Bennük a létra: boldog évadkezdés a Meseboltban

A szombathelyi Mesebolt Bábszínház Kovács Géza-korszakában ez az első felújítás. De a hat év után ismét színre vitt Kormos István-mese, Az égigérő fa nem egyszerű „Rumi-reprint” (annak nem sok értelme volna), hanem teljes pompájában fölragyogó új előadás, amely észrevétlenül még a hagyomány és korszerűség hintájában nagy magasságokig föllendülő Mesebolt ars poeticáját is több szempontból magában foglalja. Örömszínház-bemutatón voltunk.

Így kell működőképes színpadi világot teremteni: a 20 éves Mesebolt tenyérnyi kamaratermében elfér az egész világegyetem. (Ne rontsuk most az ünnepet azzal, hogy a bábszínháznak még mindig nincs önálló és méltó lakóhelye, továbbra is az intézményként már nem létező megyei művelődési központ épületében, tulajdonképpen a „senkiföldjén” bérel helyiségeket.) A játékteret Boráros Szilárd mindössze három elemből álló, de nagyon sokfunkciós, praktikus és gyönyörű díszlete határozza meg. Vagy helyesebb inkább világmodellt mondani, hiszen a díszlet egyszerre teremti meg az egészen konkrét és kedves otthont, mondhatni gyerekszobát (szekrény, fiók, ágy stb.), a királyi palotát (tornyok, erkélyek stb.) - és a világegyetemet, ahol a bátraknak van átjárás a lenn és a fönn között. És persze mindeközben folyamatosan teremti és működteti a bábszínházat is: a díszlet központi eleme egyben paraván a kesztyűs- és botosbáboknak; ha jobban megnézzük, egészen olyan, mintha maga Vitéz László hagyta volna itt. Külön szép, ahogy a praktikum és a képzelet egymás kezére játszhat, ahogy a mese kibomlásával az összes tárgyi részlet folyamatos áttűnésben van, állandóan alakul, változik, átlényegül. (Ennél plasztikusabban talán nem is lehet demonstrálni azt az alaptételt, hogy a színházban „minden lehet minden”, hogy a jelek és a jelentések játéka soha nem szakad meg.) A világmodell működtetéséhez természetesen felkészült színészekre van szükség. Kovács Bálint (ő anno ezzel a mesével debültált a Meseboltban) és az „újak”: Lehőcz Zsuzsa, Takács Dániel pedig birtokában van mindannak a mesterségbeli, technikai – és sokféle hangszeres, a harmonikától a hegedűn át a trombitáig és a furulyáig! - tudásnak, amelynek révén a mesevilág megteremtéséből és működtetéséből a közönség kizárólag a könnyedséget, a pontosságot, a virtuozitást, az örömöt; és egy pillanatig sem a verejtékes munkát érzékeli. Voltaképpen Kormos István meséje maga is esszenciája annak a gondolatiságnak, amelynek jegyében a Mesebolt dolgozik. A népmese - a bátor és eszes kiskondás kiállja a próbát és elnyeri a királylány kezét meg a fele királyságot – Kormos kezén sűrű költészetté válik, aminek következtében közelebb kerül és távlatosabbá lesz. Valahogy láthatóbbá, kitapinthatóbbá válnak így a mese melankolikus, egyetemes, filozófiai tartalmai (a vágyakozás a kert, az elveszett Paradicsom vagy Tündérország után); de a modernsége-időszerűsége is. Fontos momentum – és nyilván sokat hozzátesz az átgondolt és felszabadult játékhoz -, hogy a rendező, Rumi László pályáján szintén fontos szerepük van a Kormos-mesefeldolgozásoknak (az égbe vezető fáról nem beszélve). A dramaturg most is Gimesi Dóra. A háromszereplősre hangszerelt előadásban egyrészt lazulnak, másrészt gazdagodnak a szerepkörökből (Fiú: Kovács Bálint, Lány: Lehőcz Zsuzsa, Zenész: Takács Dániel) eleve adódó feladatok. Az alapelgondolás, miszerint ők hárman folyton egymástól veszik át a mesét, magától értetődően lép működésbe a színpadon, és hozza létre az eredendő „szájról szájra”-szituációt: a történet alanya és tárgya, a mese és a mesélő egymás nélkül nem létezik, állandó hullámzásban vannak. Hasonló hullámzás – elkülönülés, összeolvadás – a színész és báb viszonyát is jellemzi. Ezt a szituációt teljesíti ki a bábokkal való „zsonglőrködés”, amely nem puszta virtuozitás: mindig jelentése van. A dramaturgi beavatkozás finomságára csak egyetlen példa: a Kormos-átiratban a kilencfejű sárkány kezdeményezi a halálos pillanat előtt a borivást („inni kell az üdvösségedért”), az előadásban szorult helyzetében a kiskondás fordítja ezzel saját javára a helyzetet, az eszét használva a nyers erő ellenében.
És még egy: az előadásban megjelennek a kérők – színpompás, de oda nem illő „mákvirágok” a csodakertben –, akiket a királykisasszony csokorba gyűjt, hogy túladhasson rajtuk. A praktikum és a képzelet összjátékára talán a legszebb példa, hogy a vaddisznó az addig emelvényként használatos díszletelemből kel életre, ráadásul zörgő-morgó kiskordé (kézikocsi) képében. Külön szép, hogy a vaddisznót (ahogy más veszélyes elemeket, a sárkányt is) éppen Lehőcz Zsuzsa működteti, elvégre ő – a kis királykisasszony – a próbatételek tétje; és a harc is sokféleképpen értelmezhető. (Sokat kap a felnőtt közönség is, miközben a gyerekek figyelik a „babákat”.) A vaddisznó fejében rejtőző nyúl megteremtéséhez nem kell más, mint két gyöngéden mozgatott lánytenyér. Tűzpiros szalagkígyó tánca a nyúl fejében őrzött „iskátulyában” kilenc lódarázs képében zümmögő sárkányerő. És még előbb: a szárnyas-táltos kismalac szőrében megbúvó varázs-aranyszálat Lehőcz Zsuzsa adja kölcsön, a saját hajából. A fején átbucskázó szivárványos paripa tényleg átbucskázik a fején: az egyik pillanatban gebe (az egyik feje), a másikban táltosló (a másik feje, átellenben); csak jól meg kell pörgetni, mint valami vásári forgót. A jelmezek a színpadi világ teljes jogú alkotóelemei: mintha népviselet lenne, de mégsem az. A kalap humorforrásként is működik, a színes csíkminták pedig legalább annyira idézik a harmonikát, mint a világlétra grádicsait.

Mert az égigérő fa (lehet, hogy mégis ez a legszebb?) nem más, mint a varázs-szekrényből, varázsparavánból egy mozdulattal kiemelhető égszínkék elem (ágytámla? erkély? kerítés?), amely függőlegesen a világ széléhez támasztva ahhoz a bűvös szerkezethez hasonlít, amelyről a malacra szárnyat igéző Bóbita nevű tündér, vagyis Weöres Sándor beszél: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. És fő-fő látványnak ott van még a kert – örömszínházzal indult az évad a Meseboltban.

 

Az égigérő fa - Mesebolt Bábszínház, Szombathely

Szerző: Kormos István

Dramaturg: Gimesi Dóra

Zenei szerkesztő: Horváth Károly

Tervező: Boráros Szilárd

Rendező: Rumi László

Játsszák: Kovács Bálint, Lehőcz Zsuzsa, Takács Dániel

További képek