Álmomban már láttalak!

Ozsváth Zsuzsi | 2020-02-10

Egy éjszaka során többször is álmodunk – a gyors szemmozgás fázisának sajátossága ez. Az álom absztrakt, valós megéléseink, érzelmeink alternatív keveredése, a tudatalattiban elraktározott dolgok felszínre törésének ideje – a felismerhetetlenségig stilizálva. Mennyire hihetünk egy álmunkban felötlő képnek? Van-e közös metszéspontja az éber valósággal? Mi történik akkor, ha álmunkban szerelembe esünk egy másik emberrel? Hogyan módosul a valóság ennek következtében?

Jókai Mór A leaotungi emberkék című meséjét Horváth Péter írta színpadra, így kapta a Kolibri Színház előadása A császárfiú álma címet, Novák János rendezésében. „Csia Csingi császár tizenöt esztendős, amikor apja halálával a nagy kínai birodalom trónjára lép. A koronával együtt mindjárt feleséget is kell vennie. Csia Csingi álmában többször megjelenik a messzi Leaotung tartomány hercegnője, és Liu-Liu is álmodik az ifjú császárral.” – áll az előadás szinopszisában. És hát ez történik: a két fiatal beleszeret az álmukban látott arcképbe. Az álom, amelyben a fiú látja a lányt, a sajátja; az álom, amelyben a lány látja a fiút, a sajátja. A két álom tehát nem közös, de kapcsolatuk tükörben zajlik. A színpadkép erre játszik rá: vetítéssel, élő kamera használatával, a tér felosztásával. Amúgy a díszlet nem méretes, mindinkább kreatívan mozgatható, átalakítható; a különböző helyszínek megjelenítésében nagy segítség az előbb említett digitális animált vetítés. A jelmezek jól átgondoltak, autentikusak, minden kiegészítőnek jelentése van. A színpadi mozgás is finoman adagolt, az ismétlésekre épülő koreográfia dramaturgiáját hamar elfogadja a néző. A zenei világ szintén a helyén van, szükségesen távol-keleti, és nem majmolja túl saját misztikumát. Ebbe az instrumentális környezetbe épülnek az előadás dalai, és a színészek tisztességesen helyt állnak énekhangilag is.

Szóval Csia Csingi császárfiúnak házasodnia kell. Ő persze nem akar, mert ébren is csak Liu-Liu arcát látja, és feltett vágya, hogy megismerje személyesen. Ugyanígy Liu-Liu hercegnő. A fiú anyja, a lány apja, az egyes udvarok mandarinjai, asszonyai mind igyekeznek lebeszélni a szerelmeseket erről a botorságról. Elvégre a hagyomány az hagyomány, az ábrándozás pedig az élet megrontója. A császárfiú és a hercegnő természetesen hajthatatlan, és minekutána a teljes feleség- és férjjelölt felhozatalt – amely árnyjáték formájában üdítő színfolt a sok digitális kép között – elutasítják, az addig vonakodó szülők (a szigorúbb anya, és könnyebben puhuló apa) végül beadják a derekukat, és rájönnek, hogy a szerelmes ifjú szívet nem lehet a több ezer éves kötelezettségekkel béklyóba verni. Így hát kezdetét veszi az egymással való kapcsolatfelvétel lehetőségének keresése. Nem egyszerű ügy, és bár Kína hatalmas, a szerelmes üzenetek közvetítője mégis egy olyan lény lesz, akiben tulajdonképpen senki sem hisz, kivéve a mindent megélt aggastyán, aki már megengedi magának, hogy higgyen a csodákban. A császárfiú jelleme fejlődik a kihívások közepette, megszelídül az egója, megtanulja, hogyan kell kérni, ami fontos eszköze annak, hogy a későbbiekben segítőket szerezzen maga mellé. A hírvivő tehát az aranymenyét, akinek különös, méretbeli váltakozásai a történések folyamán (kesztyűsbáb és óriásbáb) nem kevés aggodalomra adnak okot. Jó pár akadály leküzdése után a szerelmesek személyesen is találkoznak végre; az álom és a valóság metszete pedig felülmúl minden várakozást. Leaotung tartomány egész népe döbbenetesen aprócska, Kína népe viszont (hozzájuk képest) hatalmas. Ez konkrét fizikai akadályt jelent, amely ellehetetleníti a szerelem valós beteljesülését. Csia Csingi és Liu-Liu azonban kitartanak az álmuk mellett, belekapaszkodnak szerelmükbe, és a későbbiekben soha nem házasodnak meg senkivel. Az egész mesét pedig Jókai Mór, a kissé kopott élőszobor és az aranymenyét (kesztyűsbáb) párbeszéde keretezi.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Követhető a történet, a színpadi szöveg nem beszél mellé, ahogyan a dalszövegek sem. Nekem néhol sok az animáció, úgy érzem, semmi sincs a képzeletemre bízva. Az aranymenyét által kézbesített, üzenetközvetítő gyémántról elhiszem, hogy bár porszemnyi, de igenis van rajta írás – és szükségtelennek érzem a kivetített, felnagyított kínai szöveget, főleg, hogy a szövegben szereplő tulajdonnevek magyarul olvashatóak. Vagy fogadjam el, hogy egy álom értelmezése öntörvényű logikát szül?

Amikor kijöttem az előadásról, egy kislány azt kérdezte a tanító nénitől, hogy ez a mese miért szólt a szerelemről? És azt hiszem, ez egy jogos kérdés, bár ez az eredeti történetre is vonatkozik, nem csak a színpadon látottakra. Adott két fiatal, akik egy álomképbe kapaszkodva bizonyítják elhivatottságukat – szerelmüket bizonyítván – és végül is nagyot koppannak. Marad a plátói szerelem, amit azonban egész életükben éltetnek. De minek? Nem könnyű, de talán igazságos lépés lehetne elengedni egy életképtelen vágyat, és megengedni – ki-ki saját magának és a másik félnek is, hogy legyen még esélye megélni valós, erős szerelmet, megismerni, milyen is, ha társra talál az ember.

Minden esetre A császárfiú álma című előadás bár okosan felépített produkció, nekem hiányzott belőle valami, ami beránthatott volna a közös álomba. Rezignált előadásélményem volt.

Jókai Mór: A leaotungi emberkék című meséje nyomán színpadra írta dalszövegekkel: Horváth Péter

Csia Csingi császár tizenöt esztendős, amikor apja halálával a nagy kínai birodalom trónjára lép. A koronával együtt mindjárt feleséget is kell vennie. Csia Csingi álmában többször megjelenik a messzi Leaotung tartomány hercegnője, és Liu-Liu is álmodik az ifjú császárral. Szívükben szerelem ébred. Sok nehézség után egymásra találnak, ám ekkor kiderül, hogy más az álom, és más a valóság. Pedig léteznek csodák, kérdezzétek csak meg az Aranymenyétet!

Az előadás időtartama kb. 105 perc egy szünettel. Célközönség: a 7-10 éves korosztály.

Zene: Novák János

Tervező: Orosz Klaudia

Mozgás: Lakatos János

Csia Csingi, a császárfiú – Nizsai Dániel, Nio Ling, a császárfiú anyja – Török Ági, Liu-Liu, Leaotung hercegnője – Michl Juli m.v., Huj-Pej, a hercegnő apja – Szívós Károly, Három Mandarin – Bodnár Zoltán, Krausz Gábor, Szanitter Dávid, Három Asszony – Erdei Juli, Rácz Kármen, Rácz Kriszta, Jeo-Hui, a Tudós – Mészáros Tamás, Luzu, a vénember – Németh Tibor, Mey Ling, a titok őre – Farkas Éva, Takla Makán, az aranymenyét – Ruszina Szabolcs, Kengyelfutó – Bárdi Gergő m.v., Kínai hegedűs (erhu játékos), Nioma istennő – Sallai Virág/Alexics Rita

Zenészek:

Bágyi Balázs – Pekingi opera-gong, Jin Ban gong, Farkas Rózsa – cimbalom, Kecskeméti Gábor – Dizi (kínai bambusz-fuvola), tibeti hangtál

Zenei vezető: Kecskeméti Gábor

Digitális képek: Kovács Ivó

Szcenikus: Farkas István

A rendező munkatársa: Hajsz Andrea

Rendező: NOVÁK JÁNOS

Fotó: Kolibri Színház

További képek