"D É L I B Á B" vajdasági figurák

Art Limes | 2022-08-04

A 70 éves Topolyai Művésztelep alkotóinak csoportos kiállítása Sárospatakon.

Zempléni Fesztivál idei kiállításprogramja a jövőre 70 éves Topolyai Művésztelep alkotóinak munkássága köré épül. Topolya Szerbiában, a Vajdaság középső részén, az Észak-bácskai körzetben, Szabadkától 34, a határtól 44 km-re található, 60 %-ban magyar lakta, közel 15 ezres lélekszámú község, járási központ.
 
A Topolyai Művésztelep negyed évszázados fejlődése
Topolyán háromszor történt sikertelen kísérlet művésztelep megalapítására: 1914-ben, 1924-ben, majd 1951-ben. Utóbb Ács József és Dévics Imre foglalkozott ismét az alapítással, de ez akkor Zentára távozásuk miatt nem valósult meg.
A Topolyai Művésztelepet végül 1953-ban hozták létre. A telep első résztvevői-alapítói Ács József, Petrik Pál, Stevan Maksimović, Zoran Petrović, Boško Petrović és Miloš Bajić voltak – valamennyien festőművészek, s egyben ugyanazok, akik 1952-ben létrehozták a zentai művésztelepet. A művésztelep a régi iskola épületében, a város közelében kapott helyet. Dévity Imre volt a művésztelep vezetője és szervezője annak alapításától 1960-ig, ezt követően pedig Ipacs József, Ádor Pál és Zsáki István vezették a művésztelepet. A telep egyik programcélja az élet és a munka terének gazdagítása, vagyis a „kis szintézis” program volt, mely célul tűzte ki a művészetnek a kortárs építészettel való ötvözését (Duranci 2003). Ennek a programnak köszönhetően freskókkal, fali kerámiakompozíciókkal és szabadtéri szobrokkal díszítettek számos újonnan kiépült létesítményt Topolyán, Kishegyesen és Bácsfeketehegyen, iskolákat, egészségházakat, könyvtárakat, Topolyán a szállodát, így összekapcsolva a művészetet a környezettel. A telep résztvevői az egykori Jugoszlávia egészéből érkező művészek voltak, de emellett Magyarországról, Lengyelországból és Oroszországból is érkeztek résztvevők. A többség mégis vajdasági művész volt. A művésztelep koncepciója a kilencvenes években a társadalom válsága, ill. a háború miatt kényszerűen módosult, azonban ekkor sem szakadt meg a munka. Viszont egyre több fiatal művész csatlakozott, és folytatódtak a kiállítások is. A művésztelep gyűjteményében megtalálhatók a résztvevők képei, grafikái, rajzai és szobrai, amely így az idők során részben a szerzők ajándékaiból, részben pedig vásárlás útján bővült. A gyűjteménynek ma a topolyai Kray kastély terme, az Art Gallery ad otthont, ahol katalógusokkal kísért kiállításokat is szerveznek.
Az öt tárlatot tartalmazó sorozat folytatja a 2018-ban elkezdett – 2020-ban kényszerűségből szüneteltetett – tematikát: a mai határon túli magyar képzőművészet bemutatását. A Zemplén négy településén, Sárospatakon, Szerencsen, Tolcsván és Tokajban megrendezett bemutatók mindegyike különlegesség a maga nemében. Ha pedig valaki veszi a fáradságot és mindegyik kiállítást meglátogatja, átfogó képet kaphat arról, merre tart ma a topolyai alkotócsoport munkássága.
 
 "DÉLIBÁB" - vajdasági figurák
A kiállítás megnyitója: 2022. augusztus 12. péntek, 17 óra
Helyszín: A Művelődés Háza és Könyvtára -
Sárospatak
Megnyitja: Klájó Adrián, a művésztelep vezetője
Köszöntőt mond: Turjányi Miklós fesztiváligazgató
 
A kiállító művészek névsora: Raffai Ingrid, Benes József († 2017), Lakk Róbert, Lázár Tibor, Maurits Ferenc, Stefan Preradović, Tarkó János, Varga Valentin, Vass Szabolcs, Zsáki István és vendégkiállítóként meghívást kapott Szabó Csaba szentesi alkotó.
 
A tárlat vezérfonala a figuráció, innen a találó címadás, a "DÉLIBÁB – vajdasági figurák" elnevezés.

A kiállítás megtekinthető augusztus 30-ig, vasárnap kivételével mindennap 9-től 19 óráig.