Titorelli faiskolája - Tolnai Ottó

| 2017-09-14

Kevesen tudják, hogy a Kossuth-díjas vajdasági költő, író, esszéista időnként nemcsak szövegeket ír képzőművészeti alkotásokról, de maga is készít grafikai munkákat. A tárlat az Art Capital díszvendégének felkért Tolnai Ottó rajzaiból ad közre válogatást, két sorozatra – a Szerzetes és a Titorelli faiskolája címűekre – fókuszálva.

A folytonos lajstromozás, az újra nekilendülő leírás, a szüntelen önkorrekció ismétlődéseivel otthonossá teremtett Tolnai-univerzumban a képzőművészeti alkotások mint a világ lehetséges módozatai vannak jelen élet és esztétikum szétválaszthatatlanságában. Megiramló, majd apró részleteken elidőző szinoptikus prózájában, szabadverseiben minduntalan rátéved a tekintet egy-egy festmény, grafika, szobor tájaira – különösen színeire, melyek markáns jelentéshordozói a Tolnai-poétikának.

Talán nem meglepő, hogy ez a fokozott képzőművészeti érdeklődés a tematikus esszéken túl utat keres magának, alkotásra sarkallja a – művészt. A kiállításban látható képek Tolnai Ottó szeriális munkáiból adnak ízelítőt, kiemelve, hogy nyitott sorozatokat látunk, melyekre – akárcsak írásaira – szeizmográfszerű érzékenység, folytonos közelítés, keresés jellemző.

A Tánc című munkán az írás automatizmusához hasonlítható sodródással az ismétlés ellenében megszületett variációk a figurativitás és a kalligrafikus jelhasználat határán mozognak. A „kalligrafikus érintés” izgatja Tolnait a Titorelli faiskolája zöld* fáinak vonulatában is, a becketti minimum, a véletlennek esélyt adó, a tubusból közvetlenül a papírra vitt tempera játéka. Hasonló indíttatású a Titorelli faiskolája, tája sorozat, mely Franz Kafka A per című regényében szereplő Titorelli vásznán megjelenő táj** keresésének lenyomata.

A vitalitásával tekintetet vonzó Jázmin című szériában a teafilterpapírok szűk terének réseiben keletkező „beleírás” derridai értelemben egyedi, öntudatlan nyomhagyás. Akár továbblépésként, a nyomok folytonos újrarendeződéseként, szüntelen önértelmezésként érzékelhető a 4×25=100 Önarckép. Az impresszionisztikus minimumtól az expresszív maszkokig próbálgatja Tolnai e rendeződést. A rizspapír sebezhető könnyedségétől inspirált Szerzetes sorozat is tekinthető önarckép variációnak karakteres, kettős T-betűket formázó szemeivel.

A tárlat többi munkájától eltérő technikával készült, Tolnai Ottó németországi tartózkodása alatt keletkezett Ragasztások és Szőkesége sorozatban a nyitottság, a talált foszlányok (nyomok) pótlása, helyének megtalálása, a rácsodálkozás gesztusa elsődleges.

A kiállítás kurátora: Szilágyi Zsófia Júlia

* a zöld mint a „természet klorofil-kanavásza”

** „két csenevész fát ábrázolt, messze egymástól, sötét fűben. A háttérben tarka naplemente”

Tolnai Ottó (1940) Magyarkanizsán született, ma Palicson él – „egy kisebbségi, egy volt jugoszláviai magyar költő, egy vajdasági, egy szerbiai, bácskai, egy palicsi-tavi költő” (Világpor).

Főkép: Szajkó István festőművész - Tolnai Ottó portréja