Emlékezet- Végh Éva kiállítása

Miglinczi Éva | 2018-12-05

„A bányászat kérdésében az emberek között a vélemények mindig erősen eltérőek, egyesek szenvedélyesen hangoztatják nagy jelentőségét, mások viszont annál keményebben szidalmazzák.” – Georgius Agricola, a bányászati és földtudományok egyik letéteményese 1546-ban mondta ezt.

Bányákra márpedig szükség volt! Végh Éva Dorogon, én Tatabányán élek. Mindkét térség múltját, mely kihat a jelenre, a bányászat határozta meg. A bányászat felvirágoztatta a térségeket. Lakásokhoz jutottak a bányászok, művelődési intézményeket, mozikat, színházat, múzeumokat hozott létre a bányavállalat. Ezen felül mindkettőnknek szoros kötődése van a bányászathoz. Édesapámnak szabadulásakor – ötévnyi politikai fogvatartás után – a tatabányai szénbányákat jelölték ki munkahelyéül, míg az ő édesapja a dorogi medence bányáinak fúrómestereként dolgozott. Én lejegyeztem apám bányász történeteit, Végh Éva e műtárgykollekcióval tiszteleg a dorogi szénmedence bányáiba egykor naponta leszálló bányászok emlékének, s emlékeztet arra, hogy Dorog, Tatabánya, Oroszlány bányáinak 116 éves történetében közel hatszáz áldozatot tartanak számon, akik a lencsehegyi, a márkushegyi, a Vadorzó aknabeli sújtólég- és szénporrobbanásaiban vesztették életüket.

 

 

 

 

 

 

 

A kiállítás fő témája a bányászat letűnt világa, mely évtizedeken keresztül meghatározta Dorog és a környező települések arculatát, a lakosság életminőségét. Képein alig-alig látni alakábrázolást, mégis ezek a lepusztult tájobjektumok, a belső terek lélekkel telnek meg. E jelentésmezőkben lélegzik a régmúlt. Végh Éva alkotásain az enyészetben az emlékezet körvonalazódik. Újrateremti a múltban gyökerező, jelenből táplálkozó valóságdarabokat, s azokat képpé formálja. Magányos identitás-rögzítés a célja. A mű identitását rávetíti a jelenre. Ráerősít a kollektív emlékezetben még élénken élő tradíciók, a bajtársiasság, a csapatszellem távolodó, idealizált világának tovább-éltetésére, feledtetve a sajgó ízületek, a tüdővész, a fizikai erőfeszítések nehézségeit.

    

A művész szenvedélye a képfelület rendezettségének elérése. Témafelvetéseit sem eltúlozni, sem lényegtelen elemekkel nem akarja felruházni. Az emlékezés valóságképét úgy tördeli szét, hogy meghagyja, megidézi az eltűnt dicsőség hangulatát. Mindegyik képén megelevenedik a múlt valósága és annak lepusztult jelene. Az enyészet szépségét emeli ki, az emléktöredékeket, a lélekjelenlétet nyomatékosítja a képeken. A kifosztott emlékeket ötvözi valóságrészletekkel és reflektorfénybe állítja a múltat. Azért, hogy tematikai rendszere hatékonyan működhessen, átfogó formanyelvi eszközöket keres. Kortárs képzőművészeti szempontból, néhol egyszerű eszköztárral reflektál a megsemmisülés szépségére, máshol összetett technikai folyamatok mentén a lényegi információkat teszi meg a képek központi elemévé. Nem célja a természetes vég átírása. Azt szokatlan fraktáltságban, perspektíva-váltásokkal jeleníti meg, vagy néhány művében szokatlan képkivágások által határolt emlékmezőkbe tekinthetünk be. Végh Éva képépítő metódusában a tudatos szerkesztés mellett a téma nagyvonalú kivitelezése is felfedezhető. Alkotásainak szürke, szürkésbarna alaptónusait hangsúlyos téglavörös, mély- és élénk-kék, ősz-sárga színhasználattal erősíti, mely színekben az érzelmi telítettség, a megrendülés, a belső katarzis tükröződik. A látványbéli hatások, a személyes gesztusok, a gondolatok kivetítése, a képteremtő szándék belekapaszkodik a múltba, s a festői habitus egyesítésével jelenik meg a vásznakon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezekből a dokumentarista ábrázolású épületobjektumokból, tájsebekből hiányzik a hamisság, a lényegtelen témafelvetés. Jelen tárlat egy letűnt világ sűrítménye, mely igyekszik megmutatni a múlt és a jelen viszonyrendszerét. Dorog, Esztergom, Sárisáp, Tokod, Tokodaltáró, Kesztölc hőskorának fontos létnyomatait, megindító valóságát tárja fel. A művész nem kevesebbet állít, minthogy a hétköznapi látványokat, emberi lélekállapotokat be kell emelni a művészetbe, ezzel felülírva a művészet néha felismerhetetlen paradigmáit. A kiállításon bemutatott alkotások 2011 és 2018 közözött születtek. Az dorogi medence bányászati emlékerdeje mellett valóságos tájrészletek jelennek meg a Limes Galéria falain. E művekben a hanyatló idő ritmusos változását mutatja be. A lét és az elmúlás bomló egyensúlya sejlik fel ebben a műtárgycsoportban is. Végh Éva jelet állít a fizikai valóságnak, azt minimálisra redukált szimbólumokkal, klasszikus festészeti megoldásokkal érzékelteti.

Árnyalatnyi elemekből összeálló kompozíciók egymáshoz hasonló logika alapján épülnek fel. Spontán festői gesztusok mellett, a markáns komponálással készített festményeihez a vászon, a karton, a farost egyaránt alkalmas. Lassan egy évtizede jelennek meg az alkotói periódusban a jellegzetes emócióval töltött épületstruktúrák. E lehatárolt terekben, épületsebekben, tájrészletekben a világmindenség általános érvényességét hangsúlyozza. A művész alkotásainak névadása egyben szándékos dokumentálás. Egy-egy képcím visszatér, mely tudatosítja a képek közötti kapcsolatok egymásra hatását. A megfestett narratívát ezek az állandó és változó címek emelik ki hétköznapi státuszukból, s egy felemelő dimenzióba helyezi a térmotívumokat.

 

 

 

 

 

 

 

A lét egyszerű pillanatainak látásmódja megkérdőjelezhetetlen. A lepusztult és élő, a régi és az új hasonlóságait és egymásba fonódásának kérdéseit feszegeti. Végh Éva képein vallomásszerűen mutatja meg szűkebb hazájának lélekrezdüléseit. Sajátos közvetítő szerepet vállalt fel a múlt és a jelen között, képein illúziómentes emlékmomentumokat rögzít, alaposan leltárba veszi környezete minden szegmensét, s azt természetes egyszerűséggel juttatja el a befogadó kiállításlátogatóig.

Révkomárom- Limes Galéria, 2018. november 18.

Fotó: Kapa Melinda, Végh Éva

További képek