Tündérszép nyitány: szabadtéri premierre készül a 40 éves Soltis Lajos Színház

Ölbei Lívia | 2020-06-16

A kényszerszünet után lassan jó hírek érkeznek a színházaktól is. A Soltis Lajos Színház éppen mesejátékot próbál, a Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi premierjét a Koptik Odó utcai színházzal szomszédos nyitott piacon tervezik. A bemutató napján könyvbemutatót és évadzárót is tartanak.

„Volt egyszer egy király és annak három fia. Volt a királynak egy almafája, amelyen aranyalmák termettek. Olyan különös fa volt az, hogy éjjel virágzott, s meg is ért rajta az alma minden éjjel. Egyszer azonban a király, amikor szokása szerint korán reggel kiment sétálgatni gyönyörűsé­ges kertjébe, az aranyalmáknak csak a hűlt helyét lelte. Így történt ez másnap is, harmadnap is.” Hogy mire megy Árgyélus az aranyalmákkal és Tündérszép Ilonával, az az idén 40. születésnapját ünneplő Soltis Lajos Színház bemutatóján, június 27-én 16 órakor kiderül. A nem kizárólag gyerekeknek ajánlható előadás rendezője Nagy Zsuzsi, akit régóta nem hagy nyugodni ez a talányos történet – amelyet újra meg újra muszáj megfejteni. A színpadi átirat szerzője Gimesi Dóra, az „okos-bábos díszletet” – ahogyan Nagy Zsuzsi fogalmaz – Szűcs József „Szöcske” tervezte. Árgyélus szerepében Piller Ádámot láthatjuk, Tündérszépből kettő lesz: Erényi Dorottya és Szabó Angelika (kettőzve). Még az is előfordulhat, hogy nem egyszerű szabadtéri premier lesz karnyújtásnyira a színháztól, hanem a közönséget is megsétáltatja a társulat: elindulhatunk a kis királyfi nyomában, aztán ki tudja, hova érkezünk.

Utána mindenesetre könyvbemutató lesz – a Soltis Lajos Színház életét képekben végigkísérő születésnapi albumé –, aztán évadzáró társulati ülés következik: a társulat maga mögött hagyja ezt a furcsa szezont, hogy új kihívások elé nézzen.

Árgyélus királyfi remélhetőleg hamarosan Kőszegre indul: ez lesz az idén a Kőszegi Várszínház és a celli Soltis Lajos Színház koprodukciós előadása. Gurulnak az aranyalmák.

Fotó: Szendi Péter/ Vas Népe

VAOL

További képek