Harlekin Kortárs Bábművészeti Napok – első nap
„A kimondott szóval a probléma fele már meg van oldva, mert láthatóvá válik, valóvá lesz. Most már tehetsz is valamit, végre!”*
A Harlekin Bábszínházi Napok meghirdetett témaköre a drámamódszertan alkalmazása, azaz a bábszínházi előadások impresszióinak feldolgozása dámapedagógiai műhelyfoglalkozások során. Ingoványos terület ez, ugyanis olyan neves szakemberek, mint David Hornbrook, Peter Slade és Gavin Bolton sem értett egyet a színházi drámapedagógia elfogadásában. Pallai Ágnes leegyszerűsített állításában így fogalmazott: „Peter Slade-től David Hornbrook-ig a kör teljessé vált: az angol drámapedagógia a színház megtagadásától visszajutott a színházhoz.”
Egerben arra a kérdésre keresték a választ, milyen drámapedagógiai attitűdök mentén lehet feldolgozni a színházi/bábszínházi darabok témafelvetéseit. A három nap alatt játszott színházi előadások többségében a a középiskolás korosztályt célozták meg a szervezők. Ennek a befogadó közösségnek egyetlen közös jellemzője az életkor, ugyanakkor a szociális háttér, az emocionális fejlettség, az értelmi képesség motívumrendszere eltérő. Így aztán a kollektív katarzis szintje is különböző lehet az unalomszint és a flow-élmény között ingadozva.
Nehéz feladatra vállalkoznak a drámapedagógiai műhelyfoglalkozásokat bevezető bábszínházak, ugyanis a fiatalok többségének életét már óvodás korban a felnőtt társadalom teljesítményelvű elvárásai nyomasztják. Ennek következtében a szabadjátékot szinte teljes mértékben kiváltják a tanulást segítő foglalkozások, melynek folyományaként az indulatok kanalizálása nem megoldott. A kisgyermekkori szorongások, történések feldolgozása elmarad, a külvilág és a belső világ benyomásait nem tudják belső képekké alakítani, majd újra kivetíteni a külvilágra. Ehhez az elaborációs problémához társulhat a szabad-mesélés (a fejből mondott szöveg, a szemkontaktus, a mimika stb.) elmaradása, ami jelentősen növeli a szociális és értelmi fejlődés differenciáltságát.
A feloldó mondatok kimondásának fontosságát, az elfojtások gátjának áttörését a színházi szakemberek, a drámapedagógusok korán felismerték. Érzékenyen reagáltak az olyan megoldandó kérdésekre, mint a családon belüli erőszak, a válás, a felnőtté érés, a generációs, az egzisztenciális ellentétek, a holokauszt és az identitás kérdései. Azonban ezzel egy időben hatványozódnak az újabb dilemmák, mint például az ügynökkérdés feltáratlansága, az etnikai kérdések létezése, az újkori népvándorlás, a szociális egyenlőtlenség anomáliái, avagy a vírusként terjedő agresszív közbeszéd. Alapvető feladat lehetne e kortárs problémák feldolgozása is, mindent összevetve drámapedagógus legyen a talpán, aki egy-egy előadás sors/válság kérdéseinek megoldására/feldolgozására utat tud mutatni, építkezni tudna az időrétegek lenyomataiból.
Első nap
A Kortárs Bábművészeti Fesztivál Lengyel Pál, az egykori igazgató-rendező kezdeményezésére jött létre Egerben. Az eredeti elképzelés, miszerint a V4-ek bábszakos egyetemistáinak adjanak bemutatkozási lehetőséget, mára átalakult. Az öt éve elhunyt Lengyel Pál munkáját Éry-Kovács András igazgató folytatja, de az idei szakmai programot új szempontok, témafelvetések mentén állították össze a Harlekin Bábszínház és a Eszterházy Károly Egyetem munkatársai. A rendezvény megnyitóján dr. Pajtókné dr. Tari Ilona, az egyetem oktatási, képzésfejlesztési és tanulmányi ügyekért felelős rektorhelyettese adta közre, hogy a közeljövőben alkalmazott bábművész szakirányú továbbképzést indít az intézmény.
A Szentivánéji álom bábadaptációjának munkabemutatójával indult az első nap, s itt újra L.P. -re kell emlékeznünk, aki többször rendezett Shakespeare-t bábszínházban. 1996-ban a Harlekinben „...vagy amit akartok” címmel, mely rendhagyó átdolgozása volt a Vízkereszt, vagy amit akartok darabnak. A „törékeny tárgyanimáció” – ez szerepelt a színlapon – látványának megteremtésében állandó alkotótársa Koós Iván (1927-ben, 90 éve született), a szcenikai tervezésben Lovassy László segítette. (Ugyanezt a darabot 2000-ben a győri bábszínházban is színpadra állította.) 2003-ban az egri Líceum udvarán mutatták be a Szentivánéji álmot. A szélesvásznú árnyjáték tervezője Sz. Nagy Mari volt, s most újra ez a Shakespeare-darab kerül bemutatásra a Harlekinben, melyet Somogyi Tamás vizionált bábszínpadra. Somogyinak ez a harmadik W.S. rendezése Egerben – előzőleg a Rómeó és Júliát, majd a Hamletet rendezte.
Somogyi Tamás határozott, tudatos, kísérletező szenvedéllyel dolgozó fiatal bábszínházi rendező. Jellemzően a realitás és a vágyak ölelkezéséből születnek meg történetei. Rendezéseiben a verbalitás valóságával párhuzamosan vizuális metaforákat alkalmaz. Történetfolyamaiban, ha csak villanásnyi pillanatokra, mégis érzékenyen reflektál a társadalmi problémákra. Úgy sejteti a színpadra átpolitizált világunk momentumait, a változó időrsíkokat, hogy a gyerekek élvezettel merüljenek el a mese világában, ám a felnőttek képesek legyenek meghallani alkotói üzenetét.
A Shakespeare-mese munkafolyamatába pillanthattak be a nézők, s már e készültségi szakasz explicit nézőpontjai is a rendező progresszív gondolkodását jelzik. Somogyi Tamás a narrációt vizuális minőséggé transzponálja. A díszlet nem a valóság lenyomata. Egyszerű paravánrendszer, melynek mozgatásával határozza meg Athén és a színpadi tér erdő-labirintusát. Somogyi Tamás és Jakob Nóra díszlettervező képi fogalmazásának artisztikuma egyértelműen arra készteti a nézőket, hogy a hagyományos valóságélmény egyszerű befogadása helyett a rejtőzködő vizuális dramaturgiára koncentráljanak. A „secret play”-t (Brook) a minimalista díszletek végtelen asszociációs lehetőségei sejtetik. A guruló díszleteken ajtók-ablaknyílások, s az ezeken ki-be-átjárások oldják a mozgáselemek merevségét. Az ablakok „vásznán” jelenik meg Cupido barokkos stílusjegyeket idéző árnyképe, valamint Titánia és a Szamár buja sziluettjátéka.1 A böszme állatfej derékra csatolásával a rendező a szamarat fallikus jelként értelmezi, s annak nem állati mivoltát hangsúlyozza. (Somogyi Tamás és Perényi Balázs az előadás előtti és utáni műhelyfoglakozások anyagának összeállításakor a szerelmi szálak és azok definiálására kiemelten figyelt.)
Titánia – Oberon és Puck drótvázas, áttetsző folpack-fóliával bevont, világító testű bábjait Szabó Ottó tervezte. Az emberarcú, halformájú tünemények - Oberon és Titánia- , s a harmadik szemet viselő Puck bábjának képi világa először idillikusnak tűnik, aztán ahogy belemélyedünk a látványba és a textusba, lelepleződik a rendező és a tervező szándéka. A kortalan színpadi atmoszférát Németh János élőzenei megszólalása, illusztrálása erősíti. A hangok hierarchiájából kiemelkedik a gitárhúrok vonóval való megszólaltatása. A munkabemutató alatt megismert (munka) zenerészletek filozófiája követi a rendezői szándékokat. A zeneszerző hangkészletének markáns zenei formanyelve a maga elvontságában, visszafogottságában is meghatározó eleme a játéknak. A színészekre még hosszú próbafolyamat vár mire Khaled-Abdo Szaida dramaturg realisztikus, néhol groteszk szövegei és a pontosan megkomponált mozgáselemek helyükre kerülnek.
A látott jelenetsorból az olvasható ki, hogy a mesteremberek kiíródtak a darabból. Úgy tudom az eredeti rendezői koncepcióban még szerepeltek, csak később keletkezett ez a hiátus.
[Max Reinhardt (1905) és Tyrone Guthrie (1937) álomszerű tündérmeséi után Peter Brook (1970) Szentivánéji álma revelációval hatott, majd Josef Krofta első, 1984-es DRAK Színház-i (Hradec Králové) előadásával felforgatta a világot. „Krofta a színész-színház és a bábszínház eszközeivel állította színpadra a Szentivánéji álmot. Ezeket az eszközöket a játékosság, a színjáték, az irónia és a humor elevenségével töltötte meg, amelyet a színészi megjelenítés hordoz. Ily módon a DRAK beírta magát a Szentivánéji álom értelmezésének történetébe, és beállt az újítók sorába, akiknek a menetét Peter Brook vezeti.” (Henryk Jurkowski)]
A nagy elődök után most itt, a Harlekinben egy rendhagyó, mesteremberek nélküli Shakespeare- történetet láthatunk.
Remélem a falat meghagyták!
*Müller Péter
1 A Royal Shakespeare Company Szentivánéji álmának [1972.] október 23-i gálapremierjén, a [bukaresti] Operaház hivatalos páholyában ültem a külügyminiszter-helyettessel és az Államtanács Kulturális és Szocialista Oktatásügyi Bizottságának egyik alelnökével. Éppen a tündéreket figyeltem, akik felkészítették Zubolyt a Titániával töltendő szerelmes éjszakára, amikor az a kényelmetlen érzetem támadt, hogy a dolgok nem alakulnak jól. Láttam az előttünk játszódó erotikus játék miatt a miniszterhelyettes és az elnök arcára kiülő megrökönyödést és zavarodottságot. Ezt a benyomást erősítették azok a majdnem egy szótagú megjegyzések is, amelyek a szünet alatti fogadáson hangzottak el. „Très intéressant” – mondta Gliga, de aztán a szavak cserbenhagyták. „Très piquant” – mondta [Ion] Blad. Megjegyzéseik másra is utalhattak, mint amire szánhatták őket, hiszen ezek a halvány dicséretek nyilvánvalóan kimondatlanul hagytak más gondolatokat. [...] A következő napon a román állami impresszáriót tömörítő ARIA hívta kulturális attasémat és a társulat menedzserét, s egy két és fél órás találkozó keretében mondták el nekik „módosító javaslataikat” a „fallikus Zuboly” jelenettel kapcsolatban. A menedzser azonban határozottan kijelentette, hogy semmiképpen sem áll módjában megváltoztatni Peter Brook remekművét, és a kifogásolt jelenet a további előadások alkalmával is változatlan maradt. D. R. Ashe J. L. Bullardnak, London, 1972. október 31., The National Archives, London (TNA), 34/129.