„Nagy vizsga gyerekeknek szóló előadásokat színpadra vinni.”

- A Vas Laci című magyar népmese Benedek Elek gyűjtése és tudomásom szerint, bukovinai székely történetet is felhasználtál a készülő előadáshoz. Hogyan gyúrtad össze a szövegkönyvét? 
- Igen, így van. Egyrészt tehát, a Vas Laci mese Benedek Elek gyűjtésének a feldolgozása, másrészt meg egy bukovinai székely népmese története, amit Fábián Ágostonné nevű mesemondó jegyzett le vagy pedig tőle gyűjtötték. Az idősebb korú Vas Laci (aki narrátor, mesélő a darabban) szövegében a Fábián-féle gyűjtésből nagyon sok ízes kifejezést vettünk át, amit én nagyon szeretek. A népmese lényegéhez hozzátartozik, hogy aki meséli, az a saját szájíze szerint alakítja annak stílusát, vagyis az ő jelen idejének megfelelő szavakkal az autentikus elemeket formálja újra. Ez nagyon hasonlít a színházi alkotásra abból a szempontból, hogy ott is valamiféle mesterséges világot próbálunk létrehozni és a saját életstílusunkkal, felfogásunkkal próbáljuk ezt újra mesélni miközben megtartjuk azt, amiről az esszenciálisan szól. A mesélők közül nagy kedvencem például Ámi Lajos [1], akinek a történeteiben Vas Lacihoz hasonló módon jelenik meg a legkisebb fiú karaktere és a sárkánylegyőzés dicsősége.

- Napjainkban a családon, az iskolán kívül a média is számos hőst és antihőst nyújt mintaként a gyermekeknek. A repertoár széles, nagy a verseny a figyelmükért ott van például Vasember, Pókember, Wonder Woman és még sorolhatnánk. A mai gyermekek számára miért lehet inspiráló hős Vas Laci klasszikus alakja? Miben lelhetők fel az ő „szuperképességei”? 
- Ez a kérdés mindig fölmerül, hogy a színpadnak a tempóját, látványvilágát, szóhasználatát, stílusát kell-e vajon ahhoz igazítani, amit a mostani videójátékokban, a tévéműsorokban látunk. Lehet is Vas Laci történetének egy ilyen, „modern” olvasata, azt 2010-ben Tengely Gábor megrendezte a Vaskakas Bábszínházban. Szuperhősös, képregényes, monokróm, kissé kopár világú történet volt, amit színpadra állított. Én ezzel szemben vagy ehhez képest azt szerettem volna, hogy elgondolkodjunk azon, hogy mit jelenthet 2020-ban a népi vagy a népiesség. Ezen a szálon indultunk el Horváth Márkkal, aki az előadás látványtervezője. Beleálmodtuk a történetet saját nagyanyáink világába, a nyári konyhájába. Olyan eszközökben gondolkodtunk, amik szerintünk minden korábbi háztartásban megtalálhatóak voltak. Ilyen például a hengerelt fal, a dísztányér, a karospad, a kerticsap, a régi rádió, valamint a szovjet és kínai tájképfestmények. 
Reschofsky György, szerintem a magyarországi bábszínészi felhozatalból a legalkalmasabb Vas Laci szerepére, mert megvan az a csodálatos adottsága, hogy bejön a színpadra és azonnal rokonszenvessé válik nekünk. Nem kell ezért dolgoznia, mert a karaktere önmagában hordozza. Vas Laci egy szimpatikus figura, akinek nagyszerű színpadi humora van, ami szintén fontos ennek a korosztálynak és személy szerint nekem is. Ez a mese azt hiszem, hogy minden életkorban igen aktuális. Ezt a primer történetet, egy ovis ugyanúgy a magáénak tudja érezni, ahogy egy kisiskolás vagy kamasz, egy felnőtt vagy egy idős ember. Ugyan máshonnan néznek rá a történetre, de ez lényegében egy univerzális belső utazás, aminek az élménye mindenki számára ismerős tud lenni. 

A Vas Laciban van egy hősünk, akinek nagyon jó adottságai vannak lelki, szellemi és fizikai értelemben is. Jellemfejlődése során láthatjuk azt az utat, ahogy megkomolyodik ugyanis útja elején még „hét ördög lakik benne”, de végül megtanulja jól használni a képességeit. Egy kicsit kelekótya vagy annak tűnő nagypapát láthatunk, saját történetének retrospektív elmeséléséről van szó. Egyszer csak belső fantáziavilágának lényei egy bábjátékban kelnek életre és ezáltal bontakozik ki a mese cselekménye. Fontosnak érzem, hogy az ő személyében adott egy narrátor, mert megadja azt a hitelességet a színésznek és a karakternek, hogy olyasmiről beszél, amit átélt és amit tud. Ez pedig a népmese lényegéhez nagyon-nagyon közel áll, mert mindig összesűrített világlátást vagy világértelmezést kínál az olvasó elé. Emellett a célközönség, vagyis az ovisok miatt is nagyon fontosnak érzem azt, hogy van egy mesélőnk, mert azt tapasztalom, hogy képes valamiféle hidat létrehozni az otthoni történetmesélés és a színház hivatalosabbnak tűnő keretei között. 

- Vas Laci egy dinamikus, dús cselekményű történet során valódi személyiségfejlődésen megy keresztül és hőssé válik. Lehet-e őt példaképnek tekinteni?
- Úgy gondolom, hogy a népmesében minden karakter lehet példakép, a velük való azonosulási pontok és értelmezések természetesen életkorfüggők. A színházban laboratóriumi helyzetben lehet megvizsgálni cselekedeteket és azok következményeit. Az ovis gyerekek koruknál fogva Vas Lacival fognak azonosulni, vele mennek végig a történeten az ő igazságát fogják keresni. Amikor vele jó történik attól boldogok lesznek, ha vele rossz történik, akkor szomorúak lesznek, ha legyőzi a sárkányt, akkor örülnek, tehát valóban egy nagyon erős viselkedésmintát adhat abban, hogyan lehet egy problémát, helyzetet megoldani. El tudom képzelni azt is, hogy az ovisnál idősebbek közül lesznek, akik nem csak Vas Lacival fognak tudni azonosulni. 

 

 

 

 

 

 

 

- Neked van-e példaképed? 
- Konkrét példaképet nem tudnék mondani, de kedvenc mesét azt igen, habár az ember mindig más történettel azonosul és valószínűleg minden élethelyzetben másikat választana. Anyaszínházam a Vaskakas Bábszínház, ahol éppen Boldizsár Ildikó meseterapeuta, etnográfus professzor tart egy workshopot. Ő az egyetemen tanított engem és arra gondoltam, hogy a színészeinknek is érdemes lenne vele találkoznia. Ildikótól azt a feladatot kapták a foglalkozás során, hogy mindenki válassza ki a kedvenc népmeséjét. Én is eljátszottam azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha nekem is választanom kellene és most a Szegény halász sárfala, illetve a Halhatatlanságra vágyó királyfi című népmesékre voksolnék. Mindkét mű erősen foglalkozik a halál témakörével, ami kisgyerekkorom óta számomra is elgondolkodtató jelenség. Érdekel annak kérdése, hogy mi történhet az életünk után? Az említett két mesét mindig örömmel veszem a kezembe, mert az olvasásuk által helyére kerül bennem az a dilemma, hogy merre is érdemes továbbmenni az életemben. 

- A dramaturgi és színházrendezői munkásságod mellett teológia szakon is végeztél. Az élet-halál és a transzcendencia témája iránti kíváncsiságodat mennyire építed bele a színházi darabjaidba? 
- Csodálatos tapasztalat az, hogy az ember amióta ember és kommunikál, saját belső énjén dolgozik függetlenül attól, hogy milyen társadalmi osztályból származik. Belső munkájában mesék útján gondolkodtatja és szórakoztatja önmagát. A népmesék minden esetben valamilyen lelki folyamatnak a külső kivetülései, externalizált változatai. Csodás, ha megértjük, hogy a mesék nem csupán azért jöttek létre, hogy a gyermeket elaltassuk vagy szórakoztassuk, hanem a cselekményeik mind értelmezhető, értelmezendő metaforikus jelentéssel bírnak, és mindez pusztán azáltal működik, hogy elmeséljük. Itt nem arról van szó, hogy valamilyen mélylélektani üzenetet adjunk át direktben, didaktikus módon a nézőnek. Nekünk az a feladatunk, hogy átélhető módon történetet mondjunk, aminek során megteremtődik a kapcsolat a színpad és a nézőtér között. A meséknek természetesen vannak tanulságaik, melyeket lehet elemezni, de nem a mi dolgunk az, hogy ezeket sulykoljuk. Ez sokkal inkább a nézőre vagy a pedagógusra hárul. Attól függetlenül, hogy a néző passzív befogadónak látszik, valójában ő rendkívül aktív, hiszen közben rávetíti a saját életére a színpadon látottakat. A pedagógusok és a szülők sokszor csitítgatják a gyerekeket, amikor beszélgetnek az előadás alatt, holott szerintem a világ legtermészetesebb dolga az, persze az előadás nagyobb megzavarása nélkül, hogy a látottakat verbalizálják is. Szerintem nem kell megakadályozni, hogy a meséről eszmét cseréljenek vagy örömüknek, tetszésüknek, bánatuknak, meglepetésüknek hangot adjanak. Itt is igaz az örök közhely, hogy a legcsodálatosabb és legőszintébb közönség az a gyerekközönség. Nagy vizsga gyerekeknek szóló előadásokat színpadra vinni, mert a gyerekszínházban tényleg lehet bukni. A felnőtt színházban maximum úgy bukik az ember, hogy óvatosabban tapsolják, vagy nem játsszák annyit a darabot az adott színházban. A gyerekeszínháznak nagy-nagy tétje van.  

- Most újabb gyerekeknek szóló előadást rendeztél a Vojtina Bábszínházban, aminek szintén nagy tétje lehet. Hogyan zajlott a Vas Laci próbafolyamata?
- Munkám során igyekszem mindig mielőbb végig rendelkezni a darabot, ami azt jelenti, hogy ki kell találni azt, ki mit csinál, hogyan mozog a színpadon, működik-e minden technika. Ez tapasztalatom szerint a színészeknek is hasznos, mert biztonságérzetet ad számukra és már a kezdeti folyamatokban megélik azt, hogy egy-egy rájuk osztott szerepnek, karakternek milyen lesz az íve, hány jelenetük van, azokban mit lehet megmutatni, mi történik a karakterükkel. 
A próbafolyamat úgynevezett rendelkező szakaszának időszakát viselem általában legrosszabbul, mert egészen odáig nyugtalan vagyok, amíg egyszer el nem jutunk a darab végéig. Ez most is így volt. A következő szakaszban jött a cizellálás, vagyis a különféle részpróbák, amikor egy-egy jelenettel behatóbban, hosszabban tudtunk foglalkozni akár dramaturgiailag, akár technikailag. Ezt követően érkezett a zenekar, mert ez egy élőzenével kísért előadás négy muzsikussal (Czapp Ferenc, Papp László, Kálmán Péter Cucás, Csurgó Dezső, zeneszerző Takács Dániel), majd a koreográfiákat építettük bele (Markó-Valentyik Anna vezetésével). Utána már a főpróbahét következett, amikor szokásos módon a darabbal keltünk fel és azzal feküdtünk le, és az előadással is álmodtunk.  A társulat is nagy kedvvel, jó energiákkal vetette bele magát a munkába. Minden színésznek van egy-egy epizódnyi lehetősége, amiben megmutathatja magát, de együtt, a közös munkában is jól működtek. Ez nagyon fontos, ugyanis a bábszínház mindig csapatmunkát jelent. 

 

 

 

 

 

 

 

- Nagyon érdekes látni azt, amikor a rendező ilyen érzékenységgel és izgatottsággal kapcsolódik a készülő darabhoz. Mikor érkezik el az a pont, amikor elégedett vagy egy előadással?
- A bemutatónak azon a pontján, amikor lehet érezni, hogy a történettel együtt halad a közönség. Azt követően, ha hosszabb idő után nézek rá az előadásra, és azt látom, hogy még mindig tud hatni és még azóta is gazdagodott, az nagyon nagy megnyugvási pontot jelent számomra. Örömmel nyugtázom, ha a színészek még mindig örömmel játsszák, tehát nem rutinszerűen működik az alkotómunka, hanem jól érzik magukat benne. Nagyszerű az, ha találnak benne magánéleti és szakmai örömet egyaránt. Ha egy darab a színészeknek is egy szívügy, akkor mindez elégedettségre ad okot.

- Milyen munkák állnak még előtted az évadban?
- A Vas Laci bemutató után a győri anyaszínházamban fogok dolgozni, ahol a Dzsungel könyvét mutatjuk majd be. Nagyon várjuk! A szövegkönyv már megvan, a zene születőben, a látványtervek alapján elkezdték a gyártást. A bemutatón kívül fontos esemény, hogy 2021-ben 30 éves lesz a Vaskakas Bábszínház és 750 éves lesz Győr, így ennek az apropóján színházunk „A megszólal a vaskakas” című történetből egy színes, szélesvásznú bábos előadást készít. Ez áll még előttem az évadban.

[1] Ámi Lajos (1886-1963): mesemondó, a népművészet mestere.

VAS LACI

Magyar népmese alapján bábszínpadra írta: Markó Róbert és Tengely Gábor
Dramaturg: Nagy Orsolya
Tervező: Horváth Márk
A tervező mentora: Boráros Szilárd
Zeneszerző: Takács Dániel
Koreográfus: Markó-Valentyik Anna
Rendező: Markó Róbert
Rendezőasszisztensek: Baluja Petra és Zétényi Karolina
A díszletet készítette: Kolor 99 Bt.
A bábokat és jelmezeket készítették: Szász Zsuzsa, Majoros Gyula, Kissné Kati, Nádasiné Szegedi Éva, Oláh Richárd
Fény: Ágh András, Barta Zoltán
Hang: Nánási Barnabás
Szereplők: Asbóth Anikó, Baditz Dávid, Hajdú Péter, Hell Krisztina, Mercs Máté Péter, Nagy Mónika, Reschofsky György
Zenészek: Czapp Ferenc, Csurgó Dezső, Kálmán Péter 'Cucás', Papp László

Előadás-fotók: Vojtina Bábszínház

Portré: Vaskakas Bábszínház