Zenta: Megnyílt a Két határon túl című képzőművészeti kiállítás

| 2015-09-19

Huszonhat szlovákiai magyar alkotóművész munkáiból nyílt kiállítás szerda este a zentai Művelődési Ház kiállítótermében.

Két határon túl című tárlaton a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete (MAMSzE) tagjainak munkáival ismerkedhet meg a közönség.

A zentai ünnepélyes megnyitó László Árpád hegedűjátékával kezdődött, majd Hugyik Richárd, a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ igazgatója üdvözölte a vendégművészeket. Kopócs Tibor, a MAMSzE elnöke köszöntőjében a határokon átívelő nemzeti összetartozás erősítésének fontosságáról beszélt, majd a kiállítást Wehner Tibor művészettörténész nyitotta meg, aki kifejtette, egy nagyon sokrétű, változatos kiállítási anyag került a zentai közönség elé, hiszen a kiállítók között festők, grafikusok, szobrászok, iparművészek és építészek is szerepelnek, majd hozzátette, a különböző műalkotásokban a hagyományos szemlélet és a modern törekvések is tükröződnek.

A zentai kiállítás október 16-áig ingyenesen megtekinthető a Művelődési Ház kiállítótermében. Utána a vándorkiállítás Szabadkára kerül, ahol október 19. és november 15. között az ArtPorta Galériában, a Szabadkai Képzőművészeti Szalon Városi Galériájában lesz megtekinthető.

A Két határon túl egy cserekiállítás: idén júliusban huszonnyolc vajdasági képzőművész alkotásait állították ki a révkomáromi Limes Galériában, az ősz folyamán pedig a felvidéki magyar művészek mutatkoznak be Zentán és Szabadkán. A projektum ötletgazdája és művészeti menedzsere Miglinczi Éva művészeti író, a felvidéki művészek kiállítási anyagának összeállításában pedig Wehner Tibor művészettörténész működött közre. A kiállítás főszervezői a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet.

D. Sz.

Vajdaság Ma

Tovább a galériába 1.

Tovább a galériába 2.

Tovább a galériába 3.

Fotó: Miglinczi Éva

Támogatók:

Szerencsejáték Service Nonprofit Kft.
Kernstok Károly Művészeti Alapítvány
Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete
Vajdasági Magyar Művelődési Intézet
Gerecse-Plusz Kft.
Nemzetstratégiai Kutatóintézet

További képek