Szemben önmagammal

Kopócs Tibor festőművész kiállítása a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban.

Megnyílt a Vásárhelyi Őszi Tárlat

Különös megbecsüléssel kell fordulnunk a kultúra művelői felé - hangsúlyozta Lázár János a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap Hódmezővásárhelyen.

Lét-szekvenciák

Kiállítás a szentendrei Vajda Lajos Múzeumban.

Premix

Nyers fadeszkák, kiszáradt birsalmák, némi korom és hangos szúpercegés: a vidéki élet alapvető esszenciái konfrontálódnak Klájó Adrián kiállításán a steril, fehérre mázolt galériatérrel. Olyan mezőgazdasági eszközökből létrehozott objektek ezek, melyeknek esztétikuma előtérbe kerül a szigorú funkcionalitás helyett.

Szurcsik József- Bálványok és hősök című kiállítása

gyakorló médiamunkásként azt a szabályt állítottam fel magamnak, hogy egy oldalnál hosszabb nem lehet a beszéd. és a betűmérettel sem variálhatok.

Elöljáróban- Illusztrációk Pozsonyi Biennáléja

Már Jan Amos Komenský – Comenius – megmondta: „… az érzékszervek közül a látásé a legfontosabb hely…” Ehhez csak annyit tehetek hozzá, hogy élni is kell vele. Például úgy, hogy felkeressük az Illusztrációk Pozsonyi Biennáléját (Bienále ilustrácií Bratislava, BIB), ahol a szemek egészen biztosan nem pihenhetnek. S nemcsak a felnőttek szemei, hanem még inkább a gyerekekéi, a Biennálé ugyanis elsősorban az övék - Viera Anoškinová írása.

Jaume Plensa szobrairól

/…/ Jaume Plensa interjúiban többször megemlíti, hogy a feminin/itás kibontása és megmutatkozása lényeges világformáló elem, amely egyre inkább előtérbe kell, hogy kerüljön – a jungi anima-animus értelmében –, amely a kiegyenlítődés, a harmónia, a párhuzamosság útját jelölheti ki a két nem között. /…/

Titorelli faiskolája - Tolnai Ottó

Kevesen tudják, hogy a Kossuth-díjas vajdasági költő, író, esszéista időnként nemcsak szövegeket ír képzőművészeti alkotásokról, de maga is készít grafikai munkákat. A tárlat az Art Capital díszvendégének felkért Tolnai Ottó rajzaiból ad közre válogatást, két sorozatra – a Szerzetes és a Titorelli faiskolája címűekre – fókuszálva.

Pannonia geometria- Aknay János és Ézsiás István kiállítása a MANK Galériában

Pannonia lelkületét Janus Pannoniustól Csorba Győzőig sokan megfogalmazták szebbnél szebb művekben. Táj, néplélek, hagyomány, archaikum?

70 éves a Bányász Képzőművész Kör

A Komárom-Esztergom megye képzőművészetével foglalkozó irodalom számos alkalommal hivatkozott arra a szerepre, amit a tatabányai Bányász Képzőművészeti Szabadiskola, később hivatalosan Bányász Képzőművész Kör – röviden: „szakkör” - a megye művészeti életében betöltött.