CSEND / HATÁR / VONAL

Nézem azt a műtermi felvételt, melyen Ágoston Lóránt látható alkotás közben, a földre fektetett vászon fölé hajolva. Fehér madarat fest, illetve rajzol kék tájba, oldal- és felülnézetből. A madár csendben suhan a táj felett, melyet hol világosabb, hol pedig sötétebb azúr foltok tagolnak. Az árnyalati eltérések mélységet adnak a képnek, a hasadásokon megteremtve az űr végtelenjének a látszatát.

Minderről eszembe jut egy kitörölhetetlen élmény. 1998 nyárutóján állok a feleségemmel újvidéki házunk emeleti teraszán. Nézzük az éppen sötétedésnek indult kék eget, keressük az első fénylő égitesteket, mintha csak a jövőt fürkésznénk. Egyszer csak egy hangtalan repülő test suhan el kertünk felett. Olyan, amilyet ez eddig csak sajtófotókon láttunk. „Te is láttad, amit én láttam?”, kérdezem halkan a megdöbbenéstől. Az amerikai „lopakodó” húzott el a kertünk felett, szinte karnyújtásnyira. „Bombázni fognak, mérik be a terepet”, vonom le a következtetést. Igazat beszélek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ágoston fehér, fehéres szürke madarait szemlélve eszembe jut az a különlegesen mély nyugalom és csend, amely a háború előszelének ágyaz meg. A madarak teste a képeken fenséges, szárnyuk széttárva, viszi őket a légáram. Nem csapkodnak, csak kifeszítik tollazatukat. Aztán, ahogy jönnek az újabb madármotívumos alkotások, velük együtt új színek érkeznek új hangulatokkal, új érzésekkel. Barnás szétfolyások, okkersárga foltok, majd vérpirosak – különböző stációk. Ez immár nem az alkonypír lírai árnyalata. A madár vérben vergődik, vértócsa felületén úszik, vélhetően élettelenül. Ismét csend honol, mint azon a nyári újvidéki estén.

Itt tehát korántsem az anatómiai tökéletesség és a konvencionális szépség jut szóhoz. Ágoston madara túlmutat önmaga biológiai lényén, mitikus jelentésrétegekbe sodródik. „Elbukott, elesett, hová mehetett”, juthat eszünkbe Baksa Soós Jánosnak a szabadság eszményét feszegető szürreális dalszövege. A csapongó játékosság drámába, tragédiába fordul, a szorításból kitörés kísérlete egyszer csak elbukik. Ez már nem is az Ágoston Vattacukor élet című katalógusában tetten érhető könnyed, zajmentes transzparencia, hanem a teljes csend. A csend egyik új minősége, amely rendkívüli helyzetekben áll elő, amikor az élet befelé fordul, és a lélek már-már csak önmaga pislákolására figyel. Körülveszi a bizonytalanság. Ám nem az a fajta bizonytalanság, amely a hétköznapi egzisztenciális helyzeteket fonja körül, ezért nagyrészt már kiépültek rá a reflexeink. Ez valami egészen másmilyen megélése az egyedi állapotoknak, melyekkel először szembesülünk ezúttal ebben az emberöltőben. Csendes háború, csendes leállás, csendes elmúlás.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

De mi van a csend után?, adódik a kérdés. Vajon lesz-e csendes felépülés? Bekövetkezik-e a természet feleszmélése, feltámadása, a valamikori ősállapotok visszavétele. A madár újra felröppen, lerázza magáról a vércseppeket, és továbbnemzi az ösztönös életerőt. Amiben nincs semmi álság, semmi művi, csak a túlélés igenlése. Minden visszakerül oda, ahonnan vétetett, tudniillik a teremtő kezébe. És talán visszatér mindezzel együtt az Aranykor harmóniája, amelyben nem történik semmi, hanem minden egyszerűen csak van, önmagában. Mint a csend mibennünk.

Elhangzott Ágoston Lóránt Csend Vonal Határ című kiállításának a megnyitóján, Óbudai Társaskör Galéria, Budapest, 2021. november 29.

Ágoston Lóránt

1970-ben született Törökkanizsán, Jugoszláviában. Közel harminc éve alkotóművészként és tanárként dolgozik. Ez idő alatt tapasztalatokat szerezett az alap-, a közép- és felsőfokú oktatásban. Rendszeresen részt vesz nyári alkotóműhelyek szervezésében és munkájában, tanulmányutakon vesz részt idehaza és külföldön, rendszeresen szerepel jótékonysági aukciókon. Több verses könyvet illusztrált, köztéri műalkotások elkészítésében vett részt, kísérleti filmeket készített. Fontos feladatának tartja azt, hogy alkotásai és tanítása révén, közelebb hozza az embereket a műalkotásokhoz, a művészetek szeretetéhez, élvezetéhez. Jelenleg Budapesten és Cserhátsurányban él és alkot.