Loiuse Colet elképzelt regénye

Kakuk Tamás | 2022-11-23

Ha valaki nem ismerné a hölgy nevét, ez legfeljebb annyit jelent, hogy nem járatos Gustave Flaubert érzelmi életében, ha szigorúbbak vagyunk, akkor azt is megkockáztathatjuk, hogy nem elég elmélyültek az ismeretei a francia irodalomról. A recenzens bátran vállalja az előzőekben leírtakat, de Rőhrig Eszter Nem leszek elérhető, soha többé című regényének elolvasása után könnyű szívvel megteheti, mert részben pótolta mulasztását.

Persze sietve hozzáteszi, ennél azért jóval többről van szó, mert a szerző képzelete és szépírói képességei ennél a lexikális tudásnál jóval tágasabb fikciós világot teremtenek meg a regény lapjain. Már az első fejezet lázas mondatai „behúzzák“ az olvasót Louise Colet bűvkörébe, aki egyedülálló nőként igyekszik boldogulni „az utolsó globális kultúrtörténeti korszak, a romantika világában“. Mindezt a tizenkilencedik században, Párizs sokszínű szellemi és művészeti korszakának kellős közepén. Louise elismert költő és  vonzó nő, a „vágy titokzatos tárgya“, aki irodalmi tehetségével és szépasszonyi csáberejével is egyengeti karrierjét, hogy biztosítsa polgári jólétéhez a szellemi és anyagi javakat. És ekkor „eljön“ a pillanat, amiről Louise ezt írja naplóként is olvasható „regényében“: „Megváltozott az életem. Nyugodt folyását örökös vágyakozás és türelmetlenség váltotta fel. Hullámzó kedélyű, de legfőképpen követelőző lettem, birtokolni akartam azt, akitől vágyaim beteljesülését vártam.“ Mindezt a Geralddal való találkozása után jegyzi fel magának. A férfi, az akkor még ismeretlen író Gustave Flaubert, akit hősünk következetesen Geraldnak nevez, talán ezzel is figyelmeztetni akarja olvasóját, hogy nem dokumentum-regényt  tart a kezében, hanem a valóság cserepeiből és a képzelet szilánkjaiból összerakott hiteles(nek tetsző) cselekményt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rőhrig Eszter a Libráriusnak adott interjúban, így beszél a mű keletkezéstörténetéről: A cím egy magyarra mind eleddig le nem fordított levélből származik. Flaubert írta Louise Colet-nak, messze nem úri stílusban. (...) A ‘Nem leszek elérhető soha többé‘ azt jelenti, hogy Flaubert örökre elhagyja Louise Colet-t. Szerelmük történetét csak ők tudják, kiterjedt levelezésüket az örökösök kigyomlálták, illetve elhányták. Sajnos még a legnevesebb kutatók is képesek pusztán e messze nem teljes levelezés alapján taglalni, elemezni a két művész kapcsolatát. Nem és nem! Én szorgos hangyaként összegyűjtöttem, ami elérhető, de megállapítottam, hogy sok a sötét folt, nincs jogom monográfiát írni, mert ezt terveztem. Akkor lehet itt bármi is, gondoltam. Röviden összefoglalva: ez az én verzióm, az én szerelmes történetem.“ Ezek a mondatok is megerősítik azt a feltételezhető alkotói szándékot, mely a két ember sokak által elemezett kapcsolatának históriáját Luise nézőpontjából vizsgálja, amiről talán nem túlzás azt hinnünk megegyezik a regény írójának perspektívájával.  

A Nem leszek elérhető, soha többé hőnőjének szenvedélyes érzelmi hullámzása ad egy különös dinamikát a szövegnek, amely bizonyára sokak számára felismerhető az idősödő Loiuse Vezúvot szemlélő és felkeresni akaró metaforájában: „Odafent látni a legjobban a Vezúvra. Füstölgő csúcsát megszokja a szem, nem is gondolunk arra, hogy bármikor megrázkódhat, s mindent összedönt, éppúgy, mint ez a szikla, amelynek mélyén eleven tűz lobog.“ Rőhrig Eszter egyes szám első személyű elbeszélője életének minden nehézsége ellenére kitartó szorgalommal rója a sorokat naplójába: „Ezen a szigeten, ahol most vagyok, a formák, a színek és hangok az eksztázisig ingerelnek, és itt jutott eszembe, hogy megírjam visszaemlékezéseimet. Olvastam valahol, hogy az emlékezés a múltunk mindig más-más szempontú újrateremtése. Kronosz és Klió örökös harcban áll bennünk, és mi magunk toljuk mind távolabbra őket egymástól azzal, hogy képtelenek vagyunk pontosan felidézni a múltunkat. Az alábbiakban nem is annyira az emlékeimet szeretném megírni, sokkal inkább azt, hogy ki és mi vagyok én. (...) Vagyok, aki vagyok.“

A regény cselekményének vezérfonala Louise és Gerald (Gustave Flaubert) szerelme, amiben helye van a szenvedélynek, a szakításnak, a kibékülésnek, de a Párizs és Rouen (Flaubert itt él édesanyjával) közötti  levelezésüknek is. Ezek egyikében olvasható az író elhíresült mondata a Bováryné előkészületeiről: „egy könyvet szeretnék írni, melynek nincs témája, vagy legalábbis alig észrevehető témája van.” Rőhrig Eszer rengeteg hiteles ténnyel dolgozik, de meghagyja magának alkotói szabadságot, valóságos világot teremt a valóságos világból, vagyis meghagyja magának az írás örömét. Ha nem keltene gyanút, akkor kijelenthetnénk, hogy „könnyű kézzel“ megírt mondatok követik egymást a regényben, így hát, ha mégis megtesszük, pontosan tudjuk, mennyi keserves munka van a szövegek hátterében: „.Hamarosan negyvenhárom éves leszek. Azt kértem Geraldtól, hogy utazzunk el a tengerhez. Egy kis déli városba mentünk, az úton sokat nevettünk, azt mondtam neki, én vagyok Emma Bovary, és ő Rodolphe, aki valóban megszöktetett, és most átéljük Emma beteljesületlen álmát.“ Lousie Colet érzelemgazdag életformája, szinte kínálta, hogy megszülethessen elképzelt regénye, ami érzésünk szerint más vonatkozásban egy lázadás krónikája is. Rőhrig Eszter lendületes, pontos lélek- és korábrázolása nem csak két ember találkozásának és szétválásának története, hanem jóval több ennél, egy itt és most nehezen körülírható érzés, amelynek megtalálásához a Nem leszek elérhető, soha többé vezetheti el olvasóját.

 (Napkút Kiadó Budapest, 2022)

Portréfotó: Kohán Ferenc