A boldog herceg Halász Péter-díjas

Art Limes | 2020-09-10

A Trafó és a Színház folyóirat által 2018-ban alapított Halász Péter-díjat az idén adták át másodszor. Az elismerést hétfőn este megkapta a szombathelyi Mesebolt Bábszínház Jeles András-rendezése, A boldog herceg is. Az előadás a Kőszegi Várszínházzal koprodukcióban készült, 2019-ben volt a bemutató.

A kortárstánc Lábán-díja mellé társított elismerés, a Halász Péter-díj célja, hogy a színházi színtéren is felkutassa és ismertté tegye a műfaji határokat átlépő kezdeményezéseket.

Ahogy az ismertetőben áll: a független esztéták, színháztörténészek, kritikusok, szak­újságírók alkotta kuratórium az előző naptári évben bemutatott produkciókból előbb hatot nominált a díjra, végül pedig úgy döntött: nem egy díjazottat választ ki, hanem mind a hat jelöltnek odaítéli a Halász Péter-díjat – így hívja föl a figyelmet a független szellemiségű alkotókra. Az idei Halász Péter-díjasok tehát: a Mesebolt Bábszínház és a Kőszegi Várszínház bemutatója, A boldog herceg. Oscar Wilde műve alapján írta és rendezte: Jeles András, zeneszerző: Szőke Szabolcs, báb- és jelmeztervező: Bánki Róza, díszlettervező: Perovics Zoltán. Szereplők: Császár Erika, Fritz Attila, Gyurkovics Zsófia, Janicsek Péter m. v., Kosznovszky Márton, Kovács Bálint, Kőmíves Csongor, Lukin Zsuzsanna m. v., Szőke Szabolcs m. v., Varga Bori.

Jeles András – Kovács Géza igazgató hívására – nem először dolgozott a szombathelyi Mesebolt Bábszínházzal, amelynek társulatával azonnal megtalálta a hangot. Rendezésében elsőként a József és testvérei című előadást láthatta a Mesebolt előadásában – szintén a Kőszegi Várszínházzal koprodukcióban – a közönség. A Thomas Mann által nagyregényben újrafogalmazott bibliai történet bábszínpadi átiratát természetesen Jeles András jegyzi.

A boldog herceg - A Mesebolt Bábszínház és a Kőszegi Várszínház előadása Jeles-rendezésben.

Fotó: VN/Várszínház_ előtérben: Varga Bori