KÖNYV A DRAMATURGIÁRÓL

Amikor az ember a kenyere javát már megette, előbb vagy utóbb összefoglalást készít az évtizedek alatt elvégzett munkáról. Az ilyen vállalkozásban persze szóba kerülnek a nagy elődök, a példaképek is. Miloslav Klíma szívvel-lélekkel dramaturg.

Hivatását rajongással szereti, példaképeiről, Arisztotelészről, Lessingről, meg a hazai elődökről ugyanolyan nagy tisztelettel és odaadással ír, mint közvetlen elődeiről meg kortársairól, akik segítették pályája alakulását, és hozzájárultak könyve témájának kiteljesedéséhez.

Miloslav Klíma 1941. szeptember 22-én született egy cseh-morva településen, Svratkában. 1959 és 1963 között a prágai Művészeti Akadémia drámai tagozatán végzett színházi dramaturgként. Az északnyugat-csehországi Cheb Városi Színházában kezdte a pályáját, majd két évadon át a Na Forbíně (Előszínpad) nevű kabaréklub munkatársa volt. A „normalizálódás” időszakát (eleinte komolyan, majd mind ironikusabban így nevezték az 1968-as Prágai Tavasz leverése utáni rendcsináló korszakot Csehszlovákiában) ismét a chebi színházban töltötte, amely valóságos menekülttábor volt a cseh színház történetében. Itt léptek fel a fővárosi színházakból kitiltott élvonalbeli művészek, itt működött a korszak egyik legjelentősebb rendezője, Jan Grossman (1925–1993), és itt jöttek össze a nézőtéren azok az írók, akiket Gustáv Husák[1] kormánya eltiltott a publikálástól.

1980-ban Klíma több munkatársával együtt Hradec Královéba szerződik, ahol a DRAK Bábszínházzal együttműködve megszervez egy különleges színházi programot, a Studio Besedát (az elnevezést leginkább Társaskörnek szokás fordítani). Amikor a formációt a város vezetése megszünteti, a DRAK Bábszínház művészeti vezetője, Josef Krofta (1943–2015) szerződést kínál Klímának, aki további pályája során felváltva, majd mindinkább egyszerre foglalkozik drámai színházzal és bábszínházzal.

A rendszerváltozás után, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján egy ideig az animációs Rövidfilm Stúdió dramaturgja, majd 1990-től – Jan Grossman hívására – a cseh főváros egyik legizgalmasabb avantgárd fóruma, a Divadlo Na Zábrádli[2] munkatársa. Ugyanekkor kezdi meg pedagógiai tevékenységét is; 1991-től tanít a prágai Művészeti Akadémia Színház Főtanszakának Bábművészeti Tanszékén. 1991 és 1993 között a Főtanszak dékánja, 2005-től 2013-ig az Akadémia rektorhelyettese. 1996 és 2002 között a prágai Nemzeti Színház dramaturgja. Jelenleg dramaturgiát tanít az Akadémia Alternatív és Bábművészeti Tanszékén. A doktori iskola tanácsának elnöke.

Mostanában egyre inkább az a meggyőződésem, hogy egész életre szóló barátságok csak fiatal éveinkben születnek. Miloslav Klíma a barátom. Egyike a legjobbaknak. Barátságunkat eleinte egy véletlennek köszönhettük: a Művészeti Akadémia hallgatóiként kollégiumi szobatársak lettünk. Baráti szövetségünket az éjszakába nyúló, véget érni nem akaró világmegváltó diskurzusaink alapozták meg. Ám az igazi próbatétel akkor következett be, amikor befejeztük prágai tanulmányainkat, én hazajöttem Budapestre, ő pedig megkezdte hazájában hosszú ideig küzdelmes színházi pályafutását. Ennek a küzdelemnek politikai okai voltak. Klíma köztudottan Václav Havel (1936–2011) baráti köréhez tartozott, akit a Prágai Tavasz leverése után öt és félévi börtönbüntetésre ítéltek.

Kapcsolatunk nyomán kétszer került sor olyan eseményre, amely mindkettőnk számára fontosnak bizonyult. 1975-ben meghívott a chebi színházhoz, ahol Örkény István Macskajátékát rendeztem. Ebből az időszakból a legszebb emlékeim a Grossmannal folytatott hosszas beszélgetések, aki velem párhuzamosan a Lear királyt rendezte. Szerette a chebi színházat, barátok között volt. Megalázó helyzete sohasem került szóba, valószínűleg nem is érezte annak. Inkább a Lear királyról beszélt. Arról, hogy Shakespeare korában a Bolondot és Cordéliát ugyanaz a fiatal színész játszotta, és a most készülő előadásban ő is ezt a megoldást választja: mindkét szerepet ugyanaz a színésznő fogja megformálni.

Másik közös munkánkra harminc évvel később a Budapest Bábszínházban került sor, amikor Josef Krofta rendezésében a Szentivánéji álom premierjére készültünk. Ez az előadás az 1984-es Hradec Králové-i produkció újabb – immár negyedik -- változata volt. Itt alkalmam nyílt Klímával együtt dolgozni dramaturgként. Ő Kroftával egy újabb koncepció kidolgozására vállalkozott, az én feladatom a magyar változat összeillesztése volt a rendelkezésre álló különböző fordítások (Arany János, Eörsi István és Nádasdy Ádám) szövegei alapján.

A dramaturgiáról című könyv nem egyszerűen összefoglaló esszé az elméleti és gyakorlati dramaturgia történetéről és fontos tudnivalóiról. Nem tankönyv, nem is szakmai önéletrajz. Legszívesebben azt mondanám: szerelmi vallomás. Egy szakmájába szerelmes rajongó megosztja örömét és boldogságát az olvasóval. Elsősorban azokkal, akik már éreztek hasonlót a foglalkozásukkal kapcsolatban, de talán azok is megértéssel és lelkesedéssel fogadják, akik nem olyan szerencsések, hogy legkedvesebb elfoglaltságuk egyúttal a választott hivatásuk.

„Gyakran hangoztatom – írja egy helyütt –, hogy a dramaturgia egyike azon kevés szakmának, ahol fizetnek azért, mert a munkavállaló szüntelenül kételkedik. Megvizsgálja a különböző lehetőségeket és a kétségeit felkínálja az alkotói folyamathoz.” Egy interjúban pedig így fogalmazza meg a dramaturg feladatát: „Azt gondolom, hogy manapság nem más a dramaturgia, mint közvetítés… Ez a közvetítés napjainkban az egész folyamatra vonatkozik. Az előadás létrejöttének valamennyi elemére. A rendezésre, a tervezésre, a dramaturgia szabályaira, a színészi munkára, a zenére, a mozgásra, az egész produkció életére. A dramaturg nem nemesít, hanem válogat. Szétszedi az alkotást, majd újra összerakja. Aláhúz, kiemel. Könyvemben először a szakma nagy alakjaihoz fordulok segítségért; azokhoz, akik maguk is a példaképeiknél keresték a megoldást.”[3]

Ennek a pontosan kijelölt programnak a következetes betartása teszi imponálóan hétköznapivá és kivételes élménnyé Miloslav Klíma vállalkozását.

************************************************************************************************

Podcast A kultúráért / beszélgetés Miloslav Klíma, színházi dramaturg és pedagógussal  

Dramaturgként számos legendás előadásban működött közre, később a DAMU alternatív és bábszínházi tanszékén tanított, és tagja volt annak a szakértői csapatnak, amely a kelet-csehországi bábszínházat felvette a Cseh Köztársaság hagyományos népi kultúrájának immateriális örökségének listájára. Ez már előfeltétele volt annak, hogy a cseh és szlovák bábművészet felkerüljön a még sokkal rangosabb UNESCO szellemi kulturális örökség reprezentatív listájára. „Ebben az országban régen 1500 egyesület működött, ahol amatőrök bábjátékot adtak elő” – emlékeztet a helyi hagyományokra Klíma professzor. „Ma is több mint háromszáz van belőlük. A chrudimi fesztiválon fellépnek olyan szólisták, akik teljesen egyedül játszanak, családok vagy barátok egy helyről, akik évente egy premierrel rukkolnak elő, de az egész környék számára ez egy kulturális élmény.”