AGART

Art Limes | 2022-09-06

Csernik Attila retrospektív kiállítása Topolyán.

Csernik Attila topolyai születésű képzőművész, vizuális költő, illusztrátor, szerkesztő és tanár az 1960-as évektől a vajdasági művészeti szcéna meghatározó alakja. Csernik – vagy ahogyan környezetében a legtöbben ismerik, Aga – kísérletező, számos műfajban és médiumban alkotó művész. 1973-tól 1976-ig a Bosch+Bosch csoport tagja, a hatvanas évektől egészen napjainkig számos művésztelep, így a topolyai, zentai és temerini (TAKT) művésztelepek résztvevője. Széles, nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezik; Aga akciói, experimentális költészeti művei és művészkönyvei a kortárs képzőművészet kiemelkedő alkotásai.
Csernik több mint fél évszázados munkásságának állandó elemei a mára védjegyévé vált betűk. Művészetében a betűk nemcsak konkrét formai elemek, hanem sok esetben önmagukon túlmutató jelek is; a jelölttel ikonikus, illetve szimbolikus kapcsolatban állnak, mint például a t-vel Topolya vagy az e-vel Erzsébet (felesége, Juhász Erzsébet író, irodalomtörténész, kritikus). Az életművet átszövik egyes művészeti problémák (mint a test vizsgálata), helyszínek és intézmények (többek között a Forum Könyvkiadó vagy az újvidéki Ifjúsági Tribün), amelyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A kiállítás Csernik gazdag művészeti praxisának ezen összetett vonatkozásaira épít, és betűk alá rendezve szavak és kifejezések mentén mutatja be munkásságát. Topolya Község Múzeumának kiállítótereiben hat nagyobb egységben (a, e, o, t, m és i) jelennek meg a művek és a fogalmak. A kísérőszövegek azt körvonalazzák, hogy az egyes fogalmak mögött álló jelenségek, személyek vagy helyek milyen szerepet töltöttek be Aga munkásságában.
A kiállítás az életműkutatás aktuális állapotát tükrözi; időrendi bemutatás helyett hálózatos, alakítható és bővíthető struktúrába helyezi a Csernik-oeuvre-t. Ezt az elvet követi a kiállítás arculata is, amely a művész által használt betűtípusokra és Csernik kedvelt anyagára, a letrasetre (nyomásra áttapadó betű- és számívek) épít, azokat mint formai és tartalmi elemeket egyaránt felhasználja.
A tárlat Csernik legemblematikusabbnak számító, fotóalapú művei mellett művészkönyveiből, objektjeiből, kevésbé ismert és a műterméből előkerült rajzaiból, gyermekirodalom-illusztrációiból, kísérleti filmjeiből, valamint konceptuális műveiből mutat be egy válogatást. A kiállításban forrásértékű dokumentumok is helyet kaptak, amelyek árnyalják és kontextualizálják Csernik Attila életművét.
 
 
A kiállítás időpontja: 2022. szeptember 15., csütörtök, 19:00
Helyszín: Topolya Község Múzeuma/ Muzej opštine Bačka Topola
A kiállítást megnyitja: Fenyvesi Ottó író ésNinkov K. Olga művészettörténész, múzeumi tanácsos
Kurátor: Árva Judit, Klájó Adrián, Vastag Gazsó Hargita
Szövegek: Árva Judit
Arculat: Móricz Ildikó
Múzeumpedagógia: Vastag Gazsó Hargita
Központi installáció: Tölgyesi Hédi
Advisory board: Hegyi Dóra, Ninkov K. Olga, Miško Šuvaković
Lektorálás, szerbfordítás: Pató Angéla, Dunja Pešut
Papír- és könyvrestaurálás: Gyurik Melinda

 

A tárlat 2023. február 8-áig látogatható