Benéző, kilátó

Fesztivál. Báb- és Marionettszínházaké. A XIV. Kolozsváron. Nemzetközi. És úgy hívják: Puck. Négy napos. 15 előadással. Verseny jellegű. 5 zsűritaggal. Semmi különös. Kívülről semmi.

 De belülről nemcsak különös, de amikor a sötétből elénk tűnik a bábos birodalom ezer arca, akkor mesésen varázslatos is, és végtelenül játékos, meg csupa meglepetés, az pedig felfoghatatlanul különleges, hogy nem csak nekünk és hozzánk, de egy kicsit mindig rólunk is szól.  

Az az igazság, hogy nem tudom úgy elmesélni, ahogy nekem mutatják, mesélik. De megpróbálom olyan közvetlen és személyes módon, mintha egyik legjobb barátom volnál – lehet, hogy az is vagy, csak még nem találkoztunk. No, velem tartasz?

Első nap

2015. október 12-ét írnak a naptárak. Esik az eső. Gumicsizmát fedezek fel majd’ minden gyermeken, de még egy-két felnőtt lábát is a vízhatlan csizmóka borítja. Megtelik a Puck Bábszínház viszonylag kicsi előadótere. Amúgy ez a fesztivál bázisa. Az itteni két kompánia: a magyar és a román szervezte ezt az egészet. Beülök a viszonylag keskeny és kis befogadóképességű nézőtérre, s közben az az érzésem, hogy eltűnök a gyermekzsivajban. Csak néha hallom ki belőle, hogy román ajkúak a gyermekek. Az előadás is román nyelvű, hiszen Moldvai Köztársaságból, Chișinău városából jött. A „Guguță” Városi Bábszínház hozta és az a címe, hogy Hábárnám iskolája (Școala lui Habarnam). Hábárnám magyar megfelelőjén jót szórakozom magamban: Gőzömsincs. Így lehetne nevezni a mai vonatokat is. Ez a Gőzömsincs azonban egy kisfiú, aki nagyon okosnak gondolja magát, de barátnője Stiétot, vagyis Mindenttud(ó), mindenre – főként a matekre – meg akarja tanítani. A kicsit naivan festett, már-már falusi iskolai hangulatot árasztó paraván előtt játszó két színész, főként a fiú (Popa Iurie), nagyon jól alakít. Gőzőmsinccsel csak úgy ujjongnak a gyermekek, hiszen bucskát vet, viccelődik, okoskodik, butáskodik, s hiába próbálja őt barátnője, majd a báb formában megmutatkozó mesterek: a zenész, a festő és a költő is mesterségre tanítani, Gőzömsincs mindig elszúrja valahol. Mégis, örök izgágaságával, de őszinteségével és kitartásával ő a legszimpatikusabb. Felszabadító dolog önfeledten butáskodni, bődületes marhaságokat kitalálni, majd kacagni rajta. Kellene is az iskolákban egy ilyen óra, hogy „hülyéskedés”, s akkor valószínűleg a többi órán nem lenne (annyi) helytelenkedő.

A kis December király című előadást a Debreceni „Vojtina” Bábszínház hozta. Hatalmas, de nagyon izgalmas és mozgalmas díszletét az előadók a  Kolozsvári Állami Magyar Színház nagyszínpadán szerelték össze. Az óriási nézőtér pedig dugig megtelt gyermekekkel, akik egy hangként zúgták a legelején: Kezdődjön! Kezdődjön! Az előadásból mindvégig a kidolgozottságban rejlő profizmus sugárzott. Egy szürke aktakukac ember, a napi borzasztóan unalmas, monoton és semmitmondó életéből a szemünk előtt bomlik ki, válik figyelmes, gondoskodó, szerető, kíváncsi és kreatív emberré. Csak kellett hozzá egy báb, aki ránőtt a kezére, s akitől az elején semmiképpen sem tudott megszabadulni, s aki a folytonos gumimaci kérése mellett felnyitotta a szemét, hogy a világot a maga színes, játékos és mesés gazdagságában lássa. Hogy merjen álmodni, hogy merje meglátni azt is, amit talán ott sincs, de ha elképzeli, akkor gazdagabb lesz általa a lelke és azon keresztül a világ. A sehova se vezető, a minden fejlődési, haladási lehetőséget megfojtó, beszűkítő (munka)környezetet még akkor is megéri otthagyni, ha ebben a mesés világban is ott vannak – és folyamatosan küzdésre késztetnek – a veszélyes, negatív erők. Az előadás allegorikussága és magas művészi kivitelezése a felnőttek számára is érvényes üzeneteket közvetít. A koreográfiák, a zenék, a zsánerképek, a történet(ek), a funkcionalitásában remeklő díszlet, a jelmezek és a kellékek találó anyaga és formája Hajdú Péter remek (báb)színészi alakításával és a társulat többi szereplőjének pontos játékával válnak teljessé.

A Madarak gyülekezése (Adunarea păsărilor/Assembly of the Birds) című előadás Bukarestből, a nagy múltú Țăndărică Animációs Színház előadásában érkezett egyenesen hozzánk, pontosabban a kolozsvári Diákművelődési Ház színpadára. Ez a nonverbális előadás kimondottan felnőtteknek készült, a művház nézőterének magas támlájú székeiből a gyermekek nem is látnának a színpadra, a felnőttek fején is gyakran csak a frizura felső része látható. A madaras előadás látványilag viszont első perctől az utolsóig megragadó. A dögkeselyűszerű madarak esztétikája meglepően érdekes, igaz, sok változáson mennek át: hol emberré vedlenek, hol embertestű madárfejű lénnyé, hol teljesen madarak maradnak. A madárhangok visszhangzó légkörében a látványt természetesen a színpadi cselekmény „mozgatta”. A történet rengeteg témát megjelenített, többek közt: befogadás–kirekesztés, szerelem, gyöngédség, harc, féltékenység, irigység, születés, nevelés, „kirepülés”, veszély, halál, gyász, átváltozás, gyilkosság, hatalom, dicsőség, pénz, álom, a viszontlátás öröme… Ha fele ennyi témát érintettek volna, jobban kidolgozva bizonyos élethelyzetek magaslatokra vivő buktatóit vagy buktatókra vezető magaslatait, akkor talán az emlékezetes látvány és hangvilág egyértelműbb  és erősebb üzenetet közvetített volna.

 

Az Ablak (Fereastra/The window) című előadásra, mint őszinte barát, bevallom, nem értem el. De láttam róla pár képet és azt olvastam, hogy kültérre szánták a jászvásári Synchret Színház alkotói. Az interaktív előadás a roma előadókon keresztül és főként egy ember nagyságú roma fiút ábrázoló báb segítségével az előítéletek veszélyét, az emberek etnikai hovatartozástól független lényegi egyneműségét hangsúlyozzák. Ha találkozol még valahol ezzel a 13 éve játszott előadással, szólj, vagy legalább ha teheted, nézd meg (helyettem is).

Volt kerekasztal-beszélgetés is. Lesz róla szó, de egyelőre ennyi.

A viszontolvasásodra! 

Második nap

Október 13-a és borús Kolozsvár, viszont, nem esik, és teljes lendülettel folytatódik a fesztivál. Időről-időre megszíneződik a színes ruhás százlábú gyermekseregtől az utcák szürkesége, ahogy egy előadásról araszolnak el, vagy éppen egy másik előadás felé közelítenek.

Az Fantázia – vég nélküli történet (Fantasia – povestea fără sfîrțit) című előadást a marosvásárhelyi Ariel Bábszínház román tagozata mutatta be. Nem sikerült megnéznem, de azt olvasom róla, hogy ez egy metafora-előadás a titkok, a csodák világáról, amelyben újra és újra megjelenik a (rá)csodálkozás és kérdezés igénye. A főhős ezen az úton ismeri meg a bátorságot, az őszinteséget és eközben tanulja meg szeretetni az embereket. Az „emberséges” csak egy kis lépésre van az „emberi”-től – üzeni a rendező. Egyszer elbeszélgethetnénk erről a „kis” lépésről, hogy ha ilyen kicsi, akkor miért esik néha annyira nehezünkre meglépni.

A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház egy népies, verses előadással szórakoztatta a gyermeksereget. A mesélő felvezetésében a bivalyokról hallunk, akikről nem akarnak a költők verset írni. Meg is látjuk őket a gazda és a felesége gondozásában, mígnem megjelenik egy medve is, akit biza, majdnem nincs is olyan költő, aki ne próbálta volna verssorokban megragadni. A medvét egy kezelhetetlen kecske története követi. Aztán vásár lesz a nézőtérből is, nem sokat mondó, de vicces vásári bábozás zajlik a paravanánon, majd egy olyan kossal ismerkedünk meg, amelyiktől nem lehet megszabadulni, mert hiába adja többször is el a gazda, a kos mindannyiszor, még a bőre levetése árán is hazamegy. Az állatmese-sorozatot két szép ló szerelmes tánca és egy ménes szépséges, lassított felvonulása zárja. Hangulatos, látványában olykor varázslatos előadás, amelynek dinamikáját és játékosságát leggyakrabban két meglepően eleven vénasszony adja. Mint fiatal menyecskék riszálják magukat, a népi ritmusokban és dallamokban, játékukkal fiatalosan simítják vagy bonyolítják a történetszálakat. Kár, hogy sem nekik, sem a mesélőnek nem sikerül elég szervessé összeolvasztania és elgondolkodtatóvá kiéleznie a különböző történeteken keresztül az előadást. De lehet, hogy a gyermekeknek ez nem is szükséges, ők élvezték, és ez teljesen elég.

A vásárhelyi Ariel Bábszínház magyar tagozata Kortyondi király történetét mesélte el. Nagy fülei, de még nagyobb piros orra és hatalmas szája van ennek a királynak. Története pedig mindvégig nagyon szomorú, hiszen elissza mindenét. Három lányát is eladja, fiától is megszabadul és mindannyiszor koldusbotra jut. A királyfi közben segíteni próbál apján, kitanul több mesterséget is, és legvégül, érdemei miatt őt választják királynak. Szépen felépített, precízen bemutatott zenés, mesélő(k)vel rendelkező közjátékos előadás, ám a nagy részét lefedő szomorú, ismétlődő momentumokkal bíró történés, valamint az énekek ereszkedő tónusa miatt a pozitív végkifejletnek már nem nincs sok energiánk örülni. Pedig a végén igazán bulizhatna egyet mindenki, hogy az együtt örvendésben feloldódjon Kortyondi király nyomós ellenpéldája.   

A nap előadássorozatát Seherezádé története zárja a kolozsvári Puck Bábszínház román társulatának előadásában. Ez nagyon titokzatos előadás marad, mert nem tudok róla beszámolni. Kárpótlásul viszont álljon itt a második nap szakmai beszélgetése. Részletekbe menően – és ahogy én értettem –, többé-kevésbé pontosan, mintha ők mondanák, mégis parafrazáltan, a lényeget kivonatolva közlöm. Talán így lesz a legéletszerűbb. Előre is elnézést, hogy valamit pontatlanul írok, és biztos valamiket pontatlanul írok, (mert néhol saját szavaimmal fogalmazom újra az elhangzottakat, és) mert a részletekben elbújt az ördög, de remélem, ott lapul a részletekben az igazszólás és a szépség angyala is.

A négyszögletes kerekasztal  - Témája: báb-maszk-szöveg-színpad. És hozzáteszem: stb.

A beszélgetést Vadas László rendező, a Puck Bábszínház magyar tagozatának vezetője moderálja. Meghívottai László Noémi költő és Dr. Bréda Ferenc teatrológus, irodalmár és még sok minden, összesítve: gondolkodó és író ember.

Vadas László (a továbbiakban VL): a bábszínház egyenes vonalú leszármazottja az antikvitás kódolt színházának. Cicerót szerint a bábszínházat le kell rombolni, s utána újra kell építeni. (Latinul is elmondta, de én nem fogom.) Csak oda kellene figyelni, hogy milyen zenét és szöveget tárunk a gyermekek elé.

Bréda Ferenc (BF): a nagy, kétezer évvel ezelőtt civilizációk (egyiptomi, közelkeleti, indiai stb.), kultúrák mára megsemmisültek. S ezek gazdag szellemiségét őrző alkotásai: a mítoszok jóformán a gyerekek szintjén, meseként elkönyvelve – és mellőzve mindenfajta oktatásból – őrződnek meg. C. G. Jung és Kerényi Károly közös könyve, a magyar nyelven még nem publikált „isteni gyermek”-ről szól. Ennek lényege (vagy ahogy én értettem), hogy az ember minden korban a jelen gyermekei által újraéli az emberiség gyermekkorát és fejlődését.  

László Noémi (a továbbiakban Nonó): a gyermekeket igazából nem lehet nevelni, inkább ők nevelik a szülőket. Nehezebb a bábszínháznak, mint a színháznak, mert a gyerekek évei között jóval nagyobb fejlődési, értési szintek, „szakadékok” vannak, s a bábszínház korhatárosítására a szülők, pedagógusok nem figyelnek eléggé.

VL: Mi ad a rendezőnek jogot arra, hogy azt a szöveget és azt a témát rendezze meg és tárja a gyerekek elé, ami őt foglalkoztatja?

Nagy Kopeczky Kálmán (a sepsiszentgyörgyi Cimborák rendezője, előadója, ezentúl NKK): az előadások (már)pedig korhatárosak, s ha a pedagógusok, szülők erre nem figyelnek, akkor magukra vessenek. Az alkotó joga öntörvényűen eldöntheti, hogy mi jó a gyermekeknek. Az a fontos, hogy amit elmond, amit közvetít az személyes és őszinte legyen, valamint a megfelelő korosztálynak szóljon.

BR: Kislányommal Franciaországban olyan bábelőadásokra jártunk, ahol minden francia nyelven zajlott, ő (ennek ellenére) mozdulatlanul nézte negyven percen át.

VL. A zene, a szituáció, az érzés ereje, a szöveg a mérvadó, nem az erkölcs.

BF: A varázsszövegek világa is ilyen, nem értjük, de elvarázsol.

VL. Nonó, milyen szempontjaid vannak egy gyerekelőadás szövegének kiválasztásához?

Nonó: A gyermekverseknél a jó vers az érzelmekre kell hasson, fontos a formai bravúr, zene(iség). Egyfajta varázslat kell legyen. A tehetség pedig a látszólag annyira egyszerű megfogalmazásokhoz kell, hogy úgy érezzük, ezt mi is megtudnánk így fogalkalmazni. De nem tudjuk, mert az alkotó megemésztette és ült rajta, amíg megtalálta a legegyszerűbb, legtisztább formát. Weöres Sándor, aki ebben a legnagyobb volt, azt mondta, hogy ő nem gyermekverseket, ő verseket ír.

A gyermek(i lélek) mindannyiunkban ott van, csak egyesekben elérhető közelségben maradt, másokban nagyon mélyen húzódik meg.

BF: A mitológiában Erósz is gyermek. Ez a szerelem állandóan fiatal, megújuló, teljesen soha el nem tűnő, örök gyermeki jellegére utal.

VL: Meg kell-e nekünk megmutatni azt (is), hogy két királyfi áll az oltár előtt?

Nonó: Nekünk nem kell, a gyermek később úgyis találkozni fog az ezzel, nem kell siettetni a találkozást. Nem kell mindenről (ideje előtt) felvilágosítani.

NKK: Ha meleg házasságról akartok előadást, csináljátok, de a világ működésének rendje a két pólus találkozása. Felelősséget kell vállalnia a felnőttnek, és számítani kell arra, hogy a kisgyerekekkel nem lehet megbeszélni, megtárgyalni a dolgokat. A gyermek érzelmi síkon fogadja be az előadást. A szöveg hatodlagos. A helyzet a fontos. A színész is elég hátul van, csak egy az alkotótársak közül.

Első: a koncepció kitalálása – ez határozza meg az emóciót, az alapérzést

Második: a látvány (díszlet, báb, jelmez, stb.) kitalálása – ez adja a víziót

Harmadik: a zene

Negyedik: a bábszínész.

Ez egy kötött műfaj. A színész készen kapja a bábot: így nézel ki. Gyakran hiába készül fel a találkozásra, amikor meglátja, megfogja a bábot, idegennek érzi, mert nem úgy képzelte el.

Pál-Gecse Ákos (a sepsiszentgyörgyi Címborák bábszínésze, PGÁ): A mondanivalóhoz keresünk szöveget. A bábszínésznek sokkal több mindenhez kell alkalmazkodnia, mint a színésznek. Több a kompromisszum. A bábszínésznek képesnek kell lennie legyőznie az egóját. Azt szoktam mondani, hogy amíg egy (jó) bábszínész bármikor lehet színész, ez fordítva nem igaz.

NKK: A bábszínház nem kicsinyített színház. Közelebb áll hozzá az opera, operett, a mozgásszínház mint a (szöveg)színház. A báb mindig egyszerűbb, mint a gyermek, még ha óriásbábról is van szó, sosem olyan komplex mint maga az élő gyermek, ezért ebben a  viszonyban a gyermek a felnőtt, és mivel a főhőssel azonosul, egy érzelmi tapasztalattal bővül. A színházban, a felnőtt színészek világában, még ha azok gyermeket is alakítanak, a néző palánta mindvégig gyermeki státuszában marad. A szöveg csak segítség, és akkor jó, ha szép, míves szöveggel dolgozunk.

BF: Előbb volt a maszk. Hiúság kérdése volt levenni a maszkot. Ezzel a gesztussal profanizálták azt a világot.

Demeter Ferenc (volt Puck-os bábszínész, jelenleg a Cimborák előadójaként láttuk, DF): A bábszínházban a szöveg olyan, mint a futballban a pálya, megadja a koordinátákat.

VL: Milyen zenére, ritmikára, illetve szövegi zeneiségére volna leginkább szükség?

Nonó: Egyszer kellett   írnom egy bábelőadáshoz szöveget, s nagyot kaptam a fejemre a zeneszerzőtől, hogy nem volt elég szabályos a szöveg, hol rövidebb, hol hosszabb volt...

Dr. Katona József (nem tudom ki ő, de holnap megkérdezem! Fontos és bölcs ember lehet, mert a jelen fesztivál bíráló bizottságának egyik tagja, az egyetlen magyar zsűritag, s még azt hallottam, hogy: operákat is rendezett!): A gyerekek mindig jobban értékelik és élvezik a zenés előadásokat. A zenét és a mozgást, akciót. Ha ez a kettő megvan, akkor elég is tud lenni nekik. Utcai előadásokra emlékszem, hogy mennyire éltek, igazak voltak, egyikből sem hiányzott a zene és ének. A szöveggel kapcsolatban pedig az a tapasztalatom, hogy nem kell túl bonyolultnak, értelmesnek lennie. Az operák szövege is gyakran túl bonyolult. Az ének(lés) nagyobb hatású.

Boros Loránd (etnográfus, idegenvezető): Nem beszéltünk a kommunista érában zajló bábszínházról.

Szabó Jenő (operarendező, szabadúszó. SZJ): A kommunizmusban félretolt értelmiségiek szorultak a bábszínházba, szerencsénkre.

DF: Igen, akkor játszottak nagy elődjeink is. Kovács Ildikó, és akit ő még nagyobbnak tartott: Péter János és sokan mások. (Demeter Ferenc felsorolta, de nem tudtam megjegyezni.)

Foszlányok:

SzJ: Inkább legyél bábszínházban nagyszínész, mint nagyszínházban báb.

Valaki mondta, talán KF: A Varázsfuvolát Mozart báboperának írta.

Zárómondat:

BF. Épületes (beszélgetés) volt.

 

Harmadnap

Jelentem, Kolozsvár fölött az égen felszakadoztak a felhők és ősziesen bár, de bontogatta sugárszárnyait a Nap.

Eközben a Puck Bábszínház előadótermében egy medvebocs megbarátkozott egy pillangóval. A nyár teltével viszont a pillangó otthagyta egyedül azzal az ígérettel, hogy majd jövőben találkoznak. Az évszakokat nem ismerő bocs, nem tudta, hogy mit jelent „jövőben”, de ahogy telt az idő, egyre több fogalma lett róla, majd miután megismerte az évszakok sajátosságait és kellemes gazdagságukat, a pillangó megjelent és újra a mindenapjai része és boldogítója lett. A gyulafehérvári Prichindel Bábszínház  (Prichindel: prücsök) A medvebocs és az évszakok (Ursulețul și anotimpurile/The little bear and the seasons) című klasszikusnak nevezhető bábelőadása főként a kisóvodásoknak szolgálhatott meglepetéssel. Bár jó hangulatot teremtett az énekes, zenés előadás, kifogásoltam a zene gyenge (szintetizátor ízű) minőségét.

A következő előadás viszont zenéjével is kárpótolt. A román nemzeti színház nagyszínpadán bemutatott ploiesti előadás  a Cai verzi pe pereți/Green paths ont he wall csak szószerinti fordításban viseli a Zöld lovak a falon címet. Ez lényegében egy román szólás, ami magyarul annyit tesz, hogy hihetetlen, nem valós dolgokat lát, illetve képzel el (valaki). A látványvilágában erős és változatos bemutatás egy árva kisfiú történetét meséli el, aki azért megy el bátyái házából világgá, hogy megkeresse a nemlétező, csak néhai apja képzeletében élő zöld lovakat. A mese egyik varázsa abban áll, hogy néhány kaland árán meg is találja a lovakat: mert hitt a létezésükben. Jutalmul hét kívánsága is teljesül, de rájön, hogy a gazdagság, dicsőség nem ad annyi szabadságot, mint amennyi neki szegényen volt. A népi román rigmusokat is felvonultató előadás a bábok által azt az üzenetet is tolmácsolja, hogy a zenére a legrakoncátlanabb (állat) is megszelídül. A zene jó, a meseválasztás sikeres, a látvány ötletes és kidolgozott, a játék is kifogástalan. Írom mindezt tulajdonképpen első szám első személy(em)ben, mert nem volt időm és lehetőségem közönségszavazást szervezni...

Az ugyancsak román anyanyelvű nagyváradi Arcadia Társulat is tele volt meglepetéssel. Már az előadás címe is aktuális üzeneteket sugall még a felnőttek számára is (Ezeregy határ (Aladin története)/O mie și una de frontiere (Povestea lui Aladin)/ A thousand and one borders(The story of Aladin)), főleg a kerettörténet megtekintése után. Egy határőr ugyanis megállít egy roma csoportot. A színes társaság pedig alkalmi színpadot eszkabál és marionett-bábukkal elkezdi játszani a határőrnek Aladin történetét. A román, cseh, belga és francia koprodukció egyszer csak egy hatalmas vászonra vetített háromdimenziós világgal hökkent meg kicsit és nagyot. Megszokjuk, az előadásnak ilyen multimédiás a díszélete. Aki látott 3D-t idéző számítógépes játékot, amelyben a saját figura a teret össze-vissza járkálhatja, de még repülőbe is ülhet és felülről láthat rá, szállhat le, illetve be valahova – az könnyen el tudja ezt a mobilis díszletet is képzelni. A sivatag világa, a hagymakupolás templomokkal büszkélkedő városok, mesebeli paloták külső-belső terei és számos egyéb háttér nyújtotta a keretét a megvilágított marionettek játékának, akik a vásznon keresztül, de a mesés díszlettel szervesen együttműködve mutatták be Aladin történetét. A kerettörténet vége pedig: a határőrnek annyira tetszik az előadás és a társaság, hogy nemcsak továbbengedi őket, de kéri, hogy velük tarthasson, és olyan szabad lehessen, mint ők.  

A kolozsvári Puck magyar társulatának előadása Szegény Dzsoni és Árnika (Sărmanul Johnny/Poor Johhny) betegség miatt sajnálatos módon elmaradt, de legalább egy okkal több, hogy Kolozsvárra jöjjetek, és megkeressétek a Puck Bábszínházat.  

 

Tartsatok ki! Még nincs vége!

 

A háromszögletes kerekasztal

Ez egy kivonat. Nagyon kivonat. Egy (még az első nap elhangzott) kerekasztal beszélgetéseiből vontam ki. Egyed Emese (költő, egyetemi tanár) és Venczel Péter (zeneszerző, egyetemi tanár) voltak a meghívottak. Moderált: Demény Péter (író, költő, drámaíró).

Venczel Péter: „A gyerek a legjobb kritikus, ezért nagyon szeretek gyerekeknek zenét írni, mert vagy tetszik neki, vagy nem.” „A zene fenntartja a prózát, mint egy vízsugár a biliárdgolyót, ha a vízsugár megszakad, a golyó elmegy. Tehát nekem (zeneszerzőnek) az a dolgom, hogy szolgáljam a darab narrációját, szövegét elejétől végig – ha lehet.” „Kétféleképp működhet például bábszínházban a zene: van hangsávról belőtt zene és van élő zene.” „A sound-design-t körülbelül tizenhét éve a norvégok kezdtél el tulajdonképpen színházakban, meg hát a filmszakmában is működik. Az első sound-designert Murray Spivacknak hívták, azt hiszem 1935-ben a King-Kong filmhez elmentek szépen az állatkertbe, felvették egy oroszlánnak az üvöltését és levitték egy oktávval, és ez volt a King-Kong hangja, ő nem tudta, hogy ő tulajdonképpen sound-designer.” A sound-designer az a fazon, aki a filmes vagy színházi vagy bábszínházi hangsávnak a technikai, művészi és akár tudományos funkcionalitását kézben tartja és felel érte.” „A bábszínház a film és a színház közötti műfaj.” „Alá kell húzd a szituációt (…), mivel a zenével nagyon tudjuk manipulálni a karaktereket, kell tudjuk, hogy ezt a karaktert, aki negatív, a végére pozitívvá tesszük vagy sem. Úgy hívjuk: a hangsáv polaritása. Nagyon kell tudjuk már az elején, hogy hogyan hangszerelünk, hova visszük a dolgokat. Az ellentétes pólusú dolgok kioltják egymást. Képzeljék el, hogy van hátul egy nagy sötétség és ágon ül egy nagy bagoly. Hát biztos, hogy nem egy dolce fluato-t rakunk alá, hanem a bagoly valami ómen, szinte rosszat előlegez meg nekünk.” „Én hozzágondolom, hogy mit érezhet egy gyermeknek a finom kis lelkülete, nem lehet azt böködni nagyon, csak simogatni, akár zeneileg is, zeneileg is el tudsz érni olyan hatásokat, hogy a hányinger is utolérhet, ha kell. Vannak ilyen technikák.”

Egyed Emese: „Az előadások egy része valóban a felnőtteknek is felfedezés számba mehet. (…) Az egyik legnagyobb probléma valóban, hogy melyik előadás kinek szól, milyen korosztálynak, hogy tudjuk azt előre látni. Nekem ez mindig gond, mindig szorongok, hogy elképzelek egy olyan 4-6 éves korosztályt, de lehet, hogy kicsit nagyobbak már nem élvezik ezt.” „A szorongásnak egyfajta megoldása a bábjátékírás. (…) A gyermekeim annyira kétségbe estek, hogy ez a kismadár többé nem folytatja közöttünk az életét, hogy nekiálltam és írtam egy darabot, ahol azzal ér véget a darab, hogy egy kis tollacska lassan a tetők közül kereng lefele, ez az üzenet. Ez lett a Kacor…” „Könnyebb a megrendelés, az egyik valamilyen belső feladat megoldása. De a megrendelés az nem a magányról szól. Magányban alkotásról van szó.” „Együtt kell működni szövegírónak zeneszerzővel, valóban fontos, fontos lenne…” „Képzeljétek el, beszélünk a bábszínházról, de mindegyre színházról beszélünk, és ez nagyon jó, mert voltaképpen nincs eléggé tételezve, de hát ez a hely egy alternatív színház volt sokszor, akkor amikor még stúdiószínház sem volt Kolozsváron, nem volt stúdióterem, nem képzeltek el olyasmit, bizonyos kis színházi funkciókat betöltött és betöltene most is, ha nem volna olyan furcsa a kolozsvári közönség beidegződése, hogy hova járjon.”

„Nehéz dolog a nyelv, mert attól függően, hogy milyen nyelvi világ a legotthonosabb a számodra, elkezdesz a másikból kiszigetelődni. Tehát lehet, hogy ha nem jársz olyan társaságba, vagy nem jársz eleget Budapestre vagy nem vagy eleget egy bizonyos korú fiatalok között, akkor a te nyelved irodalmiasabb vagy vidékiesebb vagy másabb lesz. Ez egy nagy kockázat. Vagy mennyire vagyunk otthon a saját nyelv különböző szintjében?...” „Sok vita van a nyelvészek között, de az, hogy a bábszínház a legjobb nyelvművelő hely, hogy ott a nyelv a maga játékosságában, színességében, dinamikájában mint mindig jelen van, ezt nem lehet kétségbe vonni.”

„Az persze elég baj, hogy nem írunk az előadásokról. Olyan mostohán, mint a bábszínházzal, lehet, hogy semmivel sem bánunk. Nincsenek szövegek arról, hogy milyen volt ez. Fesztiválon előfordul, hogy írnak, mert akkor rákészülnek, de egyébként csoda, hogy ha van visszajelzés írásban.”

„A megrendelés arról szól, hogy megbecsülöd a művészt. Tehát itt is azt hiszem, egy csomó nyomorúság ebben a bábszínháznak nevezett színházban is, onnan van, hogy nincs mecenatúra, és nincs elég pénz.”

Demény Péter: „Az jó, hogy ha válaszoltok olyan kérdésekre is, amelyeket nem tettem fel.”

 

 Negyedik nap

Kivirradt és kiderült, mert egyszer csak és amúgy mindig (majd’minden) kiderül. Én itt most az égre értem, ahol a felhők csak a verőfényes egyhangúság elkerülése miatt díszítették az eget.

Eközben a Puck Bábszínházban tiszteletét tette a nagyváradi Lilliput Társulattal érkező A helység kalapácsa (Barosul satului/The hammer of the village) előadás. Az ízes nyelvű Petőfi-opusz középiskolásoknak szánt előadása a szöveg komikusságát sikeresen megőrzi és kidomborítja, egyben mindvégig hangulatos élőzenés produkció. Négy színész játszik, négy dobozzal díszletez, és néhány mágneses figurával báboz. A két zenész pedig folyamatosan váltogatja a hangszereket (gitár, zongora, harmonika, ha jól emlékszem: klarinét, valamint egy tutora(szerűség), stb (?) és a zenei stílusokat (repp, rock, folk, stb.) mindezzel teljes mértékben szolgálva az előadást, fokozva a hangulatot. Mindössze két „aprót” finomítanék: olyan mágneses figurákat készítenék, amik minimálisan, nem csak egész testből mozognának, hanem minden „bábnak” valamilyen karakterisztikus testrésze is mozgatható volna, valamint ezeket a fehér alakokat beszínezném, hogy a fehér háttérből jobban kiemelkedjenek. Milyen könnyű nekem „szövegelni”?! ( – nem úgy, aki átéli az előadás szül(et)ésének, majd éltetésének kínjait). Át is térek hát a következő előadásra, a brassói Arlechino Bábszínház által bemutatott Chilli Ramirez kalandjai (Aventurile lui Chilli Ramirez/The adventures of Chilly Ramirez) címűre. A mexikói egér akciós történeteit a bábtársulat táncos, éneklős betétekkel spannolja. A rajzfilm elmesélése a jókedvű narrátor előadásán kívül viszont, mind a zene minőségében, mind a díszletében több helyen kifogásolható. (Egyik: Az üzlet polcain az áruk, gyenge minőségű anyagokból olyan színesek voltak, hogy az előtte játszó ugyancsak több színű egér/macska bábok el-elvesztek a színkavalkádban). A díszlethasználatban is vannak következetlenségek (Pl. Chilli, miközben testvérét menti egy rizses tartályból, fel-le járkál az egércsapdán, ám éppen az a macska, aki az egérfogót felállító, amint megjelenik és üldözőbe veszi Chillit, a szerkezet működésbe lépése miatt megfogódik. Miért nem működött akkor is, amikor az egér járkált rajta?). De hadd ne fejezzem be ilyen kemény kritikusként a tudósítást!

Kívánom hát, hogy ismerve Andersen híres meséjét nagyon sok szépet és jót képzelj el a kedves olvasó az idei Puck fesztivál utolsó előadásáról, a Puck Bábszínház román tagozatának előadásában játszott A rút kiskacsáról (Rățușca cea úrâtă/The ugly duck)  – mert konkrétumokkal ez ügyben most nem szolgálhatok.

Konkrét viszont a bírálóbizottság összetétele és a díjak, amiket a XIV. Puck Nemzetközi Báb- és Marionettszínházak Fesztiválján kiosztottak.

A bíráló bizottság tagjai

Sorin Crișan teatrológus, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora

Daniel Stanciu rendező, egyetemi oktató, Bukarest

Carmen Stanciu teatrológus, egyetemi oktató, Bukarest

Decebal Marin bábszínész, Kolozsvár

Katona József operarendező, egyetemi oktató, Kolozsvár

 

Dobpergés, fényjáték és emelkedő tonalitású konferálás:

Nívódíj: 

Cristian Pepino a Madarak Tanácskozása/Adunarea Păsărilor című előadás magas művészi színvonaláért, Țăndărică Animációs Színház, Bukarest

Legjobb alakítás: ex aequo

Lucian Orbean Ciorică szerepében nyújtott alakításért, Cai verzi pe pereți előadás, Ciufulici Ifjúsági- és Gyermekszínház, Ploiești

Adrian Dobrescu a Miaunilă  és Miauno Miaunos Laptes szerepben nyújtott alakításért,  Aventurile lui Chilli Ramirez előadás, Arlechino Bábszínház, Brassó

Legjobb szövegkönyv:  

Gabriel Apostol a Cai Verzi pe pereți című előadás dramaturgiai koncepciójáért, Ciufulici Ifjúsági- és Gyermekszínház, Ploiești

Legjobb díszlet:  ex aequo

Mátravölgyi Ákos A kis December király, Vojtina Bábszínház, Debrecen

Mihai Pastramagiu Aventurile lui Chilli Ramirez előadás, Arlechino Bábszínház, Brassó

Különdíjak:

Verstől versig hajt a csordás, Cimborák Bábszínház, Sepsiszentgyörgy

Kányádi Sándor költői világának művészi látvánnyá formálásáért

Urmánczi Jenő, Vincze Timea, Csokán Raul a Ha én lennék Mátyás király… előadásban nyújtott csapat- és játékszellemért

Cătălin Lungu a Habarnam szerepének megformálásárt, Școala lui Habarnam, Guguță Bábszínház, Chișinău

A képzeletbeli tapsözön elcsitulása után, megköszönöm a velem/velünk tartásra fordított figyelmet és időt. Megtiszteltetés volt betekinteni a XIV. Puck fesztivál előadásaira és gyermeki, mesés lelkülettől telítetten látni újra – egy fokkal színesebben – a realitást. Amit (le)írtam, az én nézésem, (meg)érzésem és (meg)értésem eredménye, csak egy emberé a tömegből. Jobb volna, ha jövőre eljönnél, hogy saját magad lásd mindazt, ami a XV. Puck bábfesztivált jelenteni fogja.

A jövőbeni találkozás reményében, ezennel (vége) – mint egy szép színes szappanbuborék, amelyik pár másodperc alatt elveszíti színét, majd formáját –:

PUCK!

További képek