A TRADÍCIÓ, MINT A FEJLŐDÉS FELTÉTELE

„A tehetség az egyetlen újdonság, ami valóban új.”
(Borisz Paszternak)

Azzal kezdeném, hogy nincs hagyományosabb dolog a világon, mint a tradíciók lerombolása. Ugyanakkor a körülöttünk lévő világ fejlődéséhez szükség van a tradíciókra, mert a ma tradíciója nemcsak a tegnap eredménye, hanem a jövő újításainak záloga. Ez vonatkozik a bábjátszás művészetére is. Bármely avantgárd színházi iskolának így vagy úgy az az alapja, hogy tagadja a régit, az elavultat. Az „újító iskola” fogalma magában foglalja a professzionális iskolák létezésének ezeréves hagyományát. Minden újításnak szüksége van egy alapra, amit megújíthat, vagyis a tradícióra. A művész ebből kiindulva hoz létre valami újat, ami sok év múlva már szintén tradíciónak fog minősülni, vagyis újabb kiindulási pontnak. Mutassanak nekem bármilyen színházi felfedezést, forradalmi jelenséget a bábok világában, bármilyen színházat, bármilyen forradalmi pedagógiai színházi rendszert, bármilyen jelentős színházi alkotót, aki ne a hagyományokra

támaszkodott volna. Laurent Mourguet, Lemercier de Neville, Joseph „Papa” Schmidt, Richard Teschner, Szergej Obrazcov, Jevgenyij Demmeni, Nina Jefremova, Joseph Skupa, Michael Meschke, Mihail Koroljov, Philippe Genty, Neville Tranter, Frank Zenly. Mindegyik megalkotta a maga művészi irányzatát, tanítási módszerét, iskoláját. Mindegyik a hagyományokból kiindulva, azokra támaszkodva hozta létre a maga irányzatát. Éppen ezért a hagyományos bábtechnikák tanulmányozása a bábosok képzésében pedagógiai szempontból nemcsak fontos, hanem egyszerűen létfontosságú, mert enélkül nem tud kiteljesedni az alkotói személyiség. Az alkotás lényege egyrészt a művészi hagyomány ismerete és elsajátítása, másrészt az a törekvés, hogy a művész saját alkotói fantáziájának, tehetségének segítségével valami alapvetően újat hozzon létre. Ez a garanciája a teljes értékű művész, színész, rendező kialakulásának. Az élő hagyomány ismerete és az attól való elszakadás vágya, hogy valami alapvetően újat alkosson,

minden művész számára ugyanolyan szükséges, mint a kovakő vagy a tűzkő a tűzgyújtáshoz. Ezek nélkül nem lehet szikrát csiholni. Máskülönben olyan “alkotókkal kerülünk szembe, akik őszintén meg vannak győződve arról, hogy valami alapvetően újat hoznak létre, valójában pedig a művészetben régóta ismert hagyományos formákat reprodukálják. Egyszer olvastam egy interjút egy fiatal bábrendezővel, aki az őt meginterjúvoló lelkes női újságíró kérdésére: „Igaz-e, hogy Ön a bábszínház egy új formáját hozta létre, amelyben a színpadon a bábokon kívül drámai színészek is szerepelnek?”, azt válaszolta: „Igen, én alkalmaztam ezt a módszert először”. Oroszországban a hivatásos bábszínház legkiemelkedőbb képviselői a népi Petruska játékkal kezdték gyakorolni a szakmát. Ez a gyakorlat lehetővé tette, hogy kifejlesszék magukban az improvizáló színész és bábjátékos képességét. A Petruskával való utcai munka minden idők legjobb iskolájának számít bármelyik profi bábjátékos számára.

Szergej Obrazcov a következőket írta Hivatásom című alapművében: „…féltékenyen őriztem spanyolfal mögötti magányomat. Éppen ezzel akartam a népi petruskajátékosok hagyományát folytatni; ez a hagyomány azonban arra is kötelezett, hogy egy olyan műsoranyagot állítsak össze, amely nem lépi túl az egyedül játszó színész lehetőségeit.”

Véleményem szerint fölösleges feltenni a kérdést, szükséges-e a hagyomány jelenléte a színházi bábos tréningeken. Már csak azért is, mert a képzések lebonyolításának ténye maga is hagyomány. Ugyanígy nem kérdés a hagyományos bábtechnikák tanulmányozása a modern bábszínházban. A történelem többször is egyértelmű választ adott erre. Ha Richard Teschner nem kutatta volna a jávai pálcás bábok tradícióját, és nem építette volna be ezt a saját művészetébe, akkor most nem létezne Teschner újító színháza. Ha Jefimova Szimonovics nem tanulmányozta volna az orosz népi Petruska játékot, akkor nem számított volna a saját korában avantgárdnak a Jefimov Színház. Ha az 1960-as évek elején Szergej Obrazcov nem látta volna a Szovjetunióban vendégszereplő Bunraku színházat, akkor nem alkotta volna meg híres előadását, az Isteni komédiát. És végül, ha Jim Henson nem tanulmányozta volna Szergej Obrazcov koncert előadásait, akkor valószínűleg nem születik meg a Muppet Show.

Meggyőződésem, hogy a hagyományos technikák alkalmazása a tréningek során is elengedhetetlen a bábjátszás dinamikus fejlődéséhez. Igaz, ennek feltétele, hogy a tréningeket e tradíciók tehetséges képviselői tartsák, ne pedig okoskodó féltehetségek.

További képek