Kerek a káposzta - Ziránó Színház - A zöldszakállú király

Ölbei Lívia | 2016-10-24

Tanítani kellene – de nem lehet – azt az összhangot, kedvességet és összeszokottságot, amely a Ziránó Színház kétszemélyes, házastársi társulatából árad. Pfeifer Zsófia és Varga Péter színre lép, és máris megteremtődik az a tapinthatóan puha, életszagú és mesebeli légkör, amelyben, mint valami kényelmes karosszékben – vagy káposztában -, jó elhelyezkedni.

Ezt tettük a Ziránó és a Mesebolt Bábszínház koprodukciós előadásának szombathelyi premierjén. Persze a Ziránó és a Mesebolt „összeszokása” se most kezdődött. A zöldszakállú király-előadást együtt találták a káposztaföldön.  Illetve első körben nem is a káposztaföldön, hanem a népmesék színpompás és kimeríthetetlenül gazdag birodalmában: A zöldszakállú királyt Illyés Gyula is fölvette Hetvenhét magyar népmese című gyűjteményébe. Az alaptörténet az új bábjátékos változatban voltaképpen teljes egészében megmaradt, de a benne fontos szerepet játszó egyetlen káposztalevél nyomán (amelyből a királyfinak darutollas kalapot kell készítenie, ez az Ördögkirály első feladványa) Veres András író-dramaturg a bábszínészekkel együtt fölnevelt egy kerek, egész, sokértelmű káposztát. Állandó mozgásban lévő világmodellé, metaforává: a játék és a mesélés, a folyton születőben lévő történet kiapadhatatlan forrásává válik a hottói-szombathelyi feldolgozásban a káposzta. Öröm nézni, ahogy kibomlik: „...egyik meselevél a másik alatt...” Éppen azért, hogy eredeti jelentése, jelentősége újra nyilvánvalóvá váljon, a meséhez ma már szükség van a „meséről való mesére” is. Ezt a kerettörténetet, „metamesét” érzékelhetően direkt a Ziránó-társulatra, a két játékos személyes kapcsolatára szabta-hangolta Veres András, szerzői és rendezői minőségében egyaránt. Bátran megtehette: Pfeifer Zsófia és Varga Péter magától értetődő természetességgel, utánozhatatlan, közvetlen bájjal közlekedik a történet két szintje, a játék és a narráció között. A játék és a narráció között fönntartott folyamatos átjárás pedig a további határátlépésekre (pl. fenn és lenn) és párhuzamokra (szülők és gyerekek) is ráirányítja a figyelmet.

A meséhez – és a meséről való meséhez – tökéletes keretet-alapot tervezett Grosschmid Erik. A díszlet olyan, mint valami óriásira növesztett, kerek talpon álló, forgatható asztali tükör – vagy világmodell (vagy káposzta). A színészek hátul, középen, a fekete függöny mögül lépnek be a játéktérbe a Mesebolt kuckószerű kamaratermében, a függönyt gondosan újra összehúzzák maguk után: ez itt egy másik világ. Előrejönnek a nézőtérig, egészen közel a közönséghez. Beszédbe elegyednek velünk. Látszólag semmi játék, semmi teátrális gesztus. Csak egy kedves „jó napot kívánok”. Vissza kell köszönni. Péter és Zsófia hozzánk beszélnek, egymásnak adják a szót, a labdát (és a káposztát).

Péter: Örülök, hogy ilyen sokan eljöttetek. Képzeljétek, találtunk valamit.

Zsófia: Tudjátok, hol találtuk ezt a valamit?

Péter: Szerintem nem fontos, hogy hol találtuk. Találtuk és kész.

Zsófia: Roppant lényeges, hogy hol találtuk. A dolgok helye nagyon fontos.

Péter: Szóval egy mesét találtunk.

Zsófia: Egy mesét találtunk, a káposztaföldön.

...és máris benne vagyunk a szemünk láttára, fülünk hallatára kibomló mesében – és a mesét továbbgördítő, finoman tanító, ironikus és önironikus zsörtölődésben. Hogy például a király vándorol (mert egy királynak joga van a vándorláshoz), vagy inkább császkál, esetleg kóricál a szakálla után, az komoly elvi probléma. Az előbbi a férfi horizontja, az utóbbi kettő a nőé. A tizenhét évig tartó királyi vándorlás (császkálás, kóricálás, sőt: csavargás) kiemelése pedig észrevétlenül mitologikus távlatot ad a mesének: valahol az idők mélyén fölsejlik a fényhozó Odüsszeusz, amint hosszú évekig várakoztatja feleségét, Pénelopét, miközben nehezen áll ellen a szirének csábításának. (Nem kell mondani, hogy az igazán jó gyerekelőadás a felnőtteknek is igazi élvezet. És hogy Zöldszakállból könnyen Kékszakáll lehet, és még az ajtónyitogatás is stimmel.) A csábítás vagy inkább zsarolás itt a víztükör (!) alól fölbukkanó, polip- vagy pókszerű Ördögkirálytól érkezik, az eredeti mese szerint is: az ördög pedig azt a valamit kéri a hazaigyekvő vándorkirály birodalmából, amiről a király nem tud. Csakhogy a valami valaki: az időközben tizenhét éves ifjúvá serdült királyfinak kell elindulnia – és kiállni minden próbát, hogy aztán felnőttként térhessen vissza a pokoljárásból. De hát „ha nincs baj, nincs mese” sem. Úgyhogy most már nincs más dolgunk, mint ámulni a mesék bölcsességén, drukkolni a királyfinak, meg a próbatételekben a segítségére siető Ördögkirálylánynak – és gyönyörködni az élőjátékon túl kézibábokkal, kesztyűbábokkal (utóbbiak az emberszereplők) operáló, folyton megduplázódó szép játékban, ahol a színház és a mese törvényei szerint „mindenből lehet minden”. Például káposztaléből sarkantyú, tiszta vízből rézfokos, bánatból boldogság. Káposztából – történet. Mint egy falat kenyér.

A francia mesékben gyerekeket szoktak találni a káposztaföldön, a Ziránó és a szombathelyi bábszínház mesét talált. De hát a mese olyan, mint egy ősöreg újszülött: dédelgetni, nevelgetni kell, vigyázni rá – aztán útnak engedni, hadd guruljon. Kerek a káposzta - kerek a világ.

A zöldszakállú király – A Ziránó Színház a Meseboltban

Írta és rendezte: Veres András

Tervező: Grosschmid Erik

Zene: Takács Dániel

Szereplők: Varga Péter, Pfeifer Zsófia

Bemutató: 2016. október 23-án a szombathelyi Mesebolt Bábszínház kamaratermében

 

Fotó: Mesebolt Bábszínház / Trifusz Ádám

További képek