Két évszázad tatai képzőművészeit mutatja be az Art Limes folyóirat

Tata művészettörténetét áttekintő, kétkötetes, színes reprodukciókkal illusztrált kiadványt jelentetett meg az Art Limes folyóirat.
A mintegy négyszáz oldalas műben a 18. századtól a 20. század végéig tekintik át azon művészek pályáit, akik a városban éltek vagy egy-egy alkotóperiódusukkal ide kötődődtek - mondta el az MTI-nek a folyóirat főszerkesztője, Virág Jenő.
A kötet bemutatja többek között Vaszary János festőművész munkásságát, aki Tatán élt és alkotott 1912-től 1939-ig, és akinek az Angolparkban lévő villájába alkotóházat tervez az önkormányzat.
Martyn Ferenc Kossuth-díjas festőművész is kiemelt helyet foglal el a kiadványban. Ő tatai születésű második felesége révén ismerkedett meg a várossal, és munkáiból állandó kiállítás látható a tatai polgármesteri hivatal tárgyalótermében, Vitorlás című bronzszobra pedig az Öreg-tó partján áll.
A kiadvány nagy része a Tatához sok szállal kötődő Wehner Tibor munkája, aki a könyv szerkesztői munkáit végezte.
Az első rész elején részletes kislexikon található a művészek életrajzi és pályaadatainak ismertetésével. Ezt követően az életművükhöz kapcsolódó, legjellemzőbbnek ítélt szakmai visszhang megidézése és alkotásaik reprodukciói egészítik ki a körképet.
A kötetben a festőművészek, grafikusok, szobrászok, iparművészek és keramikusok életműve mellett a városhoz kötődő művészettörténészek és művészeti írók, valamint gyűjtők munkásságát is feldolgozták.
Az Art Limes folyóirat korábban hasonló, átfogó művészettörténeti munkát jelentetett meg Dorog, Esztergom és Tatabánya jelentősebb alkotóiról.
MTI