STAFÉTA - pályázati felhívás 2019

Art Limes | 2019-02-28

Budapest Főváros Önkormányzata negyedik alkalommal is meghirdeti a STAFÉTA pályázatot – a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében új színpadi produkció létrehozására. A pályázat az eddigi évekhez hasonlóan a FÜGE Egyesület lebonyolításában, nyílt pályázat formában kerül meghirdetésre.

A projekt célja a Budapesten bemutatásra kerülő független színházi, tánc, néptánc, cirkusz, újcirkusz és összművészeti kezdeményezések, új koreográfiák, műsorok létrehozásának támogatása oly módon, hogy az önálló munkásságuk elején járó fiatal alkotók és alkotói csoportok számára biztosít további megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást.

Budapest Főváros Önkormányzata által biztosított keretösszeg: 20.000.000 Ft.

Továbbá a 2019. évben a Budapest Főváros Önkormányzata és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága együttműködésének köszönhetően a pályázaton nyertes produkciók létrehozásához az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága összesen 20.000.000 Ft támogatás nyújtásával járul hozzá.

PÁLYÁZÓK KÖRE:

Fiatal alkotóművészek/magánszemélyek vagy fiatalokat összefogó alkotói csoportok/együttesek, illetve fiatal, pályakezdő koreográfusok, rendezők.
A pályázat elbírálásakor a prózai művek mellett kiemelt előnyt élveznek a következő projektek:

•    a néptáncot fókuszba helyező vagy néptánc alapú produkciók, és
•    a cirkuszművészeti, illetve a cirkuszművészetet valamely társművészettel kombináló / összekapcsoló produkciók.

A pályázaton való részvétel esetében nem kizáró ok, ha a pályázó a konzulensi vagy kuratóriumi grémiumban részvevő szervezettel tanulói és / vagy bármilyen munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll.
Pályázhatnak továbbá néptáncegyüttesek esetében egy adott együttes felnőtt csoportjának, illetve annak az utánpótlás (gyermek) csoportoknak a koreográfiái, műsorai is.

A pályázat benyújtásához még nem, de nyertes pályamunka esetén a szerződés megkötéséhez szükséges lebonyolítói szervezeti háttér.
Jelen pályázatra azok az alkotók / alkotói formációk nem adhatnak be pályázatot, akik már három alkalommal nyertek a Staféta pályázaton.

PÁLYÁZAT LEÍRÁSA:

A pályázatnak a tervezett színpadi produkció leírását (rendezői koncepció, célcsoport meghatározás, szcenikai elképzelések, technikai igények, marketing- és forgalmazási terv), valamint annak létrehozási és továbbjátszási költségvetését kell tartalmaznia a meglévő saját forrás és az igényelt támogatás (forráshiány) feltüntetésével.

2019. június 1. - 2020. április 30. között megvalósuló új bemutatókra lehet pályázni.

A megpályázható és elnyerhető támogatás pályázónként próza és kortárs tánc műfajában maximum 4.000.000 Ft.

A kiemelt kategóriákban (a néptánc, illetve a cirkuszművészet és a cirkuszművészetet valamely társművészettel kombináló / összekapcsoló produkciók) létrehozására maximum 6.000.000 Ft.

A fentiekben jelzett összegekétől a kuratórium a beérkezett pályázatok ismeretében eltérhet.
 
A rendelkezésre álló fővárosi keretösszeg 20.000.000 Ft, amelyhez az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága további 20.000.000 Ft támogatás nyújtásával járul hozzá.

PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSA:

A pályázat elbírálása két fordulóban zajlik. A beérkezett pályázati anyagokat a FÜGE stábja ellenőrzi és a formailag megfelelt anyagokat küldi tovább a felkért konzulensi kör számára.
A konzulensek maximum 30 pályázót juttatnak tovább a kuratórium elé, akik meghozzák a végleges döntést arról, hogy az adott évben kik kapnak lehetőséget arra, hogy színpadra állítsák a szükséges anyagi és infrastrukturális háttérrel a projekttervüket.
Az elbírálás az alábbi szempontok és elvek alapján történik: a benyújtott pályázatok színvonala, művészeti értéke, progresszivitása, értékteremtő jellege és a tervezett produkciók utaztathatóságának és továbbjátszásának lehetősége.

 A konzulensek az alábbi intézmények, szervezetek képviselői (9):
Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Bethlen Téri Színház / Közép-Európa Táncszínház, Fonó Budai Zeneház, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Magyar Állami Népi Együttes - Hagyományok Háza, MACIVA Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft., Nemzeti Táncszínház, Szabad Tér Színház, Trafó Kortárs Művészetek Háza.

A kuratórium tagjai:
1.    dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra (humán főpolgármester-helyettes – Budapest Főváros Önkormányzata)
2.    dr. Ragány Misa (politikai tanácsadó - EMMI Kultúráért Felelős Államtitkárság)
3.    Rippel Ferenc (artistaművész - MACIVA Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft.)
4.    Uray Péter (művésztanár - Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium)
5.    Mácsai Pál (igazgató – Örkény István Színház)
6.    Böszörményi-Nagy Gergely (főigazgató – Design Terminál)

Konzultációs jogkörrel vesz részt: Rozgonyi-Kulcsár Viktória (elnök - FÜGE)

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK IDEJE, MÓDJA ÉS ELBÍRÁLÁSA:

Pályázni kizárólag az erre a célra kialakított on-line pályázati felületen lehet a megadott benyújtási határidőn belül.
Az adatlap regisztráció után a FÜGE hivatalos következő weboldalán érhető el: http://www.fugeprodukcio.hu/palyazat/.
A pályázati határidőn túl érkezett pályázatokat nem áll módunkban elbírálni.

A pályázatok benyújtási határideje: 2019. április 12. 16 óra.

2019. március 28-án 14.00 órakor a Jurányi Házban pályázatíró workshopot tartunk, ahol bemutatjuk a pályázási felületet és megválaszoljuk a pályázókban felmerült kérdéseket.

AZ ELBÍRÁLÁS HATÁRIDEJE ÉS A HIVATALOS EREDMÉNYHIRDETÉS:

A pályázatok elbírálásának várható időpontja és közzététele: 2019. május 30-a.


A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás, információ kérhető:
Gulyás Dóra / FÜGE, projektvezető
+36-70-443-0211
stafetapalyazat@gmail.com