A hely szelleme – 122 éves a Szolnoki Művésztelep

Ha a Szolnoki Művésztelepre, annak messzesugárzó és bevonzó erejére gondolunk, nem is lehetne relevánsabb kifejezést alkalmazni, mint a genius locit, a hely szellemének azon jelentéstartalmát, mely utal arra, ami idevonzza, itt tartja, építi és szépíti a hely művészközösségét és a tágabb környék, így a város kulturális szövetét immár 122 éve.

Induljunk ki a kiállítás címéből: A hely szelleme, melynek az ókori Rómából származó latin nyelvű eredetije a genius loci, valamely ház, vidék védő szellemét jelenti. Ha a Szolnoki Művésztelepre, annak messzesugárzó és bevonzó erejére gondolunk, nem is lehetne relevánsabb kifejezést alkalmazni, mint a genius locit, a hely szellemének azon jelentéstartalmát, mely utal arra, ami idevonzza, itt tartja, építi és szépíti a hely művészközösségét és a tágabb környék, így a város kulturális szövetét immár 122 éve. De játsszunk el a gondolattal, fordítsuk meg a kifejezést egy kérdéssel: milyen szellem (szellemiségek) helye a Szolnoki Művésztelep?

Napra pontosan 122 évvel ezelőtt, 1902. június 29-én ünnepélyes keretek között adtak át e helyszínen két épületet, összesen 12 műteremlakással – pont azokon a helyeken, ahol ma is állnak újjáépített utódépületeik, és a struktúrájuk is szinte azonos. Az elmúlt száz évben a néhányszor már felújításra-újjáépítésre szorult kolónia ekképp is törekszik idomulni az elődök szellemiségéhez, hogy a helyszín eredetileg kialakított elrendezését és funkcióját maximálisan tiszteletben tartja. És hogy milyen szellemek, géniuszok helye volt ez a telep az elmúlt 122 évben? Csak egynéhány nagy formátumú művészt emelek ki, a teljesség igénye nélkül: 1902-ben az első beköltözők között volt, és hamarosan a telep és a város ikonikus alakjává vált a századelő hazai festészetének egyik legjelentősebb képviselője, Fényes Adolf. A két világháború közötti virágzó periódusban itt élt és alkotott az akkori magyar képzőművészet élvonalába tartozó Aba-Novák Vilmos festőművész, de kiemelést érdemel kortársa, a szolnoki születésű Pólya Tibor is, aki festészeti munkásságán túl szellemes karikatúrákban örökítette meg a művésztelep mindennapjait és a város ismertebb személyeit, valamint a modern magyar plakátművészet egyik úttörőjeként európai ismertségre is szert tett. Ehhez a korszakhoz kötődik az első szobrászművész, Borbereki Kovács Zoltán megjelenése a kolónián, aki ugyan festőnek indult, de Aba-Novák biztatására kezdett plasztikával foglalkozni. A „szobrász szellemiség” megjelenése egy nagyon fontos momentum, különösen a mából nézve, hiszen napjainkban e hely, amely eredendően festő művésztelepnek indult, jelentős számban mutat fel jeles, országos viszonylatban is jól ismert szobrászokat, valamint szimpóziumok és egyéb vonatkozó rendezvények szintjén is fontos szobrászati történéseket.

Haladva tovább a hely szellemiségének – nagy egyéniségeinek – története mentén, hatalmas pusztítás és trauma érte a II. világháború során a művésztelepet, mely aztán Chiovini Ferenc festőművész erőfeszítéseinek köszönhetően épült újjá, majd grafikus géniuszok munkásságával is gazdagodott a telep szellemisége: a hatvanas-hetvenes évektől a virágkorát élő hazai grafika jeles képviselői közül törzstagként alkotott a művésztelepen Gácsi Mihály, Rékassy Csaba és Ágotha Margit. A grafika mind a jelenleg itt alkotó és a művésztelep szoros köréhez köthető, a most nyíló kiállításon is szereplő helyi grafikusok aktivitása szempontjából, mind a telep kortárs grafikát támogató-népszerűsítő színvonalas programjai okán is relevánsan jelen van.

 

 

 

 

 

 

 

Ma tíz törzstag, hat festőművész és négy szobrászművész él és alkot a Szolnoki Művésztelepen, köztük pályájuk elején járó művészek, középgenerációs alkotók és doyenek egyaránt megtalálhatók, akik a hazai képzőművészeti hagyományokból építkezve a tradíciók maximális tisztelete mentén, abból gyakran merítkezve tudnak modernek lenni. Európai szinten is ritkaságszámba megy, hogy ugyanazon a helyszínen, 122 éve töretlen kedvvel és erővel folyamatos alkotómunka zajlik. A Szolnoki Művésztelepre minden időben jellemző közösségi összetartó erő és nyitottság nemcsak egymás irányába létezik, hanem bekerülve a társadalom szövetébe, szellemi kölcsönfolyamatokat generál a helyi közösséggel. Ám a helyszín nagyhatású szelleme, integratív ereje elsősorban abban mérhető le, hogy azok a művészek, akik itt több alkotói periódust eltöltenek, hamarabb szolnokivá válnak, mint az egyértelműen tudatosulna bennük. De azok a művészek is, akik csak pár évet töltenek, töltöttek a kolónián, mára már hazajárnak Szolnokra. A telep azonban nemcsak a szolnokiságában mérhető, nem csupán Szolnok kulturális életének szerves része és megkerülhetetlen szövete, hanem egyre markánsabban tetten érhető országos aktivitása is.

A ma nyíló kiállításon a tíz törzstaggal együtt további hat, a Szolnoki Művésztelep alkotói körébe tartozó vendégművész mutatkozik be. A művésztelep Kert Galériájába belépve szemlélői lehetünk a kortárs bronzszobrászat különféle kifejezési és megmunkálási módozatainak Pogány Gábor Benő, Szabó György és Révi Norbert alkotásain keresztül. Grafikai és finom rajzi értékek mutatkoznak meg az ábrázoló és az absztrakt művészet határvonalai mentén Nagy Katalin Matild, Sinka Péter és Szabó Ágnes munkáin. Misztikus és meditatív világ tárul a befogadó elé Király György, Fazekas Magdolna és Györe Zoltán művei által. Továbbhaladva, a galéria másik termébe érkezve a zajok és a csendek mentén kiegyenlítődő ellentétek uralják a látványt. Kecső Endre ókori görög mitológiából merítkező és Soós György saját korából inspirálódó harsány színkontrasztokban izzó színerejű festményei dominálnak a tér egyik oldalán, körülöttük egy líraibb, lecsendesültebb atmoszféra teremtődik meg Baráth Fábián, Debreczeni Fanni és Király György meditatív, valamit a több évszázados múltból hozó és azt nemesen megőrző alkotásai, valamint Posta Máté és Verebes György filozofikus töltetű festményei révén. Ezen ellentétesnek ható attitűdök között az átvezetést Nagy Dénes hol pasztózusos, hol lazúros telített színű nyárvégfényeket megragadó festménypárja adja.

 

 

 

 

 

 

A Szolnoki Művésztelep ma is, akárcsak 122 évvel ezelőtt, az alkotás és az értékteremtés záloga, melyet különösen igazol az elmúlt bő két évtized újabb felvirágzó periódusa, a kolónia jelenkori művészeti gazdagsága pedig méltóképp manifesztálódik a ma nyíló kiállítás anyagában, melyhez szívből gratulálok az alkotóknak és a tárlat létrehozóinak.

A hely szelleme című kiállítás megnyitószövege elhangzott 2024. június 29-én 11.30-kor a Szolnoki Művésztelepen. A kiállítás 2024. augusztus végéig látogatható.

TOVÁBB A GALÉRIÁBA

Fotó:  Baráth-Szabó Evelin - Szolnoki Művésztelep, Miglinczi Éva

További képek