Boldogságfaktor - Darázs Rozália művészetéről

A határon túli magyar képzőművészet, az irodalommal ellentétben, sajnos, nem kapta meg az értékéhez illő rangot. Noha a zene- és színházművészet ugyancsak ebben a cipőben jár – Erdély, Felvidék, Délvidék és Kárpátalja alkotói csupán egyetlen Kossuth-díjjal dicsekedhetnek –, az egyik negligálása nem válasz a másik tudomásul nem vételére.

Az igazi művészt, mert vérében van az önkifejezés bátorsága-kényszere, az ilyen-olyan díjak kevésbé érdeklik. A teremtés azonban, amely a szépség közösségbe való szétsugárzása, mindennél jobban. Így van ez a jubileumot ülő Darázs Rozália esetében is. Szobrász lévén, az anyagot átszellemített művész, tudja jól, hogy a személyes örömet nem kis tarisznyában hozó munkája valójában szolgálat. Hiszen a köztéri szobrok, a domborművek, az érmek és plakettek jelentős hányada a történelmi, művelődéstörténeti nagyjaink, vagyis a nemzet épülését előrevivő-segítő emlékezet hőseiről regél. Bronzarcukban, tartásukban is üzenet van – a föl nem adás méltósága. Evvel a kishaza és a nagyhaza is gyarapodhat. Elég csak végigpillantani az általa készített plasztikák arzenálján – a térfoglaló gesztussal nyugodtságot mutató szobrain (IV. Béla király – 2002, Károly Róbert – 2007) vagy valamely klasszikusunk (Bartók Béla – 1990; Medgyaszay István – 2007), illetve jelentős helyi személyiség (Kecskés László – 2003; Dr. Krajczár Gyula – 2008) domborművén, láthatni az anyag (bronz) szellemiséggé vált hódítását és ösztönző erejét – ha lehet, hozzájuk magasodjunk!

Az érmek és plakettek, amelyeknek Darázs Rozália mestere, mást sugallnak. Természetesen ebben a műfajban is léteznek "közfeladatok" (nevezetes dátumokhoz, jubileumokhoz, személyekhez, stb. köthető ünnepek jobbára megrendelésre történő megörökítése), ám a bronz költészetté való emelése mint az összetett személyiséget – a művész gondolkodását, érzelmeit, vágyakozását, jó kedvét és mítoszi kalandozását – a maga teljében mutató kifejezésmód izgalma semmihez sem hasonlítható.

        

A benső, vagyis a lélek tárul föl ezekben a kör vagy négyzet alakú plakettekben. A természetben való jártasság, az organikus lét tisztelete, a szerkezetben megbúvó, annak egyedi kifejezésmódot követelő játékosság, a napszakok váltakozásában az emberélet örömét és bánatát megélő vagyunk-voltunk nyugtalan békéje mind-mind olyan, műveltségélménnyel átitatott momentum, amelyben a személyiség megannyi összetevőjén kívül benne leledzik az egész világ.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csúfolódó gesztusunk vagy virgonc létörömünk, a suhanó előrelépés bátorsága fejeződik ki a római mitológiából ismert, kecskelábú félig állat, félig ember láttán (Faun)? Az is, de leginkább a bronzmese álom Paradicsomának és valódi kertjének a bősége. Minthogy az Éjszaka (Lapok a Vázlatfüzetből ciklus) sem közvetít mást, mint ahogyan fél absztrakt, fél figurális táncoló nőalakja a sötétség rémeivel, állatfiguráival (bagoly, denevér) egy helyen időzve a létezés öröméről regél.

Az csak természetes, hogy a portré egy jellegzetes hajkoronával világol (Magda), a Holdas éj és a Pele – mindkettő a Notturno ciklusból – pedig a kert lényeit szép "szörnyecskéknek" ábrázolt játékosságával.

Az érmek plasztikai szépsége, derűje a szobrászművész lényéből fakad. Aki az élet és a világ furcsaságát s örömét boldogságfaktorként fogadta magába.

 

Fotók forrása: Darázs Rozália, Mária Baloghová, Palatinus Polgári Társulás

Főkép: Notturno ciklus 2010

Képek: Lapok a vázlatfüzetből  és a Notturno ciklus, Károly Róbert - Európa udvar, Komárno, 2007

 

 

További képek