Felszínen felejtés - avagy Léthé-parti papírmasé-színház

Goda Móni | 2021-03-03 841

Francesca Bettini és Molnár Gyula színpad-, kiállítás-, film- és képregényszereplőiről.
Vannak bábuk, amelyek nem csupán a színpadon élnek. Immár sokadjára igazolja ezt közönségének a kecske, a farkas, a krokodil, egy amolyan csendőr-féleség, a halál és a kicsi Mol(i)nár(i) – hat figura, akiket egyszerűen nem lehet keretek közé kényszeríteni.

Valódi túlélő bábok ők, és végre ismét találkozhatunk velük Molnár Gyula és Francesca Bettini legfrissebb, ezúttal egy tárlat apropóján készült kiadványában, amely tavalyelőtt jelent meg a berlini Theater der Zeit kiadónál németül, s a napokban már olasz nyelven is napvilágot lát. Kiállítási katalógus helyett képregény-kollázs: egy szokatlan forma a tárgyszínháznak nemcsak úttörőiként, de máig legkiválóbb képviselőiként elismert alkotópárosára jellemző játékos eredetiséggel párosítva. Az alig negyven oldalas, ám annál színesebb tartalommal megtöltött kötet a Bin (nicht) im Orkus [(Már nem) az alvilágban vagyok] címen megrendezett tárlatot kísérte mintegy kézbe vehető és tartósan fennmaradó nyomként mindazok számára, akiknek jólesik megkapaszkodni, mielőtt elmerülnének a feledés sodrásában.

A bábokról készült fotó a Bin (nicht) im Orkus c. képregényből. Theater der Zeit, Berlin, 2019., Forrás: https://figurentheater-gfp.de/allerlei/ausstellungen/bin-nicht-im-orkus.php

Hol keressük tehát őket, ha az alvilágban már nem érdemes? Bárhol járnak is épp, annyi bizonyos, hogy tevékenyek: a határaikat feszegetik, méghozzá fáradhatatlanul. Játszani, táncolni, énekelni, mesélni vágynak, még ha életük színpadon játszódó fejezete időről időre lezárul is. Így bukkannak föl ennek a lenyűgöző, kollázs-technikával készült festményekből összeállított képregénynek az oldalain – egyfelől. És ücsörögnek a szabadságról monologizálva a méltán híres müncheni bábgyűjtemény vitrinjeiben – másfelől. Ráadásul ez utóbbi helyszínről az előbbi lapjain tudósítanak: a műtárgyakká avanzsált bábok üvegfalak mögül kikívánkozó gondolatait a kiadvány zárósoraiként olvashatjuk. Ugyanakkor jelen vannak (igaz, meglehetős bebábozódott állapotban) a tíz évvel ezelőtt ugyancsak Münchenben forgatott kisfilm kockáin, valamint az öt éven át turnézó színpadi produkció hátrahagyott emlékeiben.

E figurák rejtélyes története azonban még 2009-nél is jóval korábbra nyúlik vissza: a családfa „leszáradt ágaként” emlegetett, egy dongólégy társaságában magányba burkolózó nagynéni fürdőkádja alatt megbúvó dobozok belsejébe vezet. Onnan kerültek elő ugyanis a filmvásznon mindössze közvetett módon megjelenített, mégis főszerepet alakító (fiktív?) nagypapa diribdarabokra vagdosott háborús naplójából születő bábui. Nem is akárhogyan: régi újságokba bugyolálva, mintha bepólyált babák vagy éppen a feltámadásukra várakozó múmiák lettek volna – legalábbis így számol be egykori hogylétükről a film. S erre rímel Molnár tárgyszínházról írott kötetének egyik szépirodalmi igényű szövegrészlete is, amelyben a szerző nem kevésbé személyes hangon idézi fel a filmből a bábos dinasztia hagyományait megtörő, varrónőként ismert nagynéni különös lényét.

Részlet a Bin im Orkus. Tagebuch aus Matsch c. kiállításból, Münchner Stadtmuseum, 2009. Foto: Münchner Stadtmuseum, Forrás: https://www.fidena.de/portal/portrait/mn_3?mode=list&objectID=ccce3896_e081_515d_745b42c6b6a9470d

Hogy hogyan is jön ő a képbe? Hát a háború borzalmait átélt nagypapa örököseként. A nagypapa „köddé válása” után (aki szomorúságában előbb rátalált Kasperre, majd a mind rémisztőbbé váló történetek nyomása alatt egyre kisebbre töpörödött) a néni ugyancsak eltűnt. Csakis ezzel magyarázható, hogy Kasper nincs a többiekkel a fürdőkád alatt. Persze, nyilvánvalóan a keresésére indult! A legkisebb Molnár pedig mint soron következő kénytelen a nyomukba eredni azért, hogy újra a felszínre hozhassa őket.

De kezdjük az elején! – hangzik a film narrátorának vissza-visszatérő felszólítása. Amint arra az első tárlat idején készült színpadi előadás [Kasperls Wurzeln (Kasper gyökerei)] címe is utal, a kutatás egészen a gyökerekig hatol. Ugyan a kamera útja mentén alulról fölfelé haladunk a családi arcképcsarnokban, mégis egyre mélyebbre jutunk a múltban – közben sorra zendülnek fel jól ismert magyar gyerek- és katonadalok Weöres Sándornak a Sebő együttes feldolgozásában hallható Csimpilimpijével indítva a sort. Miután arról is értesülünk, hogy már a Molnár-família legősibb ősei is mamutcsontok mozgatásával szórakoztatták a neandervölgyi közönséget, az istenek, a titánok és az emberek teremtéstörténetén át a kezdetek kezdetéhez érkezünk, ahol pedig nem más vár ránk, mint az ott uralkodó káosz. Kezdetnek végülis nem rossz: a mitológiai elemek különösen otthonos kontextust teremtenek a nagynénivel folytatott párbeszéd köré, amelyből, mint egy rossz rémálomból, Kasper a film végére ismét föleszmélhet.

Részlet a Bin im Orkus. Tagebuch aus Matsch c. kiállításból, Münchner Stadtmuseum, 2009., Forrás: http://archiv.figurentheater-gfp.de/ausstellung-orkus.php

Amikor pedig a lapozgatható képeken – közel egy évtizeddel később – legördül a függöny, mindent belep a színpad pora, s a bábuk holtfáradtan esnek össze a kulisszák mögött. Ám ha azt gondoljuk, hogy itt a vége, bizony nagyot tévedünk. 2017. február 19., utolsó előadás. Kasper ismét sehol, sőt Kecske úrnak is lába kélt. A nézőtér azonban még tele. Holott ez a formátum jóval szűkösebb kereteket enged, hiszen a sötét négyzeteket fehér vonalak kontúrozzák, annyira mégsem korlátoz le, hogy megakadályozná például egy farkas- vagy krokodilfarok átlógását a szomszédos rubrikába; különösen megmosolyogtató az a képkocka, amelyikben e kettő összetalálkozik. Úgy fest, ezeknek a rendetlen alakoknak még a képregény forma sem áll különösebben ellen. Egy másik „csúcsjelenet”, amelyben az érzékeny Halál a bajuszos csendőrformával folytatott beszélgetése során felismeri, hogy őket valaki figyeli kívülről, miközben ez utóbbi a szövegbuborék puha, elasztikus jellegét tanulmányozza, kezében nem épp gyanútlanul gyúrogatva azt.

Részlet a Bin (nicht) im Orkus c. képregényből. Theater der Zeit, Berlin, 2019., Forrás: https://figurentheater-gfp.de/allerlei/ausstellungen/bin-nicht-im-orkus.php

S akkor hirtelen megint a színháznál vagyunk. Ha nem is mindig ugyanúgy, ezek a bábuk (amelyek ezúttal magyar nyelvű újságkivágatokból formálódnak meg némi rajzzal kiegészítve) igenis életre kelnek, újra és újra. Életszeretetük kiemeli őket a múlt egyéb dokumentumai közé keveredett baráti levelek végtelennek ható papír-folyamából. Nyüzsgésük kavalkádjában egyedül az olasz kiadásba már beleszőtt “rükverc-napló” segíthet eligazodni, amelyben végigkövethetjük karrierjük átívelését a színpadi világból a múzeumiba. Egészen addig a pillanatig, míg a “kicsi” Molnár, ez a bárminemű állapotából nevetésre bírható fafej önmagát is bábuvá változtatta, hogy a fellelhetetlennek bizonyuló Kaspert kiváltsa; s még azon is túl. A vég elkerülhetetlen ugyan, voltaképpen nem más, mint egy új kezdet: e szeretnivalóan tökéletlen alakok körött szétesik a tér, ők pedig megannyi keretet szétveszítvén és kapaszkodót elengedvén, hagyják, hogy az idő magával ragadja őket. De sohasem végérvényesen: döbbenetes karcsapásokkal úsznak tovább ár ellen, a Léthé sohasem megálló, hanem mindig sebesen tovafolyó vizében. Amelyből az istenek – nem lévén süketek a múlandósággal kitartóan megküzdők vészkiáltásaira – kihalásszák csodálatra méltóan lelkes alakjaikat. Időről időre.

Főkép: Részlet a Bin im Orkus. Tagebuch aus Matsch c. kiállításból, Münchner Stadtmuseum, 2009., Forrás: http://archiv.figurentheater-gfp.de/ausstellung-orkus.php

Kiállítás _ BIN IM ORKUS. TAGEBUCH AUS MATSCH, Münchner Stadtmuseum, 2009. (2009. 10. 21. – 2010.10.17.)

Előadás _ KASPERLS WURZELN, 2009.

Alkotók: Molnár & Bettini és Kaufmann & Co.

Játszák: Gyula Molár, Alexandra Kaufmann, Eva Kaufmann

Rendezte: Francesca Bettini

Fény: Werner Wallner

http://www.kaufmann-co.de/_/Kasper.html

Film _ BIN IM ORKUS. DER FILM, 2011.

Kb. 30 perc

Írta és rendezte: Gyula Molnár és Francesa Bettini

Kamera: Claudio Coloberti

Vágó: Gyula Molnár és Claudio Coloberti