Száz éve halt meg Ferenczy Károly, a magyar festészet Monet-ja

Ludmann Mihály | 2017-03-18

Száz éve, 1917. március 18-án halt meg Ferenczy Károly, a nagybányai festészet vezető mestere, akit a magyar piktúra Monet-jának nevezhetünk, hiszen hazánkban a XX. század első évtizedében senki nem tudta érzékenyebben megmutatni a fény színformáló erejét.

A kívülről jött festő 

A művészettörténet világában időnként előfordul, hogy olyanok gyakorolnak nagy hatást és érnek el jelentős eredményeket, akik szinte véletlenül kerültek a pályára, mint Ferenczy Károly, aki nem festőnek készült. Először Budapesten jogi majd Magyaróváron mezőgazdasági tanulmányokat folytatott.

Életében a fordulatot egy nő, Fialka Olga hozta el, távoli rokona, aki képzett művész volt, a bécsi akadémián tanult festészetet. A két ember között szövődő szerelem Ferenczy értékrendjét is átalakította. Együtt utaztak el 1884-ben itáliai tanulmányútra és a következő évben feleségül vette Olgát, aki három gyermekkel ajándékozta meg. Mindhárom gyermek művésszé vált. Valér festő, Béni szobrász, Noémi gobelinművészként élte életét.

Az útkeresés kora

Ferenczy Károly 1886-ban Münchenbe utazott. Ez a város volt akkor Európa egyik legjelentősebb művészeti központja, ahova a kontinens minden részéről érkeztek művészjelöltek. Ekkor a bajor főváros a magyar művészet központjának számított, ahol minden jelentősebb festőnk megfordul és tanult. A müncheni magyar művészeti élet egyik legfontosabb társasága Hollósy Simon magániskolájának hallgatói voltak, akikkel Ferenczy is megismerkedett.

Ekkor már Közép-Európában is egyre vonzóbbá vált Párizs is, és a festő egy rövid nápolyi tanulmányút után a francia fővárosban a Julian Akadémián tanult tovább. Ezután Szentendrére költöztek, ahol 1890-ben megszületett a két iker, Béni és Noémi. A munkásságát 1889-ben a Műcsarnok téli tárlatán ismerhette meg először a magyar közönség. Ekkor a festészetére a Hollósy-körben divatos finom naturalizmus volt jellemző, amely hétköznapi világot és tevékenységet ábrázolt, és ezt finom ezüstösen szürke színekkel és tónusokkal tette. Ilyen képe a Kavicsdobáló fiúk és a Leányok virágokat gondoznak.

Nagybánya

A festő 1892-ben visszatért Münchenbe. Az itt festett Madárdal című képe már a finom naturalizmustól való távolodást mutatja. Az erdőben játszódó jelenet semmi különösről nem szól, csak arról, ami a festészetben fontos. A színek kontrasztjáról és harmóniájáról. Öncélú és festői kísérlet. Kitűnő kollégái közül Thorma János ekkor kezdte el festeni Az aradi vértanúk kivégzését, Réti István a Bohémek karácsonyát. 1896-ban egy szürke télvégi estén a Lohengrin kávéházban Réti István fejében megfogalmazódott az az ötlet, hogy a Hollósy-szabadiskola növendékei nyáron is együtt folytassák a festőmunkájukat és utazzanak el Nagybányára. Ennek megnyerték a vezető mestert, Hollósy Simont és májusban elutaztak az erdélyi városba.

Ezzel elkezdődött a magyar festészet egyik legragyogóbb korszaka, a nagybányai festészet kora. Kezdetben természetesen ott folytatták a festők, ahol Münchenben abbahagyták. Ferenczy megfestette a Hegyi beszédet, amely természeti környezetben játszódik ugyan, de a képnek műtermi jellege van. Néhány évnek el kellett telni ahhoz, hogy a természet szemlélete és ábrázolása megváltozzon. Ebben a nagybányaiak között Ferenczyé a vezető szerep, ő vált a legbátrabb újítóvá. A ragyogó napfény megjelent a Hazatérő favágók című festményén (1899), és A festő és modellje című képen. Közben az iskola is átalakult, mert Hollósy Simon, aki 1902-ben elhagyta Nagybányát és ezentúl növendékeit Técsőre vitte. A megalakult Nagybányai Szabad Festőiskola egyik vezetője Ferenczy Károly lett, Réti Istvánnal és Thorma Jánossal.

Ez az időszak a festő életében a kiteljesedő plein air festészet kora volt. Olyan remekművek kerültek ki ecsetje alól, mint a Márciusi est, amely az egyik legtöbbet reprodukált magyar festmény. A temető alacsony fehérre meszelt falát a késő délutáni napfény sárgára színezi, előtte konflisok várakoznak. A fű és lombok még nem zöldültek ki, csak a nyírfán látszik az új évszak kezdete. A földön a hosszúra nyúlt árnyékok rajzolnak szeszélyes formákat, az ég hidegen ragyogóan kék. Ez és a tompa barnás szín uralja a képet a kettő között a fehér színes semlegességével. A márciusi estek fénye és hűvöse válik így érzékelhetővé. A következő évben, 1903-ban alkotott Október című képe pedig az őszi napsütés keménységét és nyáridőző melegségét ragadta meg festői érzékenységgel.

Eltávolodás Nagybányától

A kezdetben elutasított nagybányai festészet rövid idő alatt kedveltté vált és ez Ferenczynek is sikert hozott. 1903-ban magániskolát nyitott Budapesten, majd a Mintarajziskola tanárává nevezték ki, ő lett a Nemzeti Szalon alelnöke, alapítója a MIÉNK-nek (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre), hazai és nemzetközi kiállításokon mutathatta be műveit. Nagybányára már csak nyaranta látogatott el. Ezzel együtt festészete is átalakult. Nagyobb szerepet kaptak a műtermi képek, portrék, mint a gyermekeiről festett arcképek és ezek mellett a csendéletek. Festőileg dekoratívabb képeket alkotott és a színviláguk is tompábbá vált.

Amikor 1917. március 18-án, 55 évesen meghalt, már a Nagy Háború harmadik évében jártunk. Sok művész a fronton teljesített szolgálatot, az iskola is kiürült, Pesten és Nagybányán is. Erdély Romániához való csatolása a Nagybányai festőiskola sorsát is beteljesítette. Jelentőségét, amit a háborúig betöltött, elveszítette, majd hosszú agónia után megszűnt. Talán ha most ott járnánk, láthatnánk azokat a fényeket, amelyeket Ferenczy Károly a Márciusi est című festményén megörökített.

Képjegyzék:

Főkép - Önarckép

Hármas portré (Nővér és fivérek), Leányok virágokat gondoznak, Október, Márciusi est

Galéria - Vörös fal, Madárdal, Kődobálók

PestBuda

További képek