Kitekintés, bepillantás – MAGYAR | MŰVÉSZ | VILÁG a Bálnában

Bedi Kata | 2022-07-13

Identitáskérdések és rácsodálkozás. Talán ez a két szó jellemzi leginkább a július 30-ig látható tárlatot, amely a budapesti helyszín után Melbourne-be, majd a tervek szerint Los Angelesbe és Madridba utazik.

A kiállítás anyaga rendhagyó módon állt össze: a 10 éves működését ünneplő Magyarság Háza tett közzé felhívást a diaszpórában élő és alkotó magyar képzőművészek felé, hogy műveikből csoportos tárlatot rendezne. A cél a Kárpát-medence országaiban és a világ több pontján való bemutatás mellett, hogy a különböző kontinenseken élő alkotók tudomást szerezzenek egymásról.

A kiállítás egy online jelentkezést, majd kurátori válogatást követően állt össze, és elsőként Innsbruckban láthatta a közönség. Innen Szerbiába, Topolyára utazott, majd Székelyudvarhelyre és Szatmárnémetibe. A válogatásból egyéni válaszokra látunk, valahogy úgy, ahogy Esterházy sokat idézett bonmotja összegzi: „…[v]agy a szokásos: válaszokra fogunk kérdéseket kapni?”. Hiszen a felhívásban nem volt kikötve, hogy a magyarságra, vagy identitás-kérdésekre reflektáljanak a művek, mégis ez a vonulat nagyon hangsúlyos az anyagban. Ebből szinte magától értetődően következik, hogy ezek között a művek között könnyen jön létre párbeszéd és izgalmas gondolati ívet lehet kirajzolni a különböző stílusú alkotások mentén. Vannak művek, amelyeken a magyaros motívumok erőteljesebbek, és vannak, ahol egészen finoman jelennek meg; ezekhez aztán könnyen tudnak kapcsolódni természeti témájúak, vagy akár szakrálisak is, szabad utat engedve az asszociációnak, a finom kapcsolódások megtalálásának. A kiállításban járva ilyen találkozási pontok fedezhetőek fel az Olaszországban élő Puppi Adriana textilművész gyönyörű, Emlékek című gobelinje és a Prágában élő Lőrincz Zsuzsa szárnyas oltára között, közbeékelve Berta Imre fotójával. Más-más médium, de könnyedén észrevehető, hogy a gobelinen már-már ornamentikusan megjelenő magyaros virágmotívumok és környezeti elemek forma- és színvilágához milyen szépen kapcsolódik Berta fotója, és az asszociatív kiállítás befogadásnak engedve érezzük a Szárnyasoltár című, fa, fém és papír anyagokból összedolgozott alkotással való közelségét. A műfaji es tematikai sokszínűség mellett egy másik, fő „témakörként” megnevezhető jellegzetessége a tárlatnak a rácsodálkozás, a magányosság és az empátia ábrázolása, azaz a választott haza az újonnan érkező szempontjából való láttatás; tehát a diaszpórában való élet identitás-kérdései is előkerülnek, nagyon változatos hangvételben. Sárkány Mária Promenád című festménye például fotorealisztikusan, harsányságában örökíti meg a kanadai nemzeti nap ünneplését, amellyel egyben tiszteleg is Kanada előtt. Boros László György festményén az őslakos törzsfőnök megörökítésével az amerikai múltra és jelenre reflektál. A tárlaton nem véletlenül szerepel ez a kép a Mandelát ábrázoló grafika (Krebs Sándor műve) és Stella Castell A fehér holló legendája című festménye mellett, hiszen ezek szólnak a vezető személyének fontosságáról, a tradíciókról, a jelenről és az emlékezet fontosságáról egyszerre.

Ez a gondolatiság ugyancsak jelen van a magyarság témájával konkrétan foglalkozó munkákban. Fujkin István a millennium évében festett munkán a magyar államiság és a Himnusz  soraiból építkezve, a nemzeti szimbólumokat hangszerek ábrázolásával vegyítve tesz tanúságot a hazafiságról és oldja fel azt zenében, humorban, hogy valóban hiteles tudjon lenni. A kiállításon éppen ezért kerül mellé Szucsány Károly Árpád című festménye, amely a geometrikus képalkotás lehetőségeit felhasználva tette a jelen részévé és képzőművészetté Árpád örökségét.

Sok alkotás járja körül a kitaszítottság, a menekülés és a magány kérdésköreit is. Boros Gábor török menekültekről készült fotója azt az 1988-as eseményt rögzíti, amikor kb. 2000 török menekült érkezett Kanadába csaló utazási irodák szervezésében, akik munkalehetőséggel kecsegtették őket. A Hollandiában élő Murakeözy Patrícia Túlélők című grafikája egy szíriai kisfiú rajzára reflektál, amely részletgazdagságával fejezi ki az összeomlott és a szigetszerűen megmaradt világ kaotikusságát, a fenyegetettséget és a félelmet. A Franciaországban született és jelenleg is ott élő Breznay Alexandra Városi magány sorozatából látható fotó a magára hagyottság érzését fejezi ki, így utal a városban ismeretlenként bolyongó, újonnan érkezőre, és az utcákat ugyan ismerő, de lelkileg magányosra is. A város témáját dolgozza fel Rajec Molnár Elizabeth Fotomontázs sorozatából itt szereplő is, miként Varga Villő New York Manhattan negyede egyik új épületének fő nevezetességét bemutató fotójával.

A bejárattal szemben Bíró Anna Emlékek című nemez-műve látható, amely jobb felső sarkában egy QR kódot idéz, de a közepe „üres”, azaz olvashatatlan. A sormintának tűnő, nyelv nélküli, írásjelként beazonosíthatatlan sorok távolítanak és közelítenek egyszerre – magunktól, magunkhoz, a nemzeti és saját múltunktól/ múltunkhoz. S ekként, egyfajta középpontját adja a tárlatnak is, a kifelé tekintés és befelé fordulás lehetőségét. Hogy a látogató teret engedjen a tárlat műveit látva a formai kapcsolódásoknak és az asszociációnak, hogy észrevehesse, hogy a világ számos pontján élő alkotók gondolatai hol érnek össze.

Galéria A kiállítás kurátora: Bedi Kata

TOVÁBB A GALÉRIÁBA

További képek