Láthatatlan exhibicionizmus - Szabó Henrietta kiállítása elé
Piti Zsuzsanna | 2024-04-14 144
Szeretettel üdvözölök mindenkit Szabó Henrietta festőművész kiállításának megnyitóján. Mivel a művészhez több évtizedes barátság és szakmai kapcsolat fűz engedjék meg nekem, hogy személyes hangvétellel beszéljek a kiállított munkái nyomán felvetődő gondolataimról. Most eltekintek attól is, hogy részletesen bemutassam a művész előéletét, tanulmányait, nem keresek művészettörténeti kapaszkodókat sem. Ha más alkotókkal keresnék rokoni szálakat, akkor Kassák Lajos és Váli Dezső nevét említeném.
Arról szólnék inkább, hogy számomra mik a leglényegesebb elemei munkáinak. Szabó Henrietta képeiben a változás fog meg. Avagy átváltozás, transzformálás és nem is szimplán értendő ez, hanem többszöri és több szinten fellépő transzformációt értek alatta. Látom ahogy egy vonalból horizont lesz, vagy fűszál, egy pontból őzike, vagy egy érzés alakul ponttá. Súlypont. Játékosan, gond nélkül alakít, könnyedén vált nézőpontot, mintha ez teljesen magától értetődő lenne. Ahogy egy gyerek változik át a játék hevében: most épp vonat, most kiscica, most szél. Heni 12 éve van gyermekei társaságában, 12 éve nem csak festőművész de Anya is. De látva a képeit úgy tűnik, hogy mikor az anyai szerep nyert prioritást életében, ő akkor is művészként volt anya. Ami valami olyasmit jelent, hogy egy mindig megújuló, friss tekintettel tudott ránézni a körülötte lévő dolgokra, történésekre és amikor épp nem volt ideje az alkotómunkára, akkor is tömörített, tisztított, szublimált magában. Majd a hosszú idő elteltével, amikor végre ideje engedte, azonnal képek formálódtak az elmúlt évek tapasztalataiból.
A másik csodás átalakulás, a krepp pappír művészi szintre való emelése. A jelentéktelen, hétköznapi, mások által alkalmatlannak hitt anyagban, Szabó Henrietta meglátta a lehetőséget és az anyag formálásával, sodrásával egy merőben új látványvilágot teremtett, amiben a krepp papír új és egyben szokatlan felhasználási módja adja meg a kívánt atmoszférát. Azt még hozzáfűzve, hogy egy olyan csendes, tiszta közeget alakított ki belőle, ahol egy apró motívum hordozója lehet a mondanivalónak, kifejezhet nagy mélységeket, avagy magasságokat.
Tehát először megteremti a közeget, amiben láthatóvá válik az a bizonyos motívum. Mintha a szoba közepén álló székre szeretném terelni a figyelmet és mindezt pedig teszem úgy, hogy szépen lassan minden egyes tárgyat kiviszek a szobából, egészen addig, amíg már csak az az egy darab szék marad a szoba közepén. A szék eddig is ott volt, csak épp nem tudtam hogyan lehetne rá fókuszálni. De amint szépen lassan eltűnik mellőle a többi tárgy és csak „ő” marad, akkor alkalmassá válik arra, hogy tekintetünk rá vetüljön. Ha ránézek Heni képeire, akkor ezt a tisztító folyamatot látom, ahogy kisimít és szelektál minden egyes képkockát, hogy én végre észrevegyem, azt, ami ott van és természetesen eddig is ott volt, az orrom előtt. Így tanít látni minket nézőket, látni, a lényegre fókuszálni és összpontosítani.
A bennünket egyre nagyobb mennyiségben és egyre tökéletesebb minőségben elárasztó képek világában milyen szerepe lehet még a festészetnek. Bízhatunk-e a képekben? Hihetünk-e e képek igazságában? Szerintem itt maga Heni személye a garancia rá, hogy igen! Hiszen a képeken, maga a folyamat is látható, ahogy az anyag, a matéria a töretlen munka által átalakul, megnemesedik és végül minden a helyére kerül.
Eszembe jutott az átalakítás kapcsán Nikosz Kazantzakisz; Zorbász, a görög című regénye, melyben a főhős így beszél erről: „Mondd meg, mit csinálsz az ennivalóval, amit elfogyasztasz (..), s megmondom, ki vagy. Egyesek zsírpárnává és trágyává, mások munkává és kedvvé, s megint mások, úgy hallom, istenné változtatják. Tehát háromféle ember van, s én, jó uram, nem vagyok sem a legrosszabb, sem a legjobb fajtából való, jó középen állok. Amit eszem, munkává és jókedvvé lesz bennem.” Ha így nézzük Heni sincs a legrosszabb helyen, ő megrágja és művészetté alakítja a mindennapokat. Másik fontos és kiemelendő elem a szimmetria. A szimmetria, mint tökéletességre való törekvés, a lényegtelen dolgok elhagyása. Elvonatkoztatás a dolgok egyéb tulajdonságaitól, ami után marad az összhang.
Egy fogyasztói, avagy élvezői társadalomban, ahol a túlkínálat és bőség polcai előtt járunk, nem lényegtelen kérdés, hogy az ember mi után kutat. Szabadon választhatunk a kínálatból. Vágyaink, törekvéseink mutatják az utat és előbb-utóbb a keresett dolgok felé terelnek bennünket. Úgy tűnik számomra, hogy Heni egy kavargó örvényben, az örvény egyetlen, mozdulatlan középpontját keresi. A természet rendezettségében hisz, vagy legalábbis a rendet keresi. Ez a rend testesül meg a szimmetria elveinek használatával. Egy siker és pénz orientált társadalomban, háromgyerekes anyaként megtalálja a mindennapok forgatagában a csendet; a rendet; a harmóniát. Ez önmagában elismerést érdemlő dolog. Belső nagyságra utal, túl azon, hogy közben remek képek születnek.
Köszönöm a türelmet, sok szeretettel ajánlom figyelmükbe a kiállítást!
Kisoroszi, Punktum Galéria, Budakeszi
2024. III. 19.
Piti Zsuzsanna
