Molnár Farkas / Megfagyott emlékek

Art Limes | 2019-10-10

Molnár Farkas mehetett volna többször is külföldre, huszonévesen is maradhatott volna a Bauhaus valamelyik mesterénél, mégis hazajött befejezni a Műegyetemet; aztán negyvenéves kora körül Gropius biztatta, települjön Amerikába, ahol Breuer Marcell rengeteg házat, köztük számtalan középületet építve látványos világkarriert futott be. Molnár Farkas végül itt maradt még a világháborúban. Így halt meg fiatalon, a saját Lotz Károly utcai villájával együtt kapott bombatámadásban, 1945 januárjában.

Molnár Farkas 1897-ben született Pécsett és a magyar Bauhaus egyik legnagyobb mestere volt. 1915-1917 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult, majd átiratkozott a budapesti Műegyetem Építészmérnöki Karára. 1920-ban politikai nézetei miatt kénytelen volt félbeszakítani tanulmányait és visszatért szülővárosába. 1921 tavaszán Johan Hugóval és Stefán Henrikkel Olaszországban járt, itt készített tájképvázlatait hazatérte után dolgozta ki. 1921-1925 között a weimari Bauhausban tanult, Walter Gropius növendékeként, ahol Johannes Itten, Kandinszkij és Theo van Doesburg kurzusait látogatta. 1922-ben Stefán Henrikkel a Bauhaus grafikai műhelyében litografált lapokból mappát állított össze Itália címmel. Absztrakt kompozícióit a bécsi Ma folyóirat közölte. 1923-tól foglalkozott a kollektív lakóház gondolatával és tervével, melyet a tömeges lakásépítés korszerű megoldásával kívánt kombinálni. 1923-ban tűnt fel a Bauhaus kiállításán merész, konstruktivista „Vörös kockaház” tervével. 1925-ben hazatért Magyarországra, két év múlva megszerezte építészmérnöki diplomáját és felhagyott festői, grafikusi tevékenységével. A két világháború közötti új magyar építészet kimagasló képviselője. Műveiben az ötletességet és az akkor megkívánt fegyelmezett tartózkodást ötvözte. Tehetsége minden egyes alkotásában megmutatkozott, megfelelő jelentőségű megbízás hiányában azonban teljesen kibontakoztatni nem tudta. 1927-től Budapesten működött, először Ligeti Pállal, majd önállóan, ill. Fischer Józseffel társulva. Főleg villákat és családi házakat épített. Művei a magyarországi konstruktivista- funkcionalista építészet első és egyúttal legkiemelkedőbb alkotásai. 1936-44 között főként társasháztervezéseket vállalt, majd a szériagyártásos építést szorgalmazta. Főbb alkotásai Budapesten: Lejtő úti, Harangvirág utcai, Lotz Károly utcai, Székács utcai stb. villák, Toldy Ferenc utcai 2. szám alatti bérház.

Molnár Farkasnak Veszprémben a Művészetek Házában megrendezett kiállítása lehetőséget ad arra, hogy az életmű szeleteit elemezze, azok kölcsönhatásaival is foglalkozzon, és egységes szerkezetbe illessze őket. Igaz, hogy Molnár csak a húszas évek közepéig foglalkozott intenzíven képzőművészeti és alkalmazott művészeti feladatokkal, s azután inkább építészként működött, tehát a kétféle tevékenység időben szétválik egymástól, ám az első építészeti próbálkozásoktól – tehát az 1910-es évek végétől – kezdve megfigyelhető, hogy hasonló művészi problémák foglalkoztatják festőként, grafikusként és építészként. Elvégre egyetlen emberről van szó, akinek világlátását, művészi felfogását, s annak változását ezek a műfajok és művészi területek együtt képviselik. Az életmű műfajokra szeletelése különösen az avantgárd mozgalom korszakában káros, hiszen ezt a mozgalmat éppen a műfajhatárok felbomlása, a művészeti területek újfajta szintézise jellemezte. De azt sem kívánjuk állítani, hogy az avantgárd mozgalomként való megszűnése után – az építészi praxis gyakorlása közben – Molnár nem használta volna képzőművészként szerzett készségeit, s nem figyelt volna a kortárs festészet és grafika eredményeire. Molnár Farkast összetettsége, a mindenoldalú kreativitás a reneszánsz „uomo universale” típusához teszi hasonlóvá. Ez a klasszikus avantgárd „világrendező” szerepvállalásától sem idegen karakter nem a Bauhausban töltött évek hozadéka. A weimari évek csak megerősítették, manifesztálták a személyiségben eleve adott különös konvertibilitást, az „összművészeti” potenciált.

Kiállításmegnyitó:  2019. október 19-én, szombat, 11.00 óra

Helyszín: Művészetek Háza Veszprém / Csikász Galéria - Veszprém, Vár utca 17.

Bevezető mond: Hegyeshalmi László igazgató, Művészetek Háza Veszprém

A tárlatot megnyitja: Bojár Iván András művészettörténész, író

A kiállítás kurátora: Prosek Zoltán művészettörténész

Társkurátor: Hegyeshalmi László

Szervezés: Némethné Pajer Orsolya

A kiállítás 2019. november 27-ig tekinthető meg.

A kiállítás támogatója: Nemzeti Kulturális Alap

 

A bevezető és fotók: wikipédia

További képek