Meseboltos karantén – A lepke logikája és a palacsintafülű elefánt

Ölbei Lívia | 2020-04-20

A színház elevensége, az itt és most megismételhetetlen összekapaszkodása semmivel – semmivel! – nem pótolható. De a karanténhelyzet túlcsorduló virtuális tobzódásában igazi gyöngyszemek is föl-fölbuknak az árból. Közéjük tartozik a szombathelyi Mesebolt Bábszínház Játsszunk bábszínházat! sorozata: bábszínház otthon. Nézni gyönyörűség, de ki is lehet próbálni.

Ezek a néhány perces kis felvételek tényleg a kényszerből csinálnak erényt: mintha valami különleges kincsestár nyílt volna meg – másfelől nézve most halmozzák föl, gyűjtik össze, egyúttal teszik közkinccsé egy kiapadhatatlan, színes kincsestár legnagyobb értékeit. (A Mesebolt: mesebeli bolt, a polcai egyszerűen nem tudnak üresek lenni. Ami itt üres, az is telítve van – ez mágikus tér.) A különleges meg a hétköznapi – ahogy az a színházban gyakran előfordul – furcsa kapcsolatba lép: minden a kontextuson múlik. A leghétköznapibb használati tárgyak változnak át a szemünk láttára és találják meg a helyüket egy „másik” világban, amely persze egyáltalán nem idegen, ellenkezőleg: nagyon ismerős. A játék itt alapvetően „a viselkedés iskolája” (ahogy Lotman modellezi), de máris nem egy olyan kisfilm készült, amelyben a játék átlépi a határt: és akkor a művészet vidékein járunk.

A Mesebolt sorozatát Császár Erika praktikus és szeretnivaló kisfilmje nyitja. Milyen régen hajtogattunk csákót meg csónakot: csak egy papírlap kell hozzá. A Mesebolt színésze zöld papírt használ, a csákó meg a csónak békává változik át. Weöres Sándor Békák című verse jár hozzá – és az az érzés, hogy békának lenni jó, mert a víz alatt soha sincs vad idő, sose hull az eső.

Kosznovszky Márton ruhacsipeszből csinál száját tátó Ádám bátyámat – de lehet cápa is. A mini paraván mögött bemutatott minidrámát humorban oldja föl. Lukács Gábor Csukás István Elefánt-meséjét játssza el: „Hogyha volna egy tál fánkom, / megenné az elefántom, / kevés lenne fele-fele, / fánkból több is férne bele! / Éppen ezért nem is bánom, /amiért nincs elefántom!” Fantasztikus példája ez a kis film annak, hogy miképpen lehet elkerülni a puszta illusztrálást, hogyan lehet a lényeget nyakon (ormányon, fülön) ragadva, a képzeletet szabadon engedve világot teremteni. Vagyis eltüntetni: ormánypalacsinta, elefántfül-palacsinta – volt, nincs (elefánt).

Kovács Bálint akkurátusan (ahogy a csillag megy az égen) bemutatja, hogy eldobásra ítélt tárgyak – például konzervdobozok – bábuvá-robottá változhatnak át. Madzag, szög, drót, két gomb a szemének; Doboz Dani útra kész. (Mert mindenkinek van valakije, akit szeret.)

Gyurkovics Zsófia Lepke címmel csodálatos kis árnyjátékfilmet hozott létre: a baljós, süvítő viharban verdes egymagában a lepke, csak azért sem adja föl: repül, repül. Aztán minden elsimul, kisüt a nap – és hopp, még egy lepke. Varga Bori mosdókagylóban csinál tengert, színes lufikból pocakos halakat. A tét itt is óriási: nagy szuszogások, szorongás-leküzdések árán eljutni egymásig.

A költészetnapi bónusz – Lukács Gábor alkotása – Nemes Nagy Ágnes A titkos út című versével játszik el: „Messze innen utcalárma, / messze dong a kisvasút, / így bújik a – / pszt, pszt! / így lapul a – / titkos / út!” Szép, ahogyan a füzetlapra gyöngybetűkkel lemásolt vers mellett – a vers által – a spirálfüzet házzá változik: onnan lehet kilépni a borostyánnal benőtt kertbe, ott lehet a csillámló fényekkel együtt eltűnni a fák között.

A meseboltos kisfilmek: mind egy-egy titkos út. Ja, és Varga Bori fürdősót is tesz a vízbe: hogy kék legyen.

 

Forrás:  Mesebolt Bábszínház youtube csatornája, VAOL