Meanwhile

dr. Horváth Gizella | 2018-03-31

Amióta olvastam, hogy Ozsváth Zsuzsi úgy harangozta be ezt a kiállítást, hogy mondani fogok pár jó szót, azóta keresem ezt a néhány jó szót.

Például gondoltam arra, hogy „vörös”. Ez elég jó szó. Vagy arra, hogy „erőteljes”. Ez is elég jónak tűnik. Viszont a „transzcendentális appercepció” már nem tűnik annyira jónak.

Majd rájöttem, hogy nem fogom megúszni pár jó szóval, és kezdtem keresni néhány jó mondatot. Vegyünk például egy klasszikust: „2012-ben ismertem meg Ozsváth Zsuzsit. Név szerint ő maga mutatkozott be nekem, amikor a PKE képzőművészeti szakon tanult. Akkor még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni”. Meg csirkecombot szorongató nyulakkal. Meg sztaniolból gyúrt királyokkal.

Azt hittem, Ozsváth Zsuzsi azért van ott, hogy megtanuljon plakátokat, arculatot tervezni, animációt készíteni. Mindeközben (meanwhile) Zsuzsi irodalmi versenyekre jelentkezett. És időnként meg is nyerte őket. Majd dalíró versenyre jelentkezett. És mindeközben (meanwhile) azt kérdezte tőlem, hogy szerintem ő mit kellene, hogy olvasson. No, nem föltétlenül filozófiát. Hanem úgy, egyáltalán. Mert igaz, készíti az államvizsga dolgozatát, de mindeközben (meanwhile) nem szeretne lemaradni az egyetemes, na meg a magyar kortárs kultúráról sem.

Majd Zsuzsi lediplomázott, és nem grafikusnak állt egy reklámcégnél, hanem a Szigligeti Színház Lilliput Társulatának irodalmi titkára lett. Mindeközben (meanwhile) továbbra is ír verseket, prózát, drámát, dalszöveget. Publikál a Váradban, a Helikonban, nemrég jelent meg egy antológiában. Néha, ha írnak vagy beszélnek róla, „fiatal íróként” emlegetik. Mindeközben (meanwhile) időnként plakátokat is tervez, és csak úgy, időtöltés gyanánt… fest. Amit éjjel fest, azt reggel felteszi a Facebookra, vagy fordítva – és ha adódik alkalom – kiállítja.

Találtam közben még néhány szép mondatot, Zsuzsinak is tetszeni fognak: „Itt ebben a tájban él egy festő, aki olyan ügyesen festi/A tájat, hogy annak a tájnak aztán olyanná kell lenni,/Amilyen a festmény”. Szép mondat, de Zsuzsi képeire nem igaz. Zsuzsi képein a táj vörös és fekete és kék, nem föltétlenül ilyet szeretnénk látni, ha reggel kinyitjuk az ablakot. Akkor próbálkozzunk más szép mondattal, most az egyszer Zsuzsitól: „Hogy nézek/ki ebből az arcból, mintha lenne mögöttes tartalom." Na, ez igaz. Ránézünk ezekre az arcokra, és a mögöttes tartalomtól néha kiver a verejték.

Ha be kellene sorolni valahová a képeket, mondhatnánk olyan szép szavakat, mint: expresszionista, vad (vagy még szebben: fauve), esetleg szürrealista. Számomra a találkozás ezekkel a képekkel leginkább El Kazovszkijt juttatta eszembe: ugyanaz az erős színhasználat, vörös, fekete, kék, a kiépülő félben lévő magánmitológia, kegyetlen világlátás, hangos, néha harsány kiáltás. Azzal a különbséggel, hogy Zsuzsi tud mosolyogni. Ironikusan, egyedül önmagán, másokon másokkal, mindenkivel azon, ami csak úgy, megesik, mindeközben (meanwhile). A szorongásokon, a félelmen, a bizonytalanságon, a kudarcokon – amelyek megesnek, miközben azt hinnénk, éljük az életünket. Látjuk a húsevő nyulakat bevonulni az őket felfaló szájba, amely bizonyára egy olyan monstrumhoz tartózik, amit Zsuzsi nem mert nekünk megmutatni, és nem tudjuk, féljünk, együtt érezzünk szegény nyulakkal, vagy röhögjünk azon, hogy a fölényeskedő laza nyulak hogyan vonulnak szép sorban a zöld szörny rettentő szájába. Nézzük a felkelő nap házát, megborzongunk a rá vetülő fekete árnyéktól, nem tudunk mit kezdeni a szerencsétlen alakokat elnyelő sárga fényáradattal (örülnénk neki, ha az alakok nem lennének ennyire kétségbeesve), elmosolyodunk a gyűrött papír és az odamázolt keret gyermeki könnyedségén, és a megmenekült vörös alakokon, akik mindeközben (meanwhile) sietve hagyják el a helyszínt. Nézzük szomorú, néha ijedt (lárvaszerű) arcait, és tudjuk, hogy ez nem a lemondás szomorúsága vagy ijedsége, hanem az akarásé és elfogadásé. Ahogy Nietzsche mondaná, az élet akarásé és az életigenlésé – ami nem egyfajta megszelídített, jólfésült életet akar, mert az hazugság volna – hanem az életet mindenestül, szeretettel, szerelemmel, örömmel, cicákkal, jó zenével, szorongással, kudarcokkal, hibákkal és a végesség tudatával.

A végére még egy jó mondat, a Facebookon olvastam: Nagyvárad szép város, de nem mozog. Azt szokták mondani, hogy Nagyvárad nyugdíjasoknak való hely, csendes, szép, és nem történik benne semmi. Mindeközben viszont (meanwhile) itt születik szemünk láttára az Élő Várad. Mindeközben.

 

A szerző, dr. Horváth Gizella a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója.

Elhangzott 2018.  március 20-án, a HolnapUtán Fesztivál - Ozsváth Zsuzsi Meanwhile című kiállításának megnyitóján.

Fotó: Danilics Tibor

További képek