TOVÁBBÍTOTT ÜZENET

Art Limes | 2019-12-13

Mayer Éva képzőművész TOVÁBBÍTOTT ÜZENET című kiállítása a Párbeszéd Házában, Budapesten.

"A szentélyek pusztulása egyben a kultúrák vesztesége is, vagy akár teljes elhalása. A templom ugyanis mindig több, mint az egyház szolgálatában álló intézmény. Sok esetben igazi műalkotás, amelyben találkoznak egy kor, egy egész emberi kultúra művészeti vívmányai. S bár a televízió háborús képriportjaiban a fásultságig követhetjük a templomrombolás ma is elterjedt drámai képkockáit, Mayer Éva képeit nézve a borzongás igazi érzése fut át az idegeinken. Ettől eltekintve mégis azt kell mondanunk, hogy a képek szépek, szépségükben lenyűgözőek, mert hát a tragédiát is lehet magasztossággal ábrázolni. Különleges érdekességgel bír, hogy a művész a templomépületeket esetenként „kihúzza” a talajból és a magasba, a levitáció állapotába emeli őket. A lebegő, földtől elrugaszkodott szentélyek olyanok, mint az emberi testből kiszabadult lélek, melynek az útja még bizonytalan." (Szombathy Bálint)

Mayer Éva TOVÁBBÍTOTT ÜZENET című tárlatának megnyitója: 2019. december 13. péntek, 17:30 óra 
Helyszín: a Párbeszéd Háza -  Budapest, Horánszky u. 20, 1085
A vernisszázson köszöntőt mond: Sajgó Szabolcs SJ
A kiállítást megnyitja: Uszkay Tekla művészettörténész
Zenél: a Bettika Trió
 
A kiállításhoz kapcsolódó program: 2020. 02. 21-én , 19:00 órakor  MAYER ÉVA „LÉLEKTEREK” című művészeti albumának bemutatója.

MAYER ÉVA (1983) Pozsonyban született, Somorján és Budapesten él és alkot. Tanulmányait 2008-ban fejezte be a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika és vizuális nevelőtanár szakán. 2018-ban doktori fokozatot szerzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájában. 2013-ban szakmai munkája elismeréseként Munkácsy-díjjal tüntették ki. Külföldi tanulmányúton volt 2007-ben Corkban (Írország), 2015-ben pedig a prágai Akademie výtvarných umění-n végez szakmai kutatómunkát. Kiállításai révén rendszeresen szerepel különböző szlovákiai, magyarországi és külföldi fórumokon. Emellett kultúraszervezőként is tevékenykedik, és több kurátori projekt is kötődik nevéhez. 2011 óta működtetett DUNART. COM Somorjai Nemzetközi Művésztelep ötletgazdája és főszervezője. 2014 óta egyetemeken oktat, jelenleg a Budapesti Metropolitan Egyetem média dizájn tanszék főiskolai docense. Munkáiban évek óta foglalkozik az aktuális társadalmi-, szociális, szociológiai problémákkal, melyek szorosan összeköthetőek a személyes életében megtapasztalt élményekkel, kérdésekkel. Gyakran tabu témákat feszeget, mint a betegség, társadalmi-kisebbségi konfliktusok, az előítéletesség problematikája, a migráció vagy az elmúlás, a gyászfeldolgozás, illetve a hittel és vallással kapcsolatos kérdéskörök gondolatisága. Az egyén és a társadalom viszonya, a közép- európai identitás mibenléte foglakoztatja. A személyességen túl azon van, hogy általánosabb érvényűvé formálja a mondanivalót a kollektív tudat bevonásával. Foglalkoztatja a grafika „térgrafikává” való alakítása, grafika-installációi gyakran helyspecifikusak és meghatározó szerves részét képezik a térnek. Gyakran tervezi őket szakrális terekbe, ahol szokatlan párosításként egymást jól kiegészítve működik a köznapiság és a szakralitás. Az installációk mellé gyakran hangot és mozgóképet is párosít.

 
A kiállítás 2020. február 25-ig tekinthető meg a Párbeszéd Házában, keddtől péntekig 15 és 18 óra között.

Főkép:

Mayer Éva: Védelem III., egyedi vegyes technika, 226 x 121 cm