Dunántúli Tárlat - Új Dunántúli Tárlat

„Ám amilyen ostobaságnak ítélem a haza kicsúfolását, olyan provinciális nekem, aki a provincializmust veti meg”. Henrich Böll

A Dunántúli Tárlat Trianon utáni művelődéstörténeti képződmény. A múlt század harmincas éveinek közepére világossá vált a vidéken élő és alkotó képzőművészek számára, hogy a kialakult új egy-főváros-központúság immár végleges jelenség, az országos kiállításokon való szereplés a vidék képzőművészei számára egyre nagyobb kihívást jelentett, ami alkotói energiákat vont el tőlük. A földrajzi régiók szerepe is megváltozott, a folyamatok passzív szemlélése többé már nem volt célravezető, a periférián élő képzőművészeknek maguknak kellett kivívni munkájuk megbecsülését. A Dunántúlon Pécsett és Szombathelyen alakult ki olyan szellemi erőtér ahol az első lépések megtörténtek ezen a téren, mígnem Zalai Tóth János (1899-1978), Egry József egykori magánnövendéke 1936-ban meg nem rendezte az első Dunántúli képzőművészek kiállítását Szombathelyen az ottani Szent Márton Céh szervezésében. A tárlaton 40 művész 170 alkotása szerepelt, egy külön teremben kaptak helyet Derkovits művei, a szülőváros így tisztelgett a két évvel korábban elhunyt festő előtt. Az akkori kultúrpolitika nem mérte fel ennek a kezdeményezésnek a jelentőségét, így a két világháború közti időszakban nem gyökeresedhetett meg a Dunántúli Tárlatok hagyománya, a háborúba való sodródás pedig teljesen levette a napirendről.

A háború után a teljesen újjáalakuló képzőművészeti struktúra először szintén csak az országos kiállításokat tekintette elsőszámú fórumnak, a hivatalos hazai képzőművészet ismét csak a politikai ideológiák kiszolgálójává vált. 1956 után azonban ez művészeti felépítmény recsegni-ropogni kezdett, a vidéki képzőművészek helyzete, mellőzöttsége is tarthatatlanná vált. A 60-as évektől a Dunántúli Tárlatok is újraindulnak, a Képzőművészek Szövetségének és az újonnan megalakult Művészeti Alapnak a Dunántúlon élő tagjai számára biztosítva egységes nyilvánosságot. Kovács Péter, a székesfehérvári Csók István Képtár újonnan kinevezett művészettörténésze 1965-ben a következő sorokat fogalmazza meg: A Dunántúlnak már voltak nagy festői, mint Mészöly, Csók István, Rippl-Rónai, vagy Egry József, mégsem ismerjük – mint fogalmat – a „dunántúli művészetet”… A most már rendszeressé váló közös kiállítások sora, az állandó összehasonlítás lehetősége választ adhat arra a régi kérdésre is, hogy mégis van-e „dunántúli művészet”. Nehéz elhinni, hogy e táj csak egy-egy igazán kiemelkedő mesternek adott volna teret, s nincs valami közös, meghatározó a levegőjében.

A 80-as évek egy új korszakát hozták el a Dunántúli Tárlatoknak, Kaposvár ugyanis egy évtizedig nyújtott adott otthont e formációnak, átfogó összképet adva az itt élő képzőművészek és a közönség számára.

Sajnos a rendszerváltással épp az ilyen regionális fórumok szűntek meg az országban, a különböző műfajú és profilú, országos hatókörű biennálék és triennálék viszont mind életben maradtak. Ez azonban nem a Dunántúli Tárlatok fölöslegességét, vagy életképtelenségét jelenti, hanem azt, hogy a megyék eljelentéktelenedésével a fenntartók pénzügyi kondíciói szűntek meg, ami a több mint félévszázados hagyomány végét jelentette.

Az 1936-os Dunántúli Tárlat meghívásos volt, a 60-as évektől újjászülető az akkori gyakorlatnak megfelelően zsűrizett. A mostani új kezdet ismét meghívásos alapú, minden Dunántúli megyének egy-egy kurátora hív meg 15 képzőművészt a megyéjéből, a kiállítás két központi kurátora Baky Péter és Veszeli Lajos festőművészek.

A keszthelyi születésű Zalai Tóth János a Balaton festője volt. Veszeli Lajos festészetének is egyik fő témája a Balaton, mindkét esetben a Dunántúli Tárlatok életre keltésében a Dunántúl ékkövének, a már a rómaiak által is olyannyira kedvelt Pelsonak inspiráló, központi szerepe volt, most Balatonalmádi e központ, az Új Dunántúli Tárlat otthona.

 

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A szervezők harminc év elteltével élesztették fel a Dunántúli Tárlatot. Az Új Dunántúli Tárlatot Balatonalmádiban - a Magtárban - , 2019. augusztus 17. nyitották meg.  A tíz dunántúli megyéből 15-15 művészt kértek fel a részvételre, az ő munkáikról a megyei kurátorok közösen döntöttek. Egy alkotó két-két művével vehetett részt a tárlaton, így összesen 300 alkotás került bemutatásra az Új Dunántúli Tárlaton. A kiállítás központi kurátorai Baky Péter és Veszeli Lajos festőművészek. A tárlat célja, hogy a régió alkotói bemutathassák legfrisebb munkáikat a közönségnek és a szakmának

A kiállítás szeptember 17-ig látogatható.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Főkép: Baky Péter - A víz színei (60x60cm pitt kréta)

Szövegközi képek: Ferenczi Gábor - Pannónia, Nádas Alexandra- Halász asztal, Nagy Gábor - Tájseb 10, Jakobi Anna - Új Pannon barbárok, Sax Olivér - Lépések, A.Bak Péter -Dunántúl télen, Zichó Gabriella - Kompozíció, Varga Bencsik József - A szatír

Galéria képek: Bánfi József - Pannon táj, Barcsay Kálmán - Pannon harcos, Szilágyi Tibor - A villányi bor ünnepe

A szövegközi képek a  Komárom-Esztergom megyei alkotók művei, a megyei kurátorok A. Bak Péter és Ferenczi Gábor.

 

További képek