Plein Air ’24

A XXXIV. Nemzetközi Alkotótelep zárókiállítása Csongrádon.

Mindannyiunk számára ismeretes, hogy a plein air (= szó szerinti fordításában „nyílt levegő”) művészet eredetileg csak a festészet műfajára vonatkozóan a 19. század második felében Franciaországból kiindult, majd Európa-szerte elterjedt művészeti magatartás, mely nagyon leegyszerűsítve a szabadban, szabad levegőn alkotást jelenti. A szabad levegőn alkotás, a változó fény-árnyék viszonyok, színreflexiók és színtelitettségi együtthatók, valamint egyéb időjárási jelenségek és magának az idő múlásának is figyelembevételével teljesen más attitűdöt kívánt meg az alkotóktól, mint amihez évszázadokon át a műtermi körülmények között hozzászoktak. A plein air gyors munkára késztette a tájképfestőt, akinek figyelmét erősen lekötötte, frissen tartotta az addig megszokott, mondhatni sablonos színek helyett az egyszeri látvány valőrjeinek folyamatos változása, izgalmas izzása. Ma már tudjuk, hogy a plein air egyenes út volt a művészet önmaga korábbi akadémikus kötöttségeiből felszabaduló impresszionizmus, majd további izmusok irányába és a művészi szabadság és elvonatkoztatás terén megannyi 20. századi modern irányzat felé.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha már felidéztük a múltat, tekintsünk a jelenre. Miként érvényesül napjainkban a plein air, hogyan van jelen Csongrádon? Napjainkban számos olyan nyári alkotótelep vagy szimpózium szerveződik, mely nemcsak az adott helyszín épített környezetéhez és kulturális hagyományaihoz, annak infrastrukturális tényezőihez idomul, hanem maga a táji környezet, a természet energiái is csalogatják az alkotót, szabad választást engedve számára, hogy a nyílt téren motívumokat gyűjtsön vagy vázlatoljon, vagy éppen a plein air tradícióihoz igazodva kész műveket alkosson a tájban és a tájjal eggyé válva. Csongrád is ilyen hely. A város táji adottságai, a múlt nemessé vált patinái alkotásra inspirálnak. Noha a kiállított művek egy része nem feltétlenül a tájban vált kész alkotássá, a természeti környezet hangulata és hatása, a szabadban való szabad és egyúttal felszabadultnak is mondható alkotás frissessége, és a plein airre oly jellemző reflexszínek és a képmezők izzó mozgalmassága mind-mind jelen van. Mint ahogy annak lenyomata is, hogy a több mint három évtizede folyamatosan működő és nagy sikernek örvendő csongrádi plein air művésztelep alkotói egy olyan önálló identitással bíró csoport, mely a változóban is képes állandó maradni. Állandóságát biztosítja az az összetartozás-tudat, mely a résztvevők magvát évről évre idevonzza, de az a mindenkori felfrissülési akarat, mely évről évre újabb és újabb résztvevőket csalogat. Így válik a hely az átadás, az átörökítés letéteményesévé, egyúttal művészgenerációk találkozási pontjává is. De földrajzi értelemben is széles a kör, Argentínától Németországig, a szomszédos országok anyanyelvi és magyar ajkú résztvevői együtt alkotnak a csongrádi plein air művésztelepet 1991-ben létrehozó szegedi maggal: a SZÖG-Art és az előző tanévben duplán jubiláló Szegedi Tudományegyetem JGYPK Rajz-művészettörténet Tanszékének alkotóival – mesterek a volt tanítványokkal, akiknek egy része mára maga is mesterré vált.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagyon fontos közös metszéspontja a kiállított műveknek a kiindulás, majd elvonatkoztatás gondolatköre, s azoknak egyéni vetületei. Ugyanis számos példáját láthatjuk annak, kiben mit fejt fel, mit vet papírra, vászonra, téri megvalósításba a hely és az együtt alkotó művészközösség inspirációja. Szabadon és szubjektíven felsorolom azokat a gondolatokat, amelyek a kiállítás művei által keletkeztek bennem:

*a pillanat megragadása, a gyors alkotás dinamikája, öröme és olykor bánata és drámaisága köszön vissza az alkotásokon,                                                                                                                                                                                           *hihetetlen impulzív, friss gesztusokkal teli műveket látunk,                                                                                                                                                                                 *a természet működésének, spontán kiszámíthatatlanságának és a természeti jelenségek ismétlődéseinek formái és kifejeződései vesznek körül minket, befogadókat,

                                                                                                                                                                                                                                         *minden, amit látunk táj – minden, amit látunk, korunk plein aire: külső és belső tájak és tájinspirációk elegye; hol konkrétabb, hol elvontabb módon ábrázolva,   

                                                                                                                                                                                                                                                         *a művek mögötti gondolatiságban felsejlik a természet energiáiból merítkezés, és a természetért való aggódó attitűd.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A természet leképeződése és mesteri átfogalmazása, a táj egy-egy meghatározó részletének lenyomata mutatkozik meg Ágoston Lóránt, Bíró Ildikó, Csák László, Démuth Réka, Dudás Sándor, Lous Stuijfzand kiállított művein. A nyári intenzív, telített reflexszínek játéka, mozgalmassága, de talán még az elmúlt hét rettentő melegének eszeveszettsége is kifejeződik Lóránt János Demeter, Miguel Epes, Siska Szabó Hajnalka és Claudio Adrian Toma művein. Áramló gesztusok és érzelmekkel teli egyéni kifejezésmódok figyelhetők meg Aranyi Sándor, Árnyas Koppány, Maria Balea, Balla Attila és Alexandru Jakabházi alkotásain. Egészen izgalmas anyaghasználatot és eljárásokat, természeti és talált tárgyak felhasználásainak sokféleségét mutatják be Korina Gubik, Vaida Kunigeyte és Marosi Kata kiállított művei csakúgy, mint mérsékelt strukturáltságukban Sztanó Zsuzsanna, Laczkó Andrea és Volker Steinbacher képei. És ha már a matériát érintjük, szándékosan a végére hagytam a természet-inspirálta szobrászokat, akiknek organikus művein a természeti elemek egyszeri és megismételhetetlen formakaraktere és a természet körforgása egyaránt érvényesül – így Sejben Lajos és Volker Beyer alkotásai esetében.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Végezetül és összegzésképp felüdítő és felfrissítő e sokszínűség, mely e kiállításban a szemlélőt fogadja, örömteli látni, érezni és megállapítani, hogy napjainkra a plein air már nemcsak a festők sajátja, hanem valamennyi képzőművészeti ág képviselőjévé. Már nemcsak szabadban alkotást, hanem szabadon alkotást is jelent, ugyanakkor a tájjal továbbra is szoros szimbiózisban, a táj által inspirálódva. Mindez pedig lenyűgöző gazdagságban jelenik meg e kiállításban, ahol 23 művész 85 alkotását tekinthetjük meg, ha szigorúan darabszámokban, nem szériákban gondolkodunk – de akárhogy is számoljuk, mindez két hét alkotói termésének a legjava, melyhez szívből gratulálok és további sikeres alkotómunkát kívánok valamennyi kiállító művésznek!

A megnyitószöveg elhangzott 2024. július 26-án a Csongrád Galériában, ahol a kiállítás augusztus 31-ig tekinthető meg.

 

Főkép alkotója: Ágoston Lóránt

Szövegközi képek alkotói: Dudás Sándor, Bíró Ildikó, Maria Balea, Marosi Kata, Lóránt János Demeter, Vaida Kunigeyte, Démuth Réka, Alexandru Jakabházi, Sejben Lajos, Gubik Korina

Galéria: a művésztelep alkotói, Képiró Ágnes művészettörténész, a művésztelep

TOVÁBB A GALÉRIÁBA

További képek