XXI. Országos Érembiennálé

Szunyogh László | 2017-06-20

A soproni Lábasházban 2017. június 18-án nyitotta meg Szunyogh László szobrász-éremművész a XXI. Országos Érembiennálét. A biennáléra közel száz alkotó munkáiból választotta ki a szakértő zsűri a bemutatásra kerülő ötven művész több mint száznegyven alkotását. Az idei jubileumi évben került először átadásra a Berán Lajos-díj, mellyel a Magyar Pénzverő Zrt. a vert érem területén alkotni kívánó fiatal művészek számára nyitja meg a lehetőséget.

Ismét seregszemlére gyűltünk össze Sopronban, az érmész szakma a XXI. Országos Érembiennálé keretében tart mustrát a kortárs alkotók törekvéseit fölvonultató tárlaton. Igazán büszkék lehetünk szakmánkra és az érmész-társadalomra, hiszen éppen 40 éve volt az első biennálé. Azóta megszakítás nélkül jelentkezünk érem-bemutatóinkkal, s nem tudom van-e még egy hasonló fórum, amely ilyen eredménnyel dicsekedhet. Többes szám első személyben beszélek, pedig ez már nem személyes idő, de magunkénak érezzük elődeink eredményeit is. Folyamatos az építkezés. Köszönet illeti meg Sopron városának mindenkori vezetését, hogy ennek a rangos fórumnak méltó helyet ad, és lehetővé teszi, hogy az alkotók kétévenként felvonuljanak legújabb műveikkel, az éremkedvelők pedig ide zarándokoljanak és megtekintsék a műfaj legrangosabb honi bemutatóját.

Ha szép hasonlatot szeretnék találni, legszívesebben azt mondanám, hogy egy univerzum a miénk, amelynek nem csak lakói, de alakítói is vagyunk. Mindenkit beleértünk ebbe az univerzumba: az éremalkotókat, a mecénásokat, a támogató intézményeket, a művészettörténészeket, múzeumi szakembereket, a gyűjtők népes táborát és nem utolsó sorban a művészetet kedvelő, érdeklődő közönséget. Sajnos nem lehet már mindenki személyesen velünk, univerzumunk egén ők már csak monogramjuk csillagképével láthatók. Ott világít például a szikár, érmeiben pengeéles KNA csillaga, vagy a nagyszerű, mindig derűs LE, az önzetlenül segítőkész KGY, vagy a nem oly régen egekbe íródott, itt gyakran háziasszonyunk, SZ. E. E.-asszony.

Mindannyian tárolunk elménkben egy saját múzeumot, amelybe az általunk kedvelt alkotótársak műveiből válogattunk és ott őrzünk egy gyűjteményt. Ezeket tekintjük etalonnak, amelyek további munkára sarkallnak bennünket. Az elődök munkái hatással voltak-vannak ránk, és reméljük, a mi alkotásaink is arra bátorítják majd az utánunk jövőket, hogy akarják meghaladni, amit mi elértünk! Így épülnek egymásra a nemzedékek biennáléról biennáléra. Hosszú ív húzható az ókori szirakúzai Arethusa királynő pénzérmébe vésett idealizált arcától, Ferenczy Béni munkásságáig, aki nélkül az újkori magyar éremművészet felvirágzása elképzelhetetlen. A Ferenczytől napjainkig eltelt idő történelmi léptékkel mérve rövid, mi mégis úgy érezzük, a felgyorsult idő alapjaiban változtatta meg szemléletünket.

Ferenczy Béni A képzőművészet iskolája című könyvben az érmészetet magától értetődően a bronzművességhez sorolja. A megmunkáláshoz azt tanácsolja, hogy az érem felületét a hántolás után csiszolóacéllal fényesítsük, ahogyan tették reneszánsz elődeink (az eszköz formáját, alakját akkurátusan leírja). A csiszolóvászon használatát még megengedi, de rosszallólag említi azt a szokását, hogy a megcsiszolt és bepatinázott érmet a cizellőrök viasszal vonják be. Ha a mester látná, milyen hatalmas változások mentek végbe a keze nyomán is megújult műfajban!

Az érem ma már nem feltétlenül bronz vagy fém. Lehet számos más anyagból, akár múlandó anyagból is, hiszen nem használati, hanem műtárgyakról beszélünk. Akárhogy is legyen, a fémlapocska még mindig viszonyítási alap, archimédeszi pont, amelyet igenlünk, ha még mindig fémből készítünk érmet, vagy tagadunk, amikor betonból, porcelánból vagy madártollból, esetleg fűszálból hozunk létre érem-plasztikát. Nem szólva az érem alakjáról; a kerek lapocska átváltott nyitott szélű, áttört alakzatokba, amelyen gyakran játssza a főszerepet a szín, ami korábban csak másodlagos jelentőségű lehetett.

Viszont továbbra is megmaradt, mint műfaji ismérv az érem intim jellege, kézbe vehetősége, és megmunkálási minőségét tekintve ékszerszerűsége. Egy nemzet szellemi javainak szerves részét képezik a múltban született és a jelenben készülő művészeti alkotások, így az érmeink is. A nemzetközi éremszervezet, a FIDEM ugyancsak kétévenként megrendezett világkiállításának katalógusát lapozgatva mindig úgy vélem (bár e tekintetben elfogult vagyok), hogy a magyar éremművészet igen magas színvonalú anyaggal jelenik meg a nemzetközi kulturális mezőnyben, a világelsők között vagyunk, éremnagyhatalomként tekinthetünk magunkra.

Ennek tükrében van különleges hangsúlya annak a szokásnak, hogy a megelőző biennálén fődíjat nyert alkotó önálló kiállítással jelentkezhet a kisteremben. A Ferenczy Béni-díj és a vele járó kiállítás egy pálya csúcsát jelentheti, az addig megtett út és kifejtett munkásság kitüntető elismerését. A 2015. évi XX. Országos Érembiennálé nagydíjasa, ifj. Szlávics László most az elmúlt nyolc év terméséből válogatott 78 opuszt. Ahogy vérbeli művészhez illik, az utóbbi időben megszállottan készíti órákból összeállított objektjeit, amelyekben az időről, az idővel, az idő ellenében fogalmaz meg gondolatokat. E legfrissebb alkotásokból is bemutat néhányat a Lábasház különtermében.

Az éremművészet jövőjéről gondolkodva jó lenne, ha megmondhatnánk, mitől jó egy érem, ha lenne egy biztos receptünk, amit alkalmazhatnánk!

Talán a sok befektetett munka? Szükséges, de nem elegendő. Egy jó ötlet, egy alkalmasnak tűnő gondolat? Sajnos nincs mindenre jó megoldás, ami megfelelő volt tegnap, holnap már elavult lehet. Mi legyen a hagyomány és újítás elegye? Megannyi kérdés, amire magának az alkotónak kell választ találnia. Élve a tenyérnyi szabadsággal, amit az érem nyújt művelőjének, az egyik alkotó a lírai önkifejezést tartja követendő magatartásnak, míg más drámaian vagy epikusan, derűvel-humorral, ironikusan, megint mások konstruktívan, expresszíven, netán konceptuálisan viszonyulnak az éremhez. Nincs egyedüli üdvözítő út, az összkép mutathat előre, a különböző hitek és válaszok együttesen rajzolják ki a kor portréját. Ez a sokszínűség, egymás munkáinak tisztelete biztosítja az éremművészet további fejlődését, gyarapodását. Azt kívánom, hogy a tárlatot nézők is találjanak érdeklődésüknek, beállítottságuknak leginkább megfelelő alkotásokat, ehhez kívánok önfeledt nézelődést!

A XXI. Országos Érembiennálé díjazott művészei: BAKOS Ildikó: Ferenczy Béni-díj, Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának nagydíja; KURUCZ Petra: az Emberi Erőforrások Minisztériuma díja; SZABÓ Virág Civitas fidelissima - a leghűségesebb város, Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának díja; HORVÁTH László: a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének díja; ÉZSIÁS István: a Magyar Éremművészetért Alapítvány díja; SZABÓ Menyhért: Szabó Géza ötvösmester díja a legjobb vertérem tervezőjének; BARÁTH Fábián: Kiss Nagy András Emlékdíj; PELCZ Balázs: a Magyar Pénzverő Zrt. Berán Lajos díja

Megtekinthető: 2017. augusztus 6-ig, kedd-péntek 12-16-óráig, szombat-vasárnap 10-18 óráig. Cím: Sopron, Lábasház, Orsolya tér 5.

Az előző Érembiennále nagydíjasa ifj. Szlávics László önálló kamaratárlattal vesz rész a kiállításon. A Lábasház különtermében közel nyolcvan, az elmúlt nyolc év során alkotott, munkáját láthatja a közönség.

 

Főkép: ifj. SZLÁVICS László: Plakett, No. 31, 2012, fa, vas, vegyes technika, 150x150 mm

Szöveg képek:

1. kép: Bakos Ildikó: Perzsa miniatúrák – Éj, 2014, bronz, viaszvesztéses, 114x102 mm

2. kép: Baráth Fábián: Külterület I., 2017, bronz, viaszvesztéses, 100x103 mm, m: 38 mm

3. kép: Szunyogh László a kiállítás megnyitóján

4. kép: ifj. Szlávics László:  Pátra - Hommage a Makrisz Agamemnon III., 2009, fa, vegyes technika, 150x150 mm

5. kép: Ézsiás István átveszi a Magyar Éremművészetért Alapítvány díját

További képek:

1. kép: Ézsiás István: Rhapsody in blue, 2017, vegyes anyag és technika, 145x150 mm, m: 30 mm

2. kép: Kurucz Petra: Pszeudo I., 2017, bronz, viaszvesztéses, 100 mm

3. kép: Horváth László: Erő I., 2016, acél, acélpor, vegyes technika, 95 mm

Tovább a galériába

Fotó: ifj.Szlávics László, Sopronmédia

További képek