Műteremlátogatás a zöld mindenség festőjénél

Miglinczi Éva | 2017-08-25

„A völgyben már besötétedett, de Lak felett még fénylik az ég,
és a narancsszóródásban a gerincen kirajzolódnak a fák.
Ennyivel megint nehezebb lesz meghalni.”
(Oravecz Imre: Erdőszél)

Szajkó István életútjának egyik igazodási pontja Lókút. Ebbe a mesélő nevű Magas-bakonyi faluba ingázik a festő húsz éve. Szabadkáról oda, majd vissza. Otthona az, ahol a műterme van. Mindkét helyen megteremtette magának az alkotás mikroklímáját, de azt Ő is tudja, egyszerre két helyen nem lehet …
Záporos-szivárványos nyári délutánon a lókúti háztetőn átvillódzó napsugarak vakítják a szemet. A ház melletti pincetetőről hangtalan folydogál le a csend a kertre, s a műteremből sorra libbennek ki a festmények az udvaron álló festőállványra. A festő lesimítja képeiről a várakozás porát, s azok megelevenednek.

 Jövök megyek- festmény/ olaj/vászon- 100x130cm- 2016

Lélekkút

Szajkó jelszerű művészetében markánsan van jelen a kerékpár ábrázolása. A mindig mozgásban lévő útkereső alkalmatosságnak mozdulatlan pillanatait örökíti meg a festő. Ezt az elgondolkodtató idődimenziót szerepelteti képeinek középpontjában. Ebben az ismételt jelrendszerben érzékletesen idézi meg az élet nyomvonalait, az őrlődések, és az örvendés állapotának felkavaró momentumai jelennek meg műveiben. Ahhoz, hogy ne vesszünk el a mű egészében, és megfejtsük kódolt üzeneteit, fel kell kutatnunk azt az ősforrást, mely a művész emlékeit, tapasztalásait rejti. A rendkívül gazdag képanyag fontos életgyökökből, gondolattöredékekből építkezik. Szajkó igyekszik minél kevesebb részlettel elmesélni a történeteket, de ha jó olvassuk szimbólumrendszerét, a valóság, s annak képi megfogalmazásából kivételes hitrege bontakozik ki. Kompozícióiban az idő-időtlenség, a valóság-látomás egyidejű megjelenése keveredik. Szellemi és festői eszköztárával fogalmazza át a hétköznapok nyugalmát, a vágyódásokat, a kirekesztettséget, a tartózkodó boldogság tünékeny pillanatait. Heves módszerességgel kutatja az élet történéseit. A megélt élményeket egyfajta logikus rendszerben, asszociatív motívumokkal rajzolja papírra. A külsőségek nem érdeklik, a lényeget kutatja szakadatlan.  A művész a tárgyakba szellemült lét rétegeit fejtegeti, így teremtve meg újra és újra a lélektárgy mítoszát. Szajkó lélekvándoroltatási élményében az önmegismerés és a megmérettetés áll. Megrendítő szakrális merészséggel, szenvedélyesen festi a rezzenéstelen csendet, s közben szembesül az Isten adta létezéssel.
Megtámasztott kerékpár- vászon/akril/olaj- 60X80cm- 2009
 
Örvénylő por
A festőművész alkotói pályáját a pasztell, a por-kréta használata gazdagítja. A rajzeszköz tudatos és improvizatív használata építi a szajkói életművet. Önkifejező akaratosság ez. Van úgy, hogy a krétája alig hagy nyomot a papíron, s ezek a szinte láthatatlan ökörnyálszálak adják ki a rendszer alapját, máshol magasztos gesztusok, erőteljes satírozások őrzik a keze nyomát. A porkréta puha textúrája beleragad a festő ujjbarázdáiba, s a kézéről a papírra tapadó színes porból az élet sokszínűségének meséi lesznek. Az embernyom rovások keverednek a kanyargó pasztellcsíkokkal, s néhol átláthatatlan gubancszerkezetté, máshol laza szövedékké egyesülnek. Ezek a gubancok a valóságot, vagyis a valóság megidézésének illúzióját közvetítik. A háttérben összemosódó színfoltok és -sávok artisztikus keveredéséből a szenvedélyek megélése, s azok megszenvedése bontakozik ki. Ennek a bonyolult grafikai szerkezetnek örvénylése sokatmondó. Mesél az idegenbe elvágyódásról, a kitaszítottságról, a kósza látomásokról, az időtlenség misztikumáról, a térdimenzió mögötti sugárzó tudás lehetőségéről, és sejteti a hétköznapok szürkeségét feloldó reményeket. A vonalszövevények súlyos növényi nyalábokká állnak össze, s ez a tájillúzió egyben a semmiben lebegés forrása.  Ez a bonyolult tájképzet a vágyak hordozója is. Nincs horizont, nincs térviszonyítási pont, csak a kerékpárlelkek átlényegítését szolgáló szándék. A transzcendens lelki állapot, a csönddel való csatározások, a szétáradó harmónia van jelen szinte minden képében, s ez a jelenésszerű, meditatív lebbenés a szajkóizmus esszenciája.
Az e fajta művészi közvetítés új szellemi síkon egyetemessé teszi a drámai folyamatokat. A léleklabirintus harcait az esztétikum síkjára transzponálja, ezzel egyfajta kognitív párbeszédre készteti a képnézőket. A tájélmény rétegeinek visszafogottsága, a múlttól való rituális megtisztulás lehetőségének felmutatása a festői attitűdöket tükrözi. Ezeket az amúgy szokványos, alig megfogalmazható láttatásokat Szajkó karakterisztikus önkifejező gesztusrendszere felülírja, és képeinek gondolatisága megzabolázhatatlanul töri át az emberi képzelet határait.  Gyengéden nivellálva ügyel a részletekre, s mindezeket a pikturális csodákat a Szajkó-képekre jellemző színvilággal erősíti. A befelé forduló meditatív lelki tereket meleg terra-színekkel jellemzi, melyek a természet közelségének nyugalmát is érzékeltetik. A penészzöldek, a kopott munkáskabát-színek, az okkerek, a fáradt levendulák, a pernyeszürkék, az  ánizskékek, a sárfeketék, a hajnalpirosak, a tört tónusú pasztellek expresszív kölcsönhatásba lépnek. Megváltoztatják egymást és kettéválaszthatatlanul, összefonódva egyesülnek.
Sárga postaláda- vászon/akril/olaj- 60X80cm-  2008

Útkeresés   
A Szajkó-univerzum metszéspontjában álló kerékpár és a háttér dramatizált egysége speciális filozófiai kapcsolatrendszerbe szövi az emberi lét emlékeit, ugyanis Szajkó tárgyak (kerékpárok) helyett léleképítményeket fest. A kitaszítottság/elvágyódás az útkeresés és a befogadás/visszatérés izgalmas, egyben fájdalmas stációit láttatja a képsorokban. Generációs problémákat, a kisebbségi lét dilemmáinak vetületeit, a tradicionális létcsapdákból való menekvést fogalmazza meg az allegorikus élettörténetekben. Szabadságra, produktív vagy kreatív gondolkodási folyamatokra vágyás szimbóluma a vastárgy. Szellemi, erkölcsi és fizikai értelemben definiálható a művekben megfogalmazott szándékszabadság. A léthatárokat feszegető alkotó festményein a megjelenő jelentéskörök szignifikánsan vannak jelen. Az ellágyuló és konok formák a képnek olyan elemei, melyek a társadalmi-kulturális konvenciókat elvetik, s a szabadság teljességét élvezik. Ám a függetlenség és önállóság nem csak gondtalan örömmel jár. Az egyedüllét kiszolgáltatottsága felerősíti a fájdalmakat, s a szorongások megbéklyózhatják a tiszta gondolatokat. Szajkó a kerékpárteremtmények esendőségén keresztül hívja fel figyelmünket a sorskérdésekre. Rajzaiban a bicikli kerekeinek hangsúlyos megjelenése az útkeresését, a szabadságot, míg a leheletnyi vonalakkal megrajzolt, alig látható kormány az irányítást nem tűrő dacot szimbolizálja. Szajkó a távolodás-közeledés élményével perlekedik, s az ősbizalom aspektusainak megismertetésére törekszik. Metaforákkal dokumentálja a látvány pillanatait. Fotografikus, élményű jelbeszédében a kerékpár térbeli helyzetéből az aktuális lelkiállapotok, útirányok olvashatók le. A bezárt ajtók előtt ácsorgó, lámpaoszlopnak támaszkodó – a képnézővel szemben álló – kerékpár ízlelgeti a megindulás nyugtalanságát. A váz vörös izzása még a sorskeresés hevületét jelzi, mely szín a bolyongások során barnás-szürkés földszínre változik. A vándorúton a jármű mindig távolodik, így annak hátulsó, parázsló prizmája kerül a középpontba, ez egyfajta segélykérésnek, helyzetjelentésnek fogható fel. Beazonosító jel hátramaradottaknak.
A nagy menetelés pihenőállomásain több kerékpár találkozásának lehetünk tanúi. Fáradtan fekszenek a zöldellő mezőben, szemlélik egymást, de legtöbbször a magányos kerekezést látjuk. Elérni a végtelen távolságban lévő új élet lehetőségét megakad az ábránd szintjén.  De ha néha mégis áthatolnak a vonaldzsungelen – amely mögött egy tündérkert, avagy az infernó birodalma is lehetne –, rájönnek, az élet túl rövid egy új létforma kialakításához. A régi boldogság-boldogulás megélése, annak megtartása nehezedik az utazóra.
A tájszentély mögötti megváltás reménye a festő kezében van. Szajkó az elzálogosított érzelmeket visszaadva, az élménysokkot enyhítve tereli a hazavezető útra az emberarcú kerékpárokat. A festő azt sugallja, hogy a befogadó otthon emberségénél nincs nagyobb örömforrása a létezésnek. S azt is tudatja, nem kell mindig kerékpároknak álcázni magunkat. Merjük vállalni létünk változásait, egyéniségünket, akkor lehetünk biciklik, bicók, bringák, bicajok, brinyók, cajgák, cangák,  kerók, kétkerekűek, és még akár drótszamarak is.
 Jövök megyek-  falemez/olaj -36x48cm- 2016
 
*
A művész fizikai megjelenése, arckifejezése, tekintete, tartása (és kutya-imádata) sokat árul el művészete lényegéről. Lénye belehelyezhető abba a világba, amelyet létrehozott. A párafelhős, zöldellő krétanádas mögül figyeli a világ harsányságát. Kikacsint ránk és visszavonul a nesztelen Bakonyba. A ködpárás látóhatár, az égbe nyúló kaliforniai mamutfenyő, a domboldalba vájt pincegádor-oltár, az emlékeket őrző kalap, a házra futó lila akác illata erősíti  az alkotás csendjét. Műtermében sült kacsa lemeztelenített csontjai meredeznek a tányéron. Ropogós kenyérsercli és a „rakija od voca” párlata idézi az otthon-itthon melegségét. Szajkó a szilaj indulat és a kiegyensúlyozottság megjelenítője. Az ember végzetét egyetlen végső mozzanattá tömöríti születéstől haláláig.
Művészete a társadalmi, a politikai és az esztétikai eszményeknek ellenáll, s bár festészete érintőlegesen kapcsolatba kerül néhány stílusirányzattal, de azokon felülemelkedve teremtette meg a Szajkó-galaxis képtárát.
Fekvő vadászkutya- pasztell- 25X100cm- 2009


Fotó: M.É.

Képjegyzék:

- főkép-1.kép- galéria - Szajkó istván műtermében

- Mediterrán utca részlet piros biciklivel- pasztell-  30x21- 2016

- Kompozició kerékpárokkal - pasztell- 50X70cm- 2008

További képek a galériában

További képek