Kapcsolatok - Fiatal művészek nyári tárlata

Art Limes | 2021-05-27

Volna kedved nálunk kiállítani? Szívesen megmutatnád munkáidat? Itt a remek alkalom, pályázz a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. által megjelentetett idei évi nyílt pályázati felhívásra, és kiállításon szerepelhetsz a szentendrei MANK Galériában.

A pályázat célja:
A MANK kiemelt célkitűzése, hogy a fiatal generáció számára minél több, és minél magasabb minőségű megjelenési lehetőséget biztosítson, ezzel is támogatva törekvéseikben az alkotókat, ezért a Társaság több éves hagyományra visszatekintő kezdeményezésének köszönhetően olyan 35 év alatti fiatal képzőművészeknek kíván bemutatkozási lehetőséget biztosítani a szentendrei MANK Galériában, akik lendületükkel, tehetségükkel már most kiemelkedő alkotásokat tudhatnak maguk mögött.
Pályázattal kapcsolatos elvárások:
A 2021-es esztendő kurátori koncepciója szerint a pályázat a kapcsolatok köré épül, azokat ugyanis az elmúlt bő egy évet meghatározó koronavírus-járvány alapjaiban befolyásolta. Az emberi kapcsolataink mellet ráadásul a természettel való viszonyunk is változáson megy keresztül. Az elmúlt évtizedben vált egyértelművé, hogy sürgősen változtatnunk kell a természethez fűződő kapcsolatunkon, hiszen egyre nehezebben tűnik elkerülhetőnek a globális klímakatasztrófa. A téma ráadásul nemcsak a kortárs képzőművészeti diskurzusban tölt be fontos szerepet, de értelmezhető művészettörténeti kontextusban is: a kortárs művészek pályázataikban vizsgálhatják kapcsolataikat modern vagy klasszikus előképeikkel. A kapcsolat sokféle szempontból értelmezhető fogalma teret enged a legkülönbözőbb művészeti megközelítéseknek.
A pályázók köre:
Pályázatot nyújthat be minden olyan képzőművész, aki 35. életévét 2021. július 31. után tölti be.
Díjazás:
A kiállítás kurátora által szakmailag a legjobbnak ítélt művészek munkáiból várhatóan 2021. június 30-án nyílik kiállítás a szentendrei MANK Galériában. A Szentendrei Régi Művésztelepen kialakított kiállítótérben, a MANK Galériában hazai és külföldi kortárs alkotók, nemzetközi hírű gyűjtők és művészcsoportok, valamint a legnevesebb szentendrei művészek állították ki munkáikat. A MANK Galériában az elmúlt években olyan kiemelkedő, iskolateremtő alkotókat láthattunk vendégül, mint Konok Tamás, Deim Pál, Aknay János vagy éppen a finn grafikusművész, Kari Piippo. A havonta új kiállítást bemutató Galéria a mai kor technikai követelményeinek is megfelelő körülményekkel, több mint 200 négyzetméteren ad otthon kiállítások mellett művészetpedagógiai foglalkozásoknak és egyéb eseményeknek.
A pályázat elbírálása:
A beérkezett pályázatokat a MANK megbízásából a kiállítás kurátora, Don Tamás művészettörténész bírálja el és dönt a kiállításra kerülő műtárgyakról. A pályázatok elbírálása
a benyújtási határidőt követő 15 napon belül történik. A döntésről a pályázók írásbeli értesítést kapnak az általuk megadott e-mail címre. A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.
A pályázat kötelező elemei:
• szakmai önéletrajz,
• motivációs levél,
• portfólió,
• a kiállításra szánt, az elmúlt egy évben készült mű/művek dokumentációja.
A dokumentumok mérete egyenként nem haladhatja meg a 4 megabájtot.
A pályázat benyújtásának határideje, módja:
Pályázni online lehet a www.alkotomuveszet.hu weboldalon keresztül, június 15-én 12 óráig. A pályázat eredményéről június 18. után küldünk értesítést, amelyet követően sikeres pályázat esetében június 23. és 24. között (9:00 – 16:00) kell beszállítani a műtárgyakat a szentendrei MANK Galériába (cím: 2000 Szentendre, Bogdányi u. 51.).

Figyelem! A tárgyak beszállításának és a kiállítás megrendezésének végleges időpontja módosulhat!
A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás kérhető a fiatalokpályázata@alkotomuveszet.hu címen.