Ember Sári - Hosszúélet

| 2017-07-27

Ember Sári legújabb munkáiban szorosan épít korábbi kiállításaira, ugyanakkor egy másik, fiktív nézőpontból gondolja újra a családi örökség, a múltfeldolgozás témáit és az embereknek a tárgyakhoz való viszonyát.

A Molnár Ani Galéria kiállítótere egy képzeletbeli család nappalijává alakul át. A helyspecifikus installációban megjelenő objektek egyszerre rendelkeznek funkcióvalés hatnak pusztán dekorációként; formaviláguk ismerős, ugyanakkor színük, megmunkáltságuk szokatlan és ironikus. Ebben a térben nem önmagukba záródó, „üres” dolgokat látunk, hanem felidéződik egy család tárgyakon keresztül kirajzolódó történetének láthatatlan mintázata. Ezek a maszkok, kerámiák és egyéb objektek sajátos viszonyrendszerben állnak egymással: antropomorffá válva sorozatokba és konstellációkba rendeződnek, valamint megjelennek fotókon is, mint valakihez tartozó, személyes tárgyak. Ezáltal egyszerre érezzük magunkat – a lakásgaléria tulajdonságaira is építve – egy otthonos környezetben és egy múzeumszerű díszletben, amelynek elemei a megnyitó napján kilépnek a zárt térből és a kertben is felbukkannak. Ember Sári (1985) São Pauloban született, Brazíliában, jelenleg Budapesten él és dolgozik.

2009-ben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vizuális kommunikáció-fotográfia szakán diplomázott, tanulmányi évei alatt néhány szemesztert az Egyesült Királyságban, illetve Szlovéniában töltött. Számos rezidens programban vett részt Brazíliában, Belgiumban, illetve Csehországban. Munkáiegyéni, illetve csoportos nemzetközi kiállításokon szerepeltek többek között São Pauloban, Párizsban, Lodzban, Brnoban és Budapesten. 2010-ben beválogatták a Contretype rezidens programba, Brüsszelben. Ember Sári művészetében az otthon, a közösség és az örökség fogalmát gondolja újra. Munkái paradox kettősséget tárnak fel: a hétköznapi tárgyak bemutatásával egyidejűleg a klasszikus műfajok, mint a portré, a csendélet vagy a tájkép átértelmezésre kerülnek, a művek ez által az ábrázolás mivoltát, eredetét kérdőjelezik meg.

A kiállítást kurátora: Gadó Flóra
A kiállítás megtekinthető: 2017. szeptember 29-ig, keddtől péntekig 12 és 18 óra között
Cím: 1088, Budapest, Bródy Sándor u. 22.
 
Fotó: Molnár Ani Galéria

További képek