„Két világ határán” - képzőművészeti pályázat

Art Limes | 2018-05-06

Felhívás Tata várostörténeti évfordulójának alkalmából rendezett képzőművészeti kiállításon való részvételre.

Az Öreg-tó forráskúpból képzett, mesterséges szigetén áll Keresztelő Szent János szobra.

A szobor története tanulságos. A Tatát várossá álmodó Magyary Zoltán szerezte meg szülővárosa számára a tehetséges fiatal szobrász, Kovács Mária díjnyertes szobrát, amely 1940-ben a Velencei Biennálén is ki volt állítva. A Jordán vizében keresztelő próféta szoboralakja vizes környezetet kívánt, nem véletlen, hogy Magyary professzornak Tata bőven fakadó vizeit juttatta eszébe. Később a szobrot a Nagytemplomba menekítették. A rendszerváltás első, szimbolikus eseménye a szobor visszaállítása volt. Eredeti helyére, a Malom-patak-mellé, az elapadt forrásvizek miatt már nem lehetett visszaállítani, így került a tómederbe.

A Tata és Tóváros 1938-as egyesítésének évfordulójára készülő képzőművészeti kiállítás ezt az akkori közegbe ágyazódó, ma már a város emblémájává nőtt szobrot ajánlja kiindulópontul. Felhívásunk nyitott, nem kizárólag a város művészeit szólítja meg, nemcsak az itt élő, vagy innen elszármazott alkotókat, hogy a városjubileum alkalmából a Nagy-Kovács Mária-féle Keresztelő Szent János-szoborra reflektálva vegyenek részt tervezett kiállításunkon, szabadon támaszkodva a szobor tematikájára, sorsára, táji környezetére, vagy akár Keresztelő Szent János igéire. A kiállítás címe az Ószövetséget és az Újszövetséget összekötő próféta alakjára utal, de gondolhatunk egyben a várostörténeti jelentőségű eseményre is, amely a két város egyesítésével a mezővárosi múltból a modern korba való átlépést jelentette.

A „Két világ határán” című tárlat megrendezésére, a kiállítás megnyitására a piarista rendházban, 2018. június 21-én kerül sor.

A kiállításra technikai és méretbeli megkötöttség nélkül lehet beadni maximum 2 alkotást június 12. és 15. között a helyszínen. Mivel katalógust szeretnénk készíteni, kérjük a művészeket, hogy szíveskedjenek munkáikról május 25-ig nyomdai minőségű felvételeket küldeni a kereszteloszentjanoskiallitas@gmail.com címre.

A kiállítás legszebb darabjait a rendezők (Tata Város Önkormányzata, a Mecénás Közalapítvány és a Kuny Domokos Múzeum) által felkért zsüri díjakkal jutalmazza.