A csillagszemű juhász és a bőség zavara

November 10, Puck Bábszínház, Kolozsvár, az évszakhoz méltó cidri. De most nem az időjárásról fogok mesélni, hanem egy csillagszemű fiúról, aki a lányokat pikk-pakk megigézi. Még pontosabban Szabó Attila kolozsvári rendezéséről, amelyben egy csillagszemű fiú… akarom mondani juhász a náthás, tüsszögő, hepciás, hatalmi játékos király leányát pikk-pakk… na de ne szaladjunk ennyire előre.

Szabó Attila szabadúszó rendező, dramaturg és bohóc. Ez utóbbi státusz nem elhanyagolandó körülmény előadásainak értelmezéséhez, ugyanis előreszeretettel használja a bohóctechnikát azokban. Egyszerű-nagyszerű gegképletek egész tárháza áll rendelkezésére, hogy játékos, rajzfilmes, réteges előadásokat hozzon létre. A kolozsvári csillagszemű juhász sem szenvedett hiányt ezen eszközökben. Nagyváradon is rendezett már két előadást (a Négyszögletű Kerek Erdőt, illetve a Kispipi és Kisrécét), mindkettő nagysikerű, szép produkció volt és mindkettő eszembe jutott, míg a csillagszeműt néztem, már ami a megoldásokat és az elsütött poénokat illeti. Voltak jelenetek, amelyektől egy az egybe ütött belém a deja vu ménköve, amely ez esetben kérdéses, hogy otthonossá tette az előadást, hogy bennfentesnek éreztem-e magam közben, vagy inkább furán, mint aki próbál, de nem kacag szívből az előző részek tartalmán. Na de ne szaladjunk ennyire előre.

 

 

 

 

 

 

A kolozsvári előadás pompás díszlettel rendelkezik. Miareczky Edit igazi rokokó palotaképet eszelt ki, többdimenzióssá téve azt, ami a Puck Bábszínház csőszerű színpadának igen jót tett, mármint optikailag. Az persze más dolog, hogy kb. az ötödik sorból a fekete-fehér pepitamintás palotapadlóból már semmi sem látszott, mert hogy kitakarta a közönség. A jelmezek díszesek, látványosak, aprólékosan kivitelezettek, és a bábok is, kivéve a látványosat, mert szintén az ötödik sor után ülő nézők nem nagyon láthatták már – pláne, hogy például a csillagszemű juhász bábot abszolút überelte az őt mozgató színész (Domokos Szabolcs) jelmeze, magyarán elvesződött a kicsi figura. És ha most arra gondolnánk: nem, királylány bábtársa nem volt a juhásznak. A királylány (Erdei Emese) élőszereplő volt, ahogy a király (Urmánczi Jenő) és Encida (Balogh Dorottya), Hencida (Bondár Tibor), és Boncida (Kötő Áron), azaz a három lakáj is. No meg, a keretjáték-mester, Mici néni (Pünkösti Laura), aki cigányasszony és okostelefonja van, hozzá kapcsolódik a történet végén az egoista király megigazulása, jobb belátásra térése, de persze Mici néni ez ügyben csak a közvetítő, az igazi deus ex machina a vonal túlsó végéről érkezik, ám mint már mondtam, ne szaladjunk ennyire előre.

 

 

 

 

 

 

Az előadás tehát úgy kezdődik, hogy a székely tájbeszédű roma Mici néni hevesen társalog a közönség soraiban cirkálva keresztül-össze-szét, telefonon Terkával, miközben már a közönség beengedés elejétől kezdve három lakáj-bohóc szunyókál, aztán felriad, aztán vigyázzba áll, illetve a hApciás autoriter király minden tüsszögésére lehetetlen pózba vágja magát (a pózokért Fosztó András koreográfus felel) és így tovább, remegve az nagy autoriterségétől az nagy birodalom az nagy tüsszentőjétől. ,,És azt tudtad-é, Terikém, hogy tüsszentés közben az ember lelke egy pillanatra elhagyja a testet, és olyankor a szájon át az ördög besurranhat a lélek helyére? Azért kell vigyázni azokkal, akik folyton prüsszögnek!’’ - mondja is Mici néni a telefonba, éppen a lényeget. Aztán megtudjuk, magától a királytól, hogy őt a nép betegítette meg, így elrendeli, hogy a nép ezen túl ne lehessen beteg. Adjon isten egészségére, felség! A nép meg, persze, mint jó birkanyáj, ad az egészségére.

 

 

 

 

 

 

A következő jelenet a birkáké, a hátsó térsíkon látunk - mintegy mozivásznon – egy nyájetűdöt juhásszal és terelőkutyával, zenével (a zenét szerezte Csernák Zoltán Samu), igazi idilli folkos báj, méghozzá bábos jelenet, és nagyon kell figyelni, mert színes és apró bábok lévén az ötödik sorból már kissé nehézkes látni. Aztán előre lépünk a palota dimenziójába, színre kerül a dajka-cigányasszony, Sárika királylány, és a király, a király kijelenti, hogy a lány férjhez kell menjen, amitől persze a frász kerülgeti a különösen ellenkező királylányt, mert hát ő kizárólag szerelemből szíveskedik hozzámenni az emberhez. Aztán hogy, hogy nem, a palotából való eltávozása után megismerkedik a csillagszemű juhásszal, aki persze pikk-pakk elkápráztatja Sárikát igéző tekintetének fényével. És én, mint néző, erre a részre nagyon kell figyeljek, mert nagyon keresem azt az igézést, de lemaradok róla vagy nem elég egyértelmű. És azután kevésbé hiszem el Sárikától, hogy igen-igen belezuhant a fickóba, és kevésbé hiszem el, hogy a juhász is bele van zuhanva Sárikába, mert a helyzet inkább profán, mint érzéki/érzékeny. A királylány karakterében az akarást látom, nem a vágyakozást, a juhász számomra pedig olyan céltudatos macsófigura, aki trófeára vágyik, nem szerelemre. No de, visszatérve… ez a tiltott vágyakozás fülébe jut a királynak, aki ezen persze kiakad, mert mi az már, hogy a lánya egy vakarcs juhászt akar férjül, aki ráadásul nem is engedelmeskedik a parancsainak és azt sem mondja, hogy egészségére, felség. Ráküldi a hatalmas fehér medvét, aki óriás fehér mackóbáb, amit több ember mozgat (az óriás fehér mackónak van egy kisebb alteregója a tér másik dimenziójában, mondjuk nekem elég lett volna csak az egyik), ráküldi az óriás sünöket, akiknek szintén nem sikerül kinyírniuk a csillagszemű, félelmet sem ismerő juhászlegényt, sőt, még az éles kaszák pengéi elől is kitér, igazi túlélő Chuck Norris. Ezeket a merényleteket a király persze a lakájok segítségével szándékozik a megvalósítás útjára helyezni, akik ebben rendre kudarcot vallanak, főleg Encida, akit szintén megigéz az a bizonyos szempár, lévén, hogy ő lány, és nem is teljesíti királyának parancsát. Hiába, a szerelem már csak ilyen.

 

 

 

 

 

 

A király, látván, hogy sehogy se lehetséges eltenni láb alól ezt a juhászt, alkut ajánl, meglengeti előtte az összes kincsét, ám a juhászunkat nem a világ összes kincse érdekli, hanem a lány keze. És amikor már minden veszni látszik, főleg a házasság, na akkor jön a deus ex machina, Mici néni telefonja megcsörren és Terka néni pont a királlyal akar beszélni, aki pont egy fontos döntést kell meghozzon és pont volt ő is ifjonc és bohó, és Terike néni mit akarhat mondani az nagy hApciás királynak, hát nem írom le, mert mindenki járjon utána, és találja ki, hogy vajh össze lettek-e adva a szerelmesek.

Tarkabarka előadás, sok poénlehetőséggel, sok játéklehetőséggel nagyjából egy órában előadva. Csak hát valahogy nem áll össze kerek egésszé, se nem négyszögletes, se nem kerek, olykor kifejezetten öncélú poénokkal megtűzdelve, mintha csak azért, hogy legyen, mintha a bőség zavarát látnám háromdébe’. Próbálok teli szívvel kacagni, de sajnos ez most nem sikerül, pedig nagyon akarom. Engem aztán nézhetne ez a csillagszemű reggelig, és mégse hatna meg. A tapsrendnél zavarban vagyok.

 

 

 

 

 

 

A román kollégáknak egyébként nagyon tetszett az előadás, a protokollon sokáig brávóznak, és rájövök, hogy persze! Annak ellenére, hogy egy mukkot sem értenek belőle, a gesztusokból, a játékból, a jelzésekből könnyen levehető a történet, harsány, vagány(kodó), merész fesztivál előadás.

Úgyhogy így vagyunk. Most betapasztom a lelkem folyását, ennek a szövegnek pedig pontot teszek a végére. Menjetek, nézzétek meg az előadást, addig is: egészségünkre!

Lábjegyzet: Az előadás természetesen társadalom- és rendszerkritikát tartalmaz. Mert hiszen volt egyszer egy mese és benne egy király, aki igencsak ostoba parancsokat osztogatott…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bemutató: 2018. november 10. - Puck Bábszínház - Kolozsvár

Alsó korhatár: 4 év, az előadás időtartama: 60 perc

Az azonos című népmesét színpadra írta: Szabó Attila

Zene: Csernák Zoltán Samu,  Báb-, díszlet- és jelmeztervező: Miareczky Edit,  A tervező asszisztense: Urbán Nikolett, Koreográfia: Fosztó András, A rendező munkatársa: László Réka

Rendező: SZABÓ ATTILA

Szereposztás: Juhász: Domokos Szabolcs, Király: Urmánczi Jenő, Királylány: Erdei Emese, Mici néni: Pünkösti Laura, Encida: Balogh Dorottya, Hencida: Bondár Tibor, Boncida: Kötő Áron

Technikai munkatársak: hangosító: Cebrat Szilárd, világosító: Portik Zoltán, díszletező: Balog Ferencz, Tóthpál Tamás, ügyelő: Kovács Ferenc

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotók forrása: Puck Bábszínház- Kolozsvár

 

Tovább a galériába

További képek