ÖRVÉNYLŐ (KÉP)MEZŐK- Miksa Bálint festészetéről

Wehner Tibor | 2020-12-17

Befogadói zavarunkban, a dolgok rendje szerint – a különös művek szemlélése során támadt meglepődésünket leplezendő, a szokatlan látvány-keltette elragadtatásunkat palástolandó – valószínűleg a kép, a képnek nevezett művészi megformáltságú tárgy, a műforma mibenlétével kell legelsőként foglalatoskodnunk Miksa Bálint festőművész alkotásaival szembesülvén.

Vegykonyhájában a mester ugyanis, hosszú, több éven keresztül végzett szisztematikus munka során, izgalmas kísérletek buktatóin átbukdácsolván kidolgozta a tartósan szilárd, időálló sík felületet biztosító matériát és hordozó szerkezetet, amely mellőzhetővé teszi a több évszázados múltra visszatekintő, az olaj-, illetve akril-festészetet szolgáló, rendszerint rejtett, a vászon kifeszítését biztosító vakkeretnek nevezett segédkonstrukciót, és kiiktatja a valós, hangsúlyos határokat szabó és lezáró, láthatóságával tündöklő képkeretet is. És ez nem csupán egy külsődleges, a formát érintő beavatkozás, nem csak egy váratlan technikai húzás volt, hanem a mű lényegét determináló és új minőséggé avató, gyökeres fordulatot hozó, tágas perspektívákat megcsillantó nóvum.

Az elmúlt két-három évben született munkák a 2010-es évek elején lezajlott alkotói fordulat, majd a 2011-2012-től végzett termékeny kísérleteket követő alkotószakasz terméseként születtek meg Miksa Bálint műhelyében. Az 1970-ben született, tanulmányait a művészeti középiskolákat követően 1994-ben a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskolán lezáró Nagy Gábor- és Gerzson Pál-tanítvány már az ezredforduló előtti és utáni években is rendszeresen jelentkezett érzékeny kolorittal megfestett, jobbára elvont nyelvezetű kompozícióival, amelyeknek szabályos és tradicionális volta, konvencionális formarendje azonban egyre inkább a szabadságvággyal ösztönzött festői képalkotás, az autentikus kifejezés gátjává vált. Így Miksa Bálint meghatározta a sürgető határidőkkel szabályozott munkatervét, megállapítván, hogy „A hagyományos festészeti technikák több száz éves fejlődési ciklusainak megfelelő munkát kell most néhány évbe tömörítenem.”, és ezért bonyolult technikai problémákat tisztázó és megoldó kísérletezésbe kezdett alapanyagokkal és festékekkel, lakkokkal és ragasztókkal, vizes bázisú gyantákkal, vásznakkal, fóliákkal, pauszokkal, faszerkezetekkel és habkartonnal, plexi szerelőkonzolokkal és házilagosan barkácsolt vágószerszámokkal. Mindennek egyetlen célt kellett szolgálnia: hogy a klasszikus, a szabályos táblaképből megtartott egyetlen elem, a légiesen testetlen, sík, merev képfelület szabadon alakíthatón fennmaradhasson, de úgy, hogy „a levegőbe fagyott legszélső ecsetvonásokkal övezett” lehessen a képmező. És amikor megszülettek a tetszőlegesen szabálytalan, általában ívelt körvonalakkal határolt, csipkeszerű, vagy tépett kontúrokkal közrefogott első képtárgyak – amelyek légiességét és lebegő voltát mintegy megerősítette a falsíktól elválasztott-elemelt pozíció is –, akkor a festő megvonhatta azt a konzekvenciát, hogy a korábbi szabályos képtől eltérően egészen más értelmet kapott a formátum, a képfelület, a képmező, a képsík, megváltoztak, átminősültek a korábbi képformából eredeztethető hangsúlyok, fölé- és alárendeltségi, fontossági viszonyok, és módosult minden elem és motívum minősége, minden képépítő mozzanat, minden ecsetvonás szerepe és jelentősége. Új értelmet, értelmezést kapott minden egyes képelem. Példának okáért ezzel az újítással leszámolt a reneszánsz perspektívával. Példának okáért új, minőségileg új térszemlélettel itatta át kompozíciót. Példának okáért a motívumról lehántott minden sallangot. És így csakis a festői lényeggel foglalkozhatott. Vagyis a technika, a forma, a festészeti eszközök megújítása és új minőségű alkalmazása a képbe foglalt gondolati-szellemi üzenet új dimenziói előtt nyitott kapukat.

Miksa Bálint új művei körében nincsenek előre megszabott, előre eltervezett, spekulatív alkotói szándékok és jó előre eldöntött méretek és arányok: mindent maga a festészet, a megszülető kép indukál és teljesít be. A kép festése nem egy előre átgondolt, kidolgozott koncepció megvalósítása, hanem a létrehozás, a létrejövés során törvényszerűen a színek és a formák, a festői nyomhagyások általi, a személyességgel, a személyes átéléssel hitelesített képpé alakulás. Ezáltal egészen más a megközelítési utunk, az értelmezési lehetőségünk is a töredékesség és az egész, a részlet és a teljesség kérdésében, a dolgok közötti, a képet övező tér és a képtér közötti kapcsolatok megítélésében, a határok pontos kijelölésének és megszabásának dilemmáiban, mert fel kell ismernünk a festészet belső lényegének és határtalanságának jellemzőit, és a dolgok szabad festészetbe való beáramlásának kiszámíthatatlan, az alkotói hevület vagy csüggedtség által tolmácsolt esélyeit. Ebben az új képi alappillérekre felépített festészeti univerzumban a festői rendet saját szabályai, határozott alkotói szemlélete és feladatvállalása, festői leleménye, s korántsem mellékesen pillanatnyi személyes állapota, átszellemült látomása jegyében, az előképektől radikálisan elszakadva Miksa Bálint teremti meg. Ez a teremtő aktus a hallatlan aprólékosan, részletezőn kidolgozott, motívumait legelsősorban az ecsetvonások rendszerére, egy központi magból induló, centrálisan kiterjedő, összefüggő, finom átmenetekben és áttűnésekben, követhetetlen összemosódásokban és átváltozásokban játszó színstruktúrára alapozó, a kolorit rendkívül finom alakításával, változatossága ellenére is egységes színvilágúvá képzett kompozíciókban ölt testet. Fel-feltünedeznek a festői témaként megnevezhető, valamiféle konkrét látványra hivatkozó, vagy a látvány egykori emlékeként megrögzült motívumokra utaló valóság-részletek, fragmentumok is, de fontosabb az absztraktba, az elvontba váltó festői kifejezés, fontosabb az ecsetnyom-textúra, amely a színmezők örvénylésében, áramlásában, virtuális mozgásában, lendületes hullámzásában, vibrálásában rögzül. Optikai hatásokban gazdag effektusokkal árhatott a kép közege. Leginkább természeti forrásokra, természeti ideákra, jelenségekre, üde természet-részlet megfigyelésekre és felfedezésekre gyanakodhatunk, s befogadói emlékképeink között az impresszionisták pazar színkölteményei derenghetnek fel, ám itt nem a látvány, a látvány átírása révén megszülető festői szépség andalít el, mert szó sincs elandalításról. Könnyed elringatás helyett kemény fogalmi manifesztációkra vállalkozik a festő. Lehetséges kiterjedésekkel hadakozik, dinamikus erőforrásokat kelt életre, feltartóztathatatlan áramlásokkal sodródik, szédítő örvények spirálisaiba keveredik és azokból próbál szabadulni, fantasztikus lendülettel tör ki a festői univerzum önnön látszat-határtalanságából, a sejtésszerűségekben felfedezni vélt végtelen vonzásának engedelmeskedve.

A festő, akinek 2008-ban könyve jelent meg Képek alatt címmel a festészet révén megélt személyes kalandjairól, egyik újabb, 2017-es, az új művek indíttatásai és konzekvenciái által meghatározott eszmefuttatásában fogalmazta meg hitvallását: „Valójában mindig is a kép csodája érdekelt. A lehetőség a szabadságra, az emberi remény megtalálására. Az elmélyült gondolkodásra, a homályos érzetek megfejtésére, a zavaros érzelmek tisztázására, a képben kinyíló világra-csodálkozásra…” És összefoglaló érvénnyel a festő megjegyezte: „A képem én vagyok. A kép az ember. Ha őszinte, akkor is illúzió. Ha erős, akkor is sérülékeny. Ha okos, akkor is csak próbálkozik, és sokat téved. De egyet biztosan kimondhatok róla: VAN. Ez összehasonlíthatatlanul több a NINCS-nél, létrejöttét a remény hajtja. Az igazság, az életerő, a bölcsesség, a jóság és a szépség reménye.” Egy olyan korban, napjainkban, amikor a művészet leginkább tagad, amikor a dolgok ellen manifesztál, amikor a mindennapok szennyét önti elénk, amikor azt hirdeti, hogy tehetetlenek vagyunk, a festészet kapcsán igazságról, életerőről, bölcsességről, jóságról és szépségről beszélni, és mindezek hiteles, tudatos festői leképzésével, fantasztikus képtárggyá avatásával a művek befogadóit szembesíteni: ez korszakunkban meglehetősen ritka művészi manifesztáció, felemelő, katartikus művészi megnyilatkozás, a művészet fontos történése. Éljen hát ez az új festészet!

Fotó: miksabalint.hu