Nyári Konyhák a Karanténból

Kakuk Tamás | 2020-04-21

A Nyári Konyha tudósításai helyiérdekű utazások a művészetek világában, a videoblog szerkesztői Kakuk Tamás és Bukowski Zoltán. A vesztegzár alatt a képzőművészeti kiállítások, folyóirat- és könyvbemutatók, művészeti események elmaradnak. Megkértük Kakuk Tamást, aki alkalmi munkatársunk is, hogy ebben az ínséges időszakban az artlimesonline-on ossza meg velünk friss, vagy visszatekintő könyv- és kiállítás élményeit a Nyári Konyhából.

Szentkuthy Miklós Frivolitások és hitvallások című vaskos önéletrajzi könyvében, néha fennakadok az ismeretlen zátonyokon. Ezek egyike a Der Nachsommer. A Nyárutó magyar fordítása, Adamik Lajos munkája, 2014-ben jelent meg a Kalligramnál. Biciklitúrán vagyok a Duna mellett, a szálláshely kitárt ablakából látom a linzi nitrogén-előállító gyár tornyait, a távoli lidérces lángnyelvek különös álomba ringatnak… Kintről kopogó léptek az utcaköveken. A gázlámpák alatt megtermett alak imbolyog. Komor pofaszakállas arcát nem ismerem. Befordul az első kapualjba. Kis idő múlva az egyik, harmadik emeleti ablakfüggöny mögött világosság támad. A férfi lúdtollat hegyez a hatalmas íróasztalnál. A dolgozószobában biedermeier bútorok. A szekrények a házigazdához hasonlóan zömökök, nagytestűek. A sima homlokzat alatti párkányukon szétszórt ételmaradék. A padlón sorakozó borospalackok viszont katonás rendben várják a másnapi takarítást. A sokfiókos sifonér mellett ülő férfi komoran mered a papírra. A sorok szaporodásával arcvonásai egyre lágyabbak lesznek: Az ifjúság saját korlátlanságát és a jövő végtelenségét látja a költészetben, ez pedig eltakarja a fogyatékosságokat, és pótolja a hiányt. Azt költi bele a műalkotásba, amit saját szívében él át. Ezért jelentősen különböző művek egyformán képesek magukkal ragadni az ifjúságot, s hogy fiatalon a legvégső nagyság termékeit sem tudjuk megérteni, ha azok nem az ifjúság virágzásának tükröződései… A Nyárutó szerzője Adalbert Stifter, festőként is elismert, a tizenkilencedik században. Hétszáz oldalas vaskos könyve karanténba való olvasmány, de kitart az a vesztegzár utánra is. Tanúsíthatom, megéri a fáradságot, valaki ezt írja világhálón: „Nagyon furcsa, nagyon lassú könyv… mindent elmond róla, hogy a főbb szereplőknek a regény kétharmadánál jut eszükbe bemutatkozni egymásnak… nem mondom, hogy minden percét élveztem, de hiba lett volna nem elolvasni.”

Kilátás a bécsi külvárosi házakra

Róma otthonos, már az első látogatáskor úgy érzed, ide visszatértél. Sétálsz, rohansz a városfalakon belül, nézelődsz, ha okos vagy hagyod, hogy vigyenek az érzéseid.  A járvány betegeinek és áldozatainak száma Olaszországban az egyik legmagasabb Európában. Ki tudja, mikor juthatsz el újra az örök városba. Emlékezni ott vannak a könyvek. Genthon István Római naplója tökéletes és utolérhetetlen munka. Szelíd és alázatos lesz az ember, olvasása közben. Szólni kell egy másik latinos, Lénárd Sándor könyvéről. A Római történetek írója vészterhes időkben tapasztalta meg az itt élő emberek mediterrán könnyedségét, ami akkor egyenlő volt a túléléssel. Bikácsy Gergely Saját Róma, szintén kihagyhatatlan, a maga pattogós, szurkálós világlátásával. De ne feledkezzünk meg Pogány Frigyes Róma könyvéről sem, ahogy kötelező olvasmánynak kell tekinteni Cs. Szabó László Római muzsika című munkáját is. Az elsőnek vásárolt klasszikus zenei bakelitlemezeim egyikén ott szerepel Respighi Róma fenyői, a másik oldalán mintha Liszt művek lettek volna. A vatikáni múzeumhoz metróval érkezem a nyitásra, a pénztáraknál alig áll néhány ember. Ez kisebb csoda. Hirtelen mégis sokan leszünk a kiállítási termekben, kezemben a lista, amit feltétlenül látnom kell, ha már itt vagyok: MichelangeloRaffaelloFra Angelico, valahol Caravaggio és a Sixtus-kápolna. Sodródom a tömeggel, nem szoktam műtárgyakat fényképezni. Szabálykövető ember lévén tisztelem a tiltásokat, azért ha őszintén magamba nézek, lehet, hogy csak a múzeumokban. Az egyik folyosón kárpitokat, térképeket látok a falon, és az itt látható részlet megdelejez, mégis lefotózom. Nem emlékszem miért éreztem akkor megörökíteni valónak, de ahogy most nézegetem, talán a tenger örökké meglévő vonzerejével magyaráznám. A vasárnapi mise a Szent Péter-bazilikában monumentalitás, a szépség és a lélek áradása visz magával, Te Deum laudamus: te Dominum confitemur.

Vatikáni Múzeum, Róma

A kastély toronyszobájában születtek meg azok a híres esszék, amelyek szerzőjéről a köztudott lexikális ismereteket, kényelemből kimásoltam a Wikipédiából: „Michel de Montaigne  az újkor kezdetén, a francia vallásháborúk idején a klasszikus humanista görög-latin gondolkodók hatására kezdte írni Essais címmel jegyzeteit, melyeket három kötetre bővítve jelentetett meg (1580-88). Az esszé műfajának megteremtője a világirodalomban.” Különös, hogy nálunk csak a közelmúltban jelent meg ez a hatalmas munka, 2013-ban vállalkozott kiadására a Jelenkor, Csordás Gábor fordításában. Hiába keressük, nyomtatott formában már nem jutunk hozzá, elkapkodta az irodalmi szakma, az olvasóközönség. Azért e-book formájában még hozzáférhető, még e-book olvasó sem kell hozzá, mert pdf formátumban is megvásárolható. E kiadás előtt, szűkebb keresztmetszeteket mutató válogatásokat olvashattunk magyarul, illetve a már felgyorsult időkben a világhálón is rátalálhatunk egy-egy esszéjére. Montaigne így ír bevezetőjében Az olvasóhoz: „Ez itt egy jóhiszemű könyv, olvasó. Jó előre figyelmeztet, hogy nem tűztem magam elé semmilyen magasztos célt – hanem csak házit, családit. Nem törődtem én sem a te hasznoddal, sem az én dicsőségemmel: ekkor tervek véghezviteléhez nincs erőm.” Természetesen, komoly hasznunk van abból, ha Montaigne olvasgatunk, lapozgatunk, merengünk felette, és még inkább igaz ez, egy járvány önkéntes karanténjában. Mert miről elmélkedik, álljon itt néhány példa: A szomorúságról, A tétlenségről, A hazugokról, A képzelet erejéről, A köztünk lévő egyenlőtlenségről, Az életkorról. Merüljünk bele, és ha mégsem sikerül, akkor is Montaigne vigasztalhat minket azzal, amit saját olvasmányairól ír: Könyveimtől csupán azt várom, hogy tisztességes szórakozás mellett élvezetet nyújtsanak: böngészéseimben egyedül az önismeret tudománya érdekel, valamint az, mely megtanít bölcsen meghalni és helyesen élni. Ha olvasás közben nehézségbe ütközöm, nem rágom le a körmöm: egyszer-kétszer nekiveselkedem, s ha látom: nem megy, egyszerűen otthagyom.

Michel de Montaigne kastélya