Szabó Henrietta kollázsa

"A művek igazi értéke abban áll, hogy a sajátos technika és ezen keresztül megalkotott képi világ a természet esszenciális jelenségeit, folyamatait fogalmazza újra, sűríti egy-egy jelszerű négyzetes kompozícióba."

A 21. század képi világának, művészeti tendenciáinak egy jelentős hányada a különböző új technikai médiumok, a számítógép, hálózatok és a mesterséges intelligencia felé fordul. A virtualitás ellenpontjaként a valós térben születő alkotások a néző szemében felértékelődnek.
Szabó Henrietta kollázsai sajátos vizuális-materiális élményt nyújtanak. Erőteljes faktúrájukkal a plasztikusság hatását keltik, szinte tapintásra ösztönözve a szemlélőt. Az üzenetek megfejtéséhez nincs szükség technikai eszközökre, újabb applikációra, internetelérésre, hanem a hagyományos érzékszerveinkre (látásra és tapintásra) hagyatkozhatunk. A művek megformálásához, a képek elkészítéséhez valódi anyagokat használ, melyek a textilszövés, a kultúránkban mélyen gyökerező hagyományait, a kézműves technikákat idézik. A képzőművészet és az iparművészet határterületére vezeti a nézőt.
A képek dinamikáját az erőteljes textúra mellett meghatározza az egységes, intim méretű, négyzetes formátum és a legtöbbször vízszintes tagolás. Az absztrakt formákká redukált alföldi, vagy éppen visegrádi tájat, tájelemeket, horizontot és a benne élő lényeket foltokká, vonalakká, pontokká transzformálja az alkotó, így teremtve meg az egységes hatású képteret. A több műben fontos szerepet kap a föld, vagy az ég dominanciája („Úgy lent, mint fent” vagy „Úgy fent, mint lent”). Némiképp az alföldi festészet hagyományaira alapozva, de annak csak lényegi elemeit megtartva. Sokszor képpárokba rendezve, ennek ellentétére épülnek formailag és tartalmilag-fogalmilag is („úszás-repülés”, „őzek-darvak”). A síkredukált föld és ég néha faktúrájában mégis megjeleníti a teret. A távolba, a horizontba vesző felszín szerkezeti sűrűségének változása egyfajta perspektivikus hatást kelt, ami már nem a valódi tér leképezése, hanem a kompozíciónak alávetetett újrastruktúrálás (Napraforgók; Itt van az ősz).
A képek egy csoportja monokróm, amelyeken –a színek híján- még nagyobb jelentősége van a sodrott papírszalagok plasztikus árnyékainak (Gyász). A monokróm és a színes képek esetében is sok esetben egymásnak feszülnek a textúrális-fakturális felületek, amelyek mozgalmasságot visznek a statikus négyzetes formátumba („Úgy lent, mint fent” vagy „Úgy fent, mint lent”). A sodrott szalagok néhol organikusan kanyarognak, elhagyják a kép síkját, szabadon alakítva a képet, bevonva a teret, még nagyobb dinamikát kölcsönözve a műnek. A színek használata ezt a hatást tovább fokozza. A mozgalmasság mellett a színek térhatását is felhasználja ebben a síkszerű képi világban, de mindennek nem a valóság a forrása, hanem a színek szabad használata, annak szabadságfoka a mérvadó. A színek valamiféle szimbolikus jelentése is megjelenik a képeken. Gyakori a kék és sárga tiszta színek használata nemcsak a természet színeit jelképezi, hanem ezek (és a redukált megjelenés) egyfajta szakrális jelleget is kölcsönöznek a képeknek.
A művek igazi értéke abban áll, hogy a sajátos technika és ezen keresztül megalkotott képi világ a természet esszenciális jelenségeit, folyamatait fogalmazza újra, sűríti egy-egy jelszerű négyzetes kompozícióba.

Főkép: IMBREM - ZÁPOR, / 20 x 20 cm /, sodrottkollázs

 

További képek