Kék templom

Kakuk Tamás | 2015-05-12

Kaposi Endre festőművész első alkotói korszakában kisméretű, minimalizált motívumkincsű, lírai hangulatú, filozofikus kérdéseket felvető olajképeket festett. A Kék templom című alkotás is e művészi periódusnak része.

A Kék templom ott van a helyén. Költözhettem ide-oda, ezüst keretében jött velem. Előfordult, hogy az üres szoba falán néztem az éjszakai utca beszűrődő fényeiben. A festményeknek is megvan a maguk sorsa. Kora nyáron a Duna-parti hegyekben fiatal művészek találkoztak. Néhányan már publikálnak, kiállítanak, téblábolnak ott ifjú művészetpártolók is. Szobrásznak készülő barátom kapacitál, hazafelé ugorjunk fel mesteréhez. A közeli városban ásítozik a hőség. A műterem magasából kubista háztetők, a Mester rosszkedvű, de koncentráltan figyel a beszélgetésre. Az itt-ott letámasztott képeket nézegetem. Fegyelmezettek, letisztultak, mérnöki pontosságúak, de robbannak a feszültségtől. Elmondom neki, amikor kérdezi, akadozva, hosszabban, de a lényeget illetően ezt. A búcsúzásnál kezembe nyomja a Kék templomot, vigyázzak rá. Neki nem kell, egyáltalán. Erőtlenül tiltakozom, hiába. Azóta figyelem, próbálom megfejteni a Kék templom titkát. Farostra festette a Mester, olajjal. Változó sötétzöldekkel a domboldalt, a templom körül holdudvarosan halványabban, jobban üssön az épület kemény kékje, a lőrésablakok árnyékos feketéje, a tető mélyebb pirosa. A domb ívén ezüstszürke foltokban az égbolt, ilyen húzódik az északi tengerpartok házai felett. A sarokból alig észrevehető, sápadtan sárga virágfejek vezetnek az ebből kiugró csupasz, göcsörtös fa felkiáltójelére. Talán ez helyettesíti a toronysisakról hiányzó feszületet, a törzsből lehajló két vaskosabb ágból mintha töviskorona nőne. A természet keresztje fájdalmasan várja a kiválasztottat. Telnek az évtizedek és közben néha találkozom a Mesterrel. Szemérmes mosollyal bólintunk, váltunk szót. A Kék templomról soha. Rövid televíziós portrét forgatok róla, ekkor már szigorú szerkesztésű kollázsokat, talált alkatrészekből fém kollázsokat, kronnogrammákat készít. Üzeneteik megfejtésre várnak. Aztán újra feltűnnek a tárlatokon a kisméretű táblaképek, finoman felvitt színekkel a mértani utcarészletek, Szent Ferenc keretbe szorított határozott arcéle. Gyűjteményes kiállítására a rendezőknek kölcsönadom a Kék templomot. A Mester csendesen nézi, aztán tűnődő arccal továbblép. Elveszett az évek útvesztőjében a régi látogatás emléke? Mindegy. Az idő fénytöréseit legyőzve akkor lett közös tulajdonunk a Kék templom. Most már sodródhatunk előre saját ladikunkban a folyón, ahogy megfestette egy másik képen, fürkészhetjük a sötétedő partot, hogy megtaláljuk a Kék templomot, ahol ott vár minket az örök Vigasztaló.