Írásvetítővel a tenger, avagy Finn csodálatos utazása a Mesebolt Bábszínházban

A bábszínházban tényleg nincs megállás: a Fókaszív a Mesebolt Népek meséi sorozatában készült, a járványhelyzetben zárt körű bemutatóval. Bízzunk benne, hogy hamarosan együtt lélegezhet a közönség a játékosokkal: irány a tenger! Néha nem árt egy kis nézőpontváltás. Milyen fókának lenni? Fókaszemmel milyen az ember?

Kicsit olyan, mintha lekuporodnánk a régi vetítőgépek elé, befűzve a Jancsi és Juliskát vagy a Piroska és a farkast. Kicsit olyan, és mégsem. A Fókaszív csodálatos világa Rumi Zsófi tervei alapján kel életre (és ő az a tervező, aki nem egyszer, nem kétszer szerzett már szép meglepetéseket a Mesebolt közönségének). Az élőjáték és az „újragondolt” árnyjáték kombinálódik boszorkányos, gyönyörű módon az előadásban, Veres András rendezésében. Ő jegyzi a skót népmese bábos átiratát is.

A tenger titokzatos, sejtelmes, eleve árnyjátékos világának megjelenítésére, jelzésére tökéletesen alkalmas ez a technika; hozzá passzol Kiss Dávid zenéje. Másrészt azzal, hogy az árnyjáték írásvetítők bevetésével jön létre, ironikus jelentésréteggel gazdagodik a bemutató, amely bizonyos értelemben olyan, mint egy tudományos-ismeretterjesztő prezentáció; máskor meg: mint egy teleshopos agymosás (mikor mi kell). A tervezés természetesen nem öncélú: minden ízében a történetet szolgálja, vagyis a történetből következik. Látvány és működési mód erősíti a mesét – és viszont. A bábszínészek – Gyurkovics Zsófia, Kosznovszky Márton, Kőmíves Csongor – pedig ismét sokrétű, bravúros munkát végeznek: egyszerre vannak kinn és benn, egyszerre „lebonyolítói” és megjelenítői a történetnek. Folyamatosan létrehozzák és folyamatosan leleplezik a csodát. (Működik a V-effekt.)

Arról van szó, hogy „Finn, a legendás fókavadász Skócia északi partján él, és úgy gondolja, hogy mindent tud a fókákról. Mindig biztos kézzel találja el a zsákmányt, rettentően büszke vadásztudományára. Ám egy szép napon különös látogató érkezik Finn házába, aki meg sem áll vele a végtelen tenger mélységes mélyéig, a fókák birodalmáig”.

A bevezető után Finn, a fókavadász – Kosznovszky Márton – magabiztos, kissé cinikus „korunk hőseként” jelenik meg a színen: ő igazán nem tehet róla, hogy a fókabundának meg a fókacsont ékszernek olyan nagy keletje van, a fókazsírról nem beszélve: csak úgy dől a pénz. De a tenger mélyén tett látogatás alaposan fölforgatja az életét. Szó szerint más nézőpontból pillanthat rá saját magára, és ez nagy adomány. „Szóval az embereknek állandóan csinálniuk kell valamit, amit nem tudnak igaziból, hajó az úszáshoz, ruha a bunda helyett. Fárasztó lehet” – mondja Rory, a csintalan fókakölyök a botcsinálta fókává lett Finn-nek, akinek kemény próbát kell kiállnia, ha vissza akar térni a szárazföldre.

Minden rendes mesében számíthatunk a happy endre – a Fókaszív pedig rendes mese, a javából. Vidám, kedves, tanulságos, izgalmas, megható, néha szomorú. Távoli is, de csak első pillantásra. Finn mindenesetre a nagy tengermélyi próbatétel után elszánt fókavadászból még elszántabb fókavédővé válik: ez is régi (legalább kétezer éves) modell.

Mégis: a szombathelyi Mesebolt Bábszínház új elő­adásában talán az a legszebb, hogy a megvalósulásával, a létezésével is azt hirdeti: a „valamit mindig csináló ember” keze alól csodálatos dolgok kerülhetnek ki. Dobog a Fókaszív.

Fotó_forrás: Cseh Gábor / Vas Népe