Három díjazott vajdasági képzőművész

Mihályi Katalin | 2021-09-27

Az elmozdulás volt az alapgondolata, tematikája az I. Felvidéki Szépművészeti Biennálénak. A Felvidéki Magyar Szépművészeti Egyesület felhívás alapján 180 művész 400 alkotást küldött be. A révkomáromi Limes Galériában megrendezett kiállításon összesen 70 – felvidéki, erdélyi, kárpátaljai, vajdasági, magyarországi és a cseh diaszpórában élő – művész 121 alkotással mutatkozott be.

Tizenkét díjat osztottak ki, ebből hármat vajdasági alkotó nyert el. Ez az eredmény itt, Vajdaságban is valóban szélesebb körű figyelmet érdemel, mint azt Miglinczi Éva művészeti író, a Felvidéki Magyar Szépművészeti Egyesület elnöke szabadkai találkozásunkkor hangsúlyozta. Ő az Art Limes Báb- és képzőművészeti folyóirat „színeiben” szerkesztőtársával, Virág Jenővel egyetemben az elmúlt napokban Szabadkán, a nemzetközi gyermekszínházi fesztiválon tartózkodott. A két szerkesztő ez alkalommal Blaskó Árpáddal, a Kortárs Galéria igazgatójával egy, a jövő évben az Art Limesben megjelenő vajdasági képzőművészeti/művészeti összeállításról beszélgettek. A Felvidéki Magyar Szépművészeti Egyesület felhívására hivatásos képző- és iparművészek pályázhattak BicikliArt/ArtBike – elmozdulás témában. A három vajdasági díjazott: a Magyar Művészeti Akadémia díját, egyben a biennálé fődíját a horgosi Sárkány Balázs

Sárkány Balázs szobrászművész MMA-díjas munkái

szobrászművész kapta (egyik díjazott alkotása egy linómetszet), az Emberi Erőforrások Minisztériuma díját a zentai Lázár Tibor festőművész kapta, a BAH39 Kulturális Bombázó különdíját a horgosi Sárkány Tamás festőművész érdemelte ki. A hattagú szakmai zsűri tagjai: Dénes Éva és Kövesdi Mónika művészettörténész, Stefanovits Péter Munkácsy-díjas grafikusművész, Szabó Andrea Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész, Szunyogh László Ferenczy Béni-díjas szobrászművész, Verebes György Munkácsy Mihály-díjas festőművész. A gyönyörű kivitelezésű katalógusban – amely Szabó Andrea tervezőgrafikus művész munkája – a vajdaságiak közül helyet kapott Acsaji Györgyi, Ágoston Lóránt, Baráth Fábián, Lázár Tibor, Pesti Emma, Sárkány Balázs, Sárkány Tamás, Szajkó István és Vass Szabolcs alkotása.

Lázár Tibor festőművészalkotása

A biennálé fő szervezője a Felvidéki Magyar Szépművészeti Egyesület volt, együttműködő partnerei pedig a Kernstok Károly Művészeti Alapítvány, a Palatinus Polgári Társulás, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága, a kolozsvári Barabás Miklós Céh.

Sárkány Tamás doboz kollázsa

A galéria képei:

Stefanovits Péter grafikusművész megnyitja a kiállítást, a főfalon Sárkány Tamás festőművész alkotása, Acsaji Györgyi és Pesti Emma festőművészek képei, Baráth Fábián szobrászművész kisplasztikája.

Forrás, Magyar Szó

(A felvételeket a felvidek.ma és a muzsa.sk oldalakról és Miglinczi Éva fotóit kölcsönöztük.)

 

További képek