CSEKKOLD 4.0 HATÁRÁTLÉPÉSEK A CSEH SZÍNHÁZBAN

Art Limes | 2019-10-24

Két színházi előadás és két kortárs darab felolvasószínházi bemutatása – ezt kínálja az immár negyedik alkalommal megrendezett Csekkold! fesztivál november 8-10. között a Katona József Színházban.

A fesztivál a cseh kritika által 2018 legjobb előadásának választott darabbal indul. Shakespeare ritkán játszott színdarabját, a Szeget szeggelt a Divadlo Pod Palmovkou színházban a neves lengyel rendező, Jan Klata vitte színre. „Ez volt az első alkalom, hogy Klata Csehországban rendezett, és rögtön esemény lett belőle. Shakespeare feldolgozása provokatív és kritikus, groteszk képekben mutatja be azokat az emberi lényeket, akik számára a gonoszság, a korrupció és a konformizmus a legtermészetesebb dolgok a világon,“ mutatja be az előadást Lucie Orbók, a fesztivál alapítója és a Cseh Centrum igazgatója.

A másik előadás, amely a Katona nagyszínpadán mutatkozik be a magyar közönség előtt, Stefano Massini olasz szerző több díjat elnyert Dinasztia című darabjának adaptációja. A darabot a brünni Divadlo Husa na provázku színházban állította színpadra Michal Dočekal. A terjedelmes trilógia a 2008-as válságra adott reakcióként született meg, és a Lehman családi birodalom felemelkedésén és bukásán keresztül a darab szinte a kapitalizmus tankönyvévé válik. „A terjedelmes, 330 oldalas drámát 14 nyelvre fordították le, de szinte sehol nem játszották a teljes darabot. A Dočekal-féle változat mindössze(!) három órás, de a hossza ellenére is egy lélegzetelállító, friss, vizuálisan és zeneileg pedig egy nagyon attraktív előadás.“

Michal Dočekal Jan Klatához hasonlóan, befutott európai rendezőnek számít, aki rendszeresen rendez külföldön is. Első rendezése a Vígszínházban, a Jóembert keresünk, elnyerte a legjobb előadásnak járó díjat a POSZT-on. A színházi átjárások és találkozások a közép-európai térségben napjainkban trendnek tekinthetők. Az Elitek című darabot például, amely felolvasószínházi formában, Dankó István rendezésében kerül bemutatásra, Jiří Havelka cseh szerző és rendező a Szlovák Nemzeti Színház felkérésére írta. Az ellentmondásos művet, amely arról szól, hogy társadalmunk hogyan nem volt képes leszámolni a kommunista múlttal, Jiří Havelka 2017-ben rendezte meg az első számú szlovákiai színpadon, ahol napjainkban is a repertoár része. „Az Előttünk a múlt alcímet viselő darab érvényes az egykori szovjet blokk minden országában. Az egykori ügynökök és a rezsimet kiszolgálók újjászületése napjaink politikai és gazdasági vezetőiként – ez egy olyan téma, amely minden országban egyformán rezonál. Különösen most, amikor a vasfüggöny lehullásának 30. évfordulójára emlékezünk, a Havelka darabjához hasonló előadások figyelmeztetnek rá, hogy a szabadság nem magától értetődő dolog,” teszi hozzá Lucie Orbók.

A fiatal szerző, David Košťák A szívnek rács mögött a helye című drámája lesz a másik darab, amely a Katona színészeinek hangján szólal meg . Az előadás nyitó jelenete a sok vitát kiváltó „Bodies“ kiállításból indul ki, a társadalmi felelősség kérdését boncolgatja, és arra szólít fel, hogy dacoljunk az emberi jogok megsértése és a nagyhatalmak ellen.

A cseh előadások magyar és angol felirattal kerülnek bemutatásra.

Jegyek az előadásokra itt vásárolhatók.

A fesztivál a Cseh Köztársaság Kulturális Minisztériuma, a prágai Művészeti Intézet – Színházi Intézet, a budapesti Cseh Centrum és a Divadlo Unlimited egyesület támogatásával jött létre.

PROGRAM

2019. november 8., 19:00

Katona József Színház, Nagyszínpad

A prágai Divadlo pod Palmovkou társulatának előadásában

William Shakespeare: Szeget szeggel (Něco za něco)

Rendező: Jan Klata

A négyszáz éves színdarab az emberi lét és erkölcs fontos kérdéseit boncolgatja, melyekről mindenki csak prédikál, de senki nem él azok szerint, valamint azt próbálja demonstrálni, mennyire könnyű visszaélni a hatalommal. A darab főszereplője Vincentio, Bécs hercege, ahol a szigorú törvények ellenére már tizennégy éve burjánzik a paráznaság, a prostitúció és más erkölcstelenségek. Vincentio egy időre kinevezi helytartójának a nemes Angelot, ő maga pedig szerzetesi álruhában figyeli, hogyan sikerül a neves erénycsősznek rendet teremtenie. Angelo azonban csalódást okoz és visszaél a hatalmával...

A darabot a kitűnő lengyel rendező, Jan Klata állította színpadra, aki neves német színházakban dolgozik, de rendezett osztrák és spanyol színházakban, illetve a Moszkvai Művész Színházban is.

A Szeget szeggel megkapta a cseh színikritikusok díját, 2018 legjobb előadásának választották a darabot. Tereza Dočkalovát Isabella szerepében a legjobb női alakításért, Jan Vlasákot pedig Vincentio szerepéért a legjobb férfi alakításért jelölték díjra.

Szereplők: Jan Vlasák, Jan Teplý , Ondřej Veselý, Jan Hušek, Martin Němec, Martin Hruška, Radek Valenta, Tereza Dočkalová, Vendula Fialová, Kamila Trnková, Tomáš Dianiška

Fordította: Martin Hilský

Látvány és light designer: Justyna Łagowska

Koreográfia: Maćko Prusak

Dramaturg: Iva Klestilová

Rendezőasszistens: Olga Słowik

Bemutató: 2018. január 27.
Az előadás hossza: 110 perc, szünet nélkül

Cseh nyelven, magyar és angol felirattal.

Jegyek itt vásárolhatók.

2019. november 9., 16:00

Katona József Színház, Sufni

Előttünk a múlt - felolvasószínház

Katonás színészek előadásában kerül sor két frissen lefordított cseh színdarab bemutatására.

Rendező: Dankó István

Jiří Havelka:  Elitek (Elity)

Ez a dokumentumdráma konspirációs lakásokba, éjszakai bárokba, valamint az Állambiztonság ügynökeinek és a velük együttműködők hétköznapi életébe enged betekintést. Azoknak az embereknek az életébe, akik a múlt rendszer társadalmi elitjét alkották, és akik képességeiknek és lehetőségeiknek köszönhetően 1989 novembere után is a cseh gazdaság és politika kulcsfontosságú pozícióiban maradtak. A sok vitát kiváltó darabot Jiří Havelka, az egyik legkiemelkedőbb cseh rendező a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház megrendelésére írta.

Magyar fordítás: Gál Róbert

Jegyek itt vásárolhatók.

David Košťák: A szívnek rács mögött a helye (Srdce patří za mříže)

A politikai foglyok szerveivel való kereskedelem, az illegálisan beszerzett halott testeket bemutató szenzációhajhász kiállítás, vagy a kisvakond és a panda furcsa szövetsége. A legfiatalabb színházi generáció látképe az erőszakról. Naponta számos olyan ártatlan döntést hozunk, amelyek azonban gyakran hihetetlen hatással vannak másokra. Gyakran követünk el erőszakot olyan emberek ellen, akiknek a segélykérő szavát sosem hallhatjuk meg. Lehetséges a mai korban jó embernek lenni?

Magyar fordítás: G. Kovács László

Jegyek itt vásárolhatók.

2019. november 10., 19:00

Katona József Színház, Nagyszínpad

A brünni Divadlo Husa na provázku társulatának előadásában

Stefano Massini: Dinasztia. Lehman Brothers. (Dynastie (Lehman Brothers))

Rendező: Michal Dočekal

Világszerte sikeres olasz színdarab. A német zsidó család elbűvölő portréja szikeként hasít az USA történelmének zsigereibe, ámulatba ejtően ragadja meg a kapitalizmus történelmét. Henry Lehman 1844-ben egyetlen kofferrel érkezett New Yorkba. Nyitott egy kis boltot, majd megérkezett utána két testvére. Hamarosan céget alapítottak, amely az idők folyamán az USA negyedik legnagyobb bankjává nőtte ki magát. Ennek 2008-as összeomlása és rekordnagyságú, 200 milliárd dolláros csődje az egész világra kiterjedő gazdasági válságot okozott, melynek hatásait saját bőrükön érzik az emberek mind a mai napig…

A Dinasztiát az a Michal Dočekal vitte színre a neves brünni színházban, aki rendszeresen dolgozik Magyarországon, Szlovákiában vagy Romániában is. A Vígszínházban rendezett előadása – Brecht Jóembert keresünk című darabja – 2013-ban elnyerte a legjobb előadásnak járó díjat a Pécsi Országos Színházi Találkozón.

Szereplők: Adam Mašura, Jan Kolařík, Tomáš Milostný, Dalibor Buš, Milan Holenda, Martin Domutil és Tereza Marečková

Fordította: Irena Novotná

Magyar fordítás: Török Tamara

Dramaturg: Miroslav Oščatka

Díszlet: Dragan Stojčevski

Jelmez: Sylva Zimula Hanáková

Zene: Ivan Acher

Rendezőasszistens: Adam Steinbauer

Videó: František Pecháček

Bemutató: 2017. május 3.

Az előadás hossza: 155 perc szünettel

Cseh nyelven, magyar és angol felirattal.

Jegyek itt vásárolhatók.