Máté égetett fával, ragasztott csiszolt üveggel, aranyfüsttel kombinált Rózsaablak objektje, a múlt és jelen titokzatos térfigyelő kamerájaként működik. Horváth Rita Kísérleti roncsolásai hívogató időalagútnak tűnnek, hogy a Solaris hőseként találjuk meg gondosan eltitkolt emlékeinket. Nedves Péter Barnabás misztikus történeteket talál egy másik bolygón, és a Sziklák között "archaikus kódokkal" keresi helyét a világban. Jónas Péter azt a végzetes vagy felemelő pillanatot ragadja meg szitanyomatán, Vágás előtt, amikor visszafordíthatatlanná lesz az idő. Kammerlohr-Kováts László Város-labirintusában a geometria tömbökként magasodó komor házak árnyékait elnyelik a horizont aranytükrei. Méry Beáta növényi festékekkel készült, finom részletességű batikolása, a Zarándoklat a forráshoz, a zen önmegismerés belső fényét keresi és találja meg. Sántha Péter festményén a deszkákból hézagosan rótt Fészer egyszerre lehet az elmélyedés és a kitekintés otthona.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Charles Taylor teológiai gondolai szerint: „alapvetően ’keresők’ (seekers) léteznek, akik más keresőkkel együtt, közös úton zarándokolnak, s próbálják megtalálni a saját spirituális útjukat.” Talán erről van szó itt is, a világ sokféle megközelítése, különböző attitűdök, értelmezési kísérletek jellemzik a kiállítókat, de közös bennük a belső fény keresése, és ez a belső fény kölcsönhatásban van a hozzávezető csenddel, az elcsendesüléssel.

Kiállító művészek: Borbély Máté, Csernátony Lukács László, Gollowitzer Szabina, Gábor Béres Éva, Görözdi Lilla, Görözdi Rita, Horváth Rita, Jónás Péter, Kacsák Tamás, Kammerlohr-Kováts László, Kele Róbert, Kelemen Dénes Lehel, Király György, Kováts Nikolett, Lendvai Péter Gergely, Lévai Ádám, Matyus Dóra, Méry Beáta, Nedves Péter Barnabás, Németh Anita Judit, Sántha Péter, Schenk Attila, Tóth Norbert, Varga Bálint.

Kövesdi Mónika kurátor, Schenk Attila díjazott, Kammerlohr-Kováts László kurátor, Michl József polgármester és Dr. Schmidtmayer Richárd a múzeum igazgatója

 

Grotta VIII./ Barlang Belső fény

Kurátorok: Kövesdi Mónika, Kammerlohr-Kováts László

Kuny Domonkos Múzeum, törökkori bejáró, Tata

Megtekinthető: 2020 augusztus 15-ig

 

Főkép: Schenk Attila - Sovány angyalok díjnyertes munkája

Szövegközi képek: Méry Beáta, Borbély Máté, Lendvai Péter Gergely alkotásai

A galéria képek: Horváth Rita, Gollowitzer Szabina, Dörözdi Lilla alkotásai

Fotó Miglinczi Éva

További képek