Kiállítások a DANUBIANÁ-ban 3.

A SOKFÉLESÉG MESTERE - (Kurátor: Tomáš Prokůpek; Koncepció: Galerie Villa Pellé)

Ondřej Sekora (1899–1967) a huszadik századi csehszlovák kultúra jelentős személyiségei közé tartozik, akit mindmáig mindenki elsősorban a gyermekkönyveinek köszönhetően ismer. Sekora alkotói munkássága azonban messze túlterjedt a gyermekirodalom határain, s életműve a születése után százhuszonöt, illetve csaknem hatvan évvel a halála után is impozáns. Sekora a Lidové noviny („Néplap”) nevű napilap újságírójaként kezdte a pályafutását: sportriportokkal, karikatúrákkal, humoros rajzokkal, folytatásos képregényekkel és más szerzők szövegeihez készített illusztrációkkal szerepelt az újságban. A sport iránti elmélyült viszony ösztönözte például arra, hogy síoktató legyen az Alpokban, s ennek a vonzalomnak köszönhetően vált a rögbi csehszlovákiai népszerűsítőjévé: lefordította a sportág szabályait, több csapat edzője volt és sokáig bíróként is tevékenykedett. A képzőművészet szeretete viszont az egyéni képzőművészeti

alkotómunka felé fordította figyelmét: művének legérdekesebb részét egy francia képzőművész, Henri Rousseau ihlette. A természet iránti érdeklődés Sekorát nem csupán Hangya Peti[1] és számos más állathős alakjának megteremtésére, hanem egy rovartani gyűjtemény létrehozására is késztette. A képhez, mint a történetmondás eszközéhez fűződő vonzalma azt eredményezte, hogy napjainkban a cseh képregény megalapozóinak egyikeként tekintenek rá. A Hangya Petihez kötődő könyvek sikere megnyitotta előtte a színházzal, rádióval, filmmel, később pedig a televízióval folytatott együttműködés útját, ő pedig kipróbálhatta a szcenográfus, a jelmeztervező vagy a forgatókönyvíró szerepét. Az Állami Gyermekkönyvkiadó (Štátne nakladateľstvo detskej knihy) alkalmazottjaként a második világháború után néhány éven át a szerkesztő pozíciójából befolyást gyakorolhatott a legkisebb olvasóknak szánt publikációk külső megjelenésére.

Sekora sokoldalúságának volt egy paradox következménye – mindig akadályozta kissé művének maradéktalan elismerését. Annak képessége, hogy egyetlen szerves egységgé tudta formálni a szöveges és a képi közlést, ahhoz vezetett, hogy minden művészeti ágban afféle betolakodóként tekintettek rá – az irodalmárok között tollforgató képzőművésznek, a képzőművészek között rajzolgató irodalmárnak számított, s ez más területeken is hasonlóan alakult. A Danubiana kiállítása épp ezért nem csupán arra törekszik, hogy felidézze Sekora már ismert arcát, hanem azokra a vonatkozásokra is emlékeztetni akar, amelyekről inkább csak egy-egy terület szakértői tudnak. Összességében tehát a kiállítás Sekora alkotói személyiségének sokoldalúságát kívánja bemutatni. (Az Ondřej Sekora – az ismert és az ismeretlen című kiállítás 2024. június 6-án nyílt meg a Pozsonyhoz tartozó Dunacsúnyban (Čunovo) található Danubia Meulensteen Art Museumban és szeptember 1-ig látogatható.)

Ondřej Sekora neve hallatán már a csehek harmadik vagy negyedik nemzedékének önkéntelenül Hangya Peti (Ferda Mravenec) jut az eszébe. Megteremtőjét csaknem fél évszázaddal a halála után szinte kizárólag gyermekkönyvek szerzőjeként ismerik. Ondřej Sekora azonban nagyon serény férfiú volt, sokféle tehetséggel megáldva: élete során más szerzők negyven könyvét illusztrálta és huszonöt saját művet adott közre. Az a húsz év, amikor a Lidové noviny[2] szerkesztőségében tevékenykedett, élete legboldogabb és legtermékenyebb időszaka volt. A „vidám férfiú” alakja, aki sose félt semmitől és minden munkához azonnal hozzálátott, kétségkívül alkotója számos vonásával rendelkezik. Ondřej Sekora olyan volt, mint Hangya Peti, aki (…) dolgos volt, jószívű, bátortalan, perfekcionista és kicsit afféle újító is.

Sekora 1899. szeptember 25-én született a ma Brünnhöz tartozó Královo Pole-ben; hat gyermek közül ő volt a harmadik. Az 1913-as évben az anya családjával együtt a dél-morvaországi Vyškov városában élő rokonokhoz költözött, Ondřej itt folytatta Brünnben elkezdett gimnáziumi tanulmányait. Még az érettségi előtt elvitték katonának – szerencsére nem egyenesen a harctérre, hanem Bécsbe. A laktanyai eltávozásokat a képtárak és múzeumok látogatására használta ki; legjobban Pieter Brueghel ragadta meg a figyelmét. Sekora már a gimnáziumi években is szívesen rajzolt, s első karikatúráját állítólag Bécsből küldte el a Nevetéshez és Dühöngéshez (K smíchu i k vzteku) nevű brünni szatírikus folyóiratnak.

A sportrovat rajzolója

A Lidové noviny-ban Sekora igencsak inspiratív környezetre lelt. Ha csak fel akarnánk sorolni azokat a képzőművészeket, akik ebben a korban és később is az újságban publikáltak, egy hosszú bekezdés állna össze. Mindannyiuk közül feltétlenül megemlítendő Hugo Boettinger[3], (Dr. Desideriusként írta alá magát), Josef Čapek[4], Josef Lada[5], Vlastimil Rada[6] és Josef Šíma[7]. Számottevő volt Eduard Milén[8] befolyása, aki ugyanabban az évben lépett be a Lidové noviny szerkesztőségébe, mint Sekora, és az újság képzőművészeti, grafikai oldalának afféle főellenőrévé vált. Némelyik grafikai reformja megelőzte a kort és ma természeteseknek tekintjük őket: eltávolította a címek végéről a pontot, valamint a hasábokat egymástól elválasztó vesszőt. Ondřej Sekora lett az első, aki egy sportrovat rajzolójaként tevékenykedett a cseh sajtóban, ezen túl pedig a Lidové noviny számára több sportág emblémáját is megalkotta.

A rögbi népszerűsítője

A főszerkesztő, Arnošt Heinrich megkedvelte a szerkesztőség újoncát és 1923 őszén kiküldte egy évre Párizsba  A napi hírek küldésén kívül Sekorának más feladata is volt Párizsban: minden hónapban három, egyenként nyolc oldalt kitevő, a sporthoz kapcsolódó sorozatot kellett hazaküldeni, továbbá két rajzsorozatot a gyermekrovatba és egy képes sorozatot a vasárnapi mellékletbe. Sekora Franciaországban a rögbit is megkedvelte, s miután visszatért Brünnbe, a sportág lelkes népszerűsítőjévé vált.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Lidové noviny szerkesztősége 1927-ben másodszor is egy évre Párizsba küldte Sekorát. Visszatérése után az újság főszerkesztőségét követve Brünnből Prágába költözött, ahol Arnošt Hofbauer professzor[9] rajztanfolyamát kezdte látogatni. (…) Sekora 1931-ben született és szintén az Ondřej nevet viselő fia az Ondřej Sekora, mindenféle munka (Ondřej Sekora, práce všeho druhu) címet viselő, Blanka Stehlíkovával és Věra Vařejkovával közösen írt, 2003-ban Prágában kiadott publikációban úgy emlékezett vissza, hogy a család anyagi helyzete az 1930-as években meglehetősen feszült volt. (…) Annál inkább kellett Sekorának igyekeznie, hogy saját lapján kívül máshol is publikáljon. Gyermekkönyveinek többsége azokban a képes sorozatokban gyökerezett (akkoriban így hívták a képregényeket), amelyek a Lidové noviny Gyermeksarok elnevezésű rovatában láttak napvilágot. Sekora a szövegek megalkotását eleinte az írásban járatosabb szerkesztőségi kollégákra bízta. Három ilyen könyv már az 1926-os évben megjelent: Voříšek kalandjai (Voříškova dobrodružství, Edvard Valenta verseivel), A három Bill kalandjai (Dobrodružství tří Billů, Bedřich Golombek szövegével), valamint az Arany napok (Zlaté dni, Rudolf Těsnohlídek verseivel).

1933 januárját írják, amikor a Lidové noviny-ban először bukkan fel a Sekorának halhatatlanságot biztosító alak: Hangya Peti. „Peti a szomatikus pontba sűrített akció,” - írta Sekora hőséről egy műkritikus,  Ludmila Vachtová. A Hangya Peti, mindenféle munka (Ferda Mravenec, práce všeho druhu) 1936-ban látott napvilágot Josef Hokr kiadásában; ezután ő lett Sekora „udvari kiadója”.

A siker azonnali volt és nyolcvanhét év elteltével sem illant el. A Hangya Petihez és társához, egy komikus bogárhoz kötődő könyveket ma is évente ezrével adják el. Peti a legelőkelőbb helyek egyikét foglalja el a cseh mesehősök panteonjában, népszerűségét pedig az is tanúsítja, hogy történeteit operaként vagy balettként is feldolgozták.

A háború alatt és utána

Az 1939-es német megszállást követően Sekoráékra nehéz idők vártak. (…) 1941 áprilisában elbocsátották őt a Lidové noviny-tól, s miután az Újságírók Szindikátusából is kidobták, a napisajtóban többé nem publikálhatott. Egy ideig azonban legalább gyerekkönyveket megjelentethetett: az utolsót, a Szökevény a madarak fáján (Uprchlík na ptačím stromě) címűt 1943-ban adta közre. Blanka Stehlíková művészettörténész szerint „egyfajta törést jelent a művész munkásságában, melyben a hangsúly a mű megismerő funkcióira helyeződött át. (…) A vidám könyvektől való elfordulásra Ondřej Sekorát nyilván maga a kor vezette rá.”  

A háború utolsó éveiben egy kiadó, Josef Hokr mentette meg őt és családját a nélkülözéstől: előlegeket fizetett ki Sekorának a háború után kiadandó könyveire. (…) A háború radikalizálta Sekora nézeteit. A Lidové (Svobodné) noviny-ba már nem tért vissza, állítólag a háború utáni első főszerkesztőhöz, Eduard Basshoz[10] fűződő rossz viszonya miatt.

Létrehozta a később dicstelen hírnévre szert tett Dikobraz című szatirikus folyóiratot, melynek ő lett az első főszerkesztője, ezen kívül pedig szerkesztőként dolgozott a Práce (Munka) nevű (kommunista irányzatú) szakszervezeti lapnál. Innen 1949-ben az Állami Gyermekkönyvkiadóba (Státní nakladatelství dětské knih; később Albatros néven válik ismertté) ment át, ahol a Legkisebbek Könyvtára nevű sorozatot szerkesztette. 1952-től szabad- foglalkozású író volt.

A gyerekekhez szóló könyvei egyre tendenciózusabbak lettek. Neves mesealakja a szocializmus építőjévé vált, s például a Hangya Peti a természet kártevőit pusztítja (Ferda Mravenec ničí škůdce přírody) című kötetben skrupulusok nélkül lőtte le a pillangókat és ölte meg a gilisztákat. A Krumplibogárról, a rossz bogárról (O zlém brouku Bramborouku) címmel kiadott könyvvel ő is bekapcsolódott „a tányérainkról rabolni akaró amerikai kolorádóbogár” elleni kampányba. A harmincas években született könyvei poétikájához csak 1959-ben, az Aninka, a poszméh (Čmelák Aninka) címet viselő művel tért vissza.

A hatvanas évek elejétől munkáját különböző betegségek akadályozták, s miután 1965-ben agyvérzést kapott, már csak halódott. Prágában hunyt el 1967. június 4-én.

(A szerkesztőségünk által rövidített változatban közreadott szöveg 2023-ban jelent meg.)

 

TOVÁBB A GALÉRIÁBA

 

További képek