"Nem baj, ha éppen nem találja valaki a kiutat a mocsárból."

Takács Ágnes | 2018-11-19

Takács Ágnes interjúja Varsányi Péterrel a színházi nevelésről.

- Színházrendezőként végeztél1 bábrendező szakirányon a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2017-ben, több bábos munkád is volt, ám a legutóbbi rendezéseidnél – például A megtorlás napjánál (2017.) – nem bábszínházi nyelvet használsz. Nagyon érdekelne a Titánium Színházi Projekt keretében létrejött és a Kerekasztalnál most rendezett Sehol című előadás. Miért jelentkeztél a Titánium Projektre, illetve miért ezzel az anyaggal jelentkeztél?

- Nagyon jó kérdés, mert sosem voltam egy titáni alkat. Végző rendező szakos hallgató viszont épp akkor voltam, s úgy éreztem, mintha számunkra írták volna ki ezt a pályázatot, és nagy lúzerség lenne lustaságból nem beküldeni semmit. Végül az utolsó nap döntöttem el, hogy ezzel az anyaggal pályázom. Elliot Rodger My Twisted World. The story of Elliot Rodger című önéletírása ihlette az előadást. Mindeddig csupán a Bűn és bűnhődés volt rám ilyen hatással, de Dosztojevszkij regényével ellentétben Elliot Rodger történetét nem tehettem le azzal az önnyugtató gondolattal, hogy ez csak fikció – hiszen a történet igaz.

 

 

 

 

 

 

 

- A Tantermi Színházi Szemlén 2017 őszén mutattátok be, ahol egyértelműen a kiemelkedő előadások közé tartozott. Kevés előadás elismerésében szokott ilyenkor egyetértés lenni, hiszen – véleményem szerint – az osztályterem-színház még nem határozottan körvonalazott műfaj, így nagyon színes a jelentkező produkciók palettája, sokszor nehezen összeegyeztethetők egymással.

- Most vita volt arról, hogy minek kellene túlsúlyban lennie, min legyen a hangsúly: a klasszikus drámák tantermi változatain, vagy a színházi nevelési, azaz TIE (Theatre in Education) előadásokon...

A megtorlás napját színházi nevelési előadásnak tervezted a pályázat beadásakor?

- Igen, ezt már a tervezés legelső pillanatában eldöntöttem. Azt éreztem, hogy annyira mai és megosztó a témája, ráadásul Elliot Rodger nagyon erősen állít valamit, amivel nem is lehet egyetérteni (arról szól a szöveg, hogy megideologizálja a tömeggyilkosságot), hogy ha én erről rendezőként állítok valamit, akkor az csak féligazság lehet. Az előadás végeredményben arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi a baj a világgal – s nem tartottam volna helyesnek, ha kihagyjuk a nézőket ebből a keresésből.

- A produkcióban Hajós Zsuzsa volt a színházi nevelési szakértő, hogyan találtatok egymásra?

- Korábban több osztálytársam is dolgozott Zsuzsával, és náluk láttam, mennyire kinyitja a szemüket és az agyukat erre a műfajra. Szerettem volna én is tanulni tőle.

- Zsuzsával a szövegen is együtt dolgoztatok?

-  Igen, a legelejétől kezdve közösen gondolkodtunk. Mire a színészek beléptek a folyamatba, Zsuzsával már egy éve dolgoztunk az anyagon. Ettől függetlenül nem vittünk kész szövegkönyvet az olvasópróbára, a párbeszédek a próbafolyamat első két hetének vezetett improvizációi alapján születtek. Mindenki valóban csapattagként működött, számomra ez is újdonság volt. Ezelőtt a munka előtt jellemző volt rám az ennél merevebb gondolkodás, elég pontosan kitaláltam, mit szeretnék látni a színpadon. Ez persze nem minden esetben volt szerencsés. Itt pedig azt éreztem, hogy ha már a nézőket ennyire partnernek tekintjük, akkor elengedhetetlen, hogy a színészek is legalább annyira partnerek legyenek.

- Azt hallom ki a szavadból, hogy ehhez neked is bátorság kellett.

- Igen, de ebből nagyon jól jöttem ki, mert a csapattársaim szakmailag és emberileg is fantasztikusan megbízhatóak voltak. Így amikor nem tudtam, merre van a kiút az erdőből, bevallhattam nekik, és ők azonnal bekapcsolták a zseblámpáikat.

- Részben válaszoltál, de most konkrétabban is rákérdeznék arra, hogy szerinted miben vár el másféle rendezői működést egy színházi nevelési előadás?

- Nyitottságot igényel, és kicsit az ego feloldását is. Szerintem abban nincs különbség, hogy a jó színház mindig rétegzetten fogalmaz és az igazságot keresi, de egy színházi nevelési előadásnak nem szabad állást foglalnia.

Egyébként A megtorlás napja alatt Schilling Árpád volt a mentorom, és ő olyasmit fogalmazott meg, hogy ha valaki egy „klasszikus” előadást rendez, akkor az a jó, ha a végére azt érzi a néző, hogy kapott valami teljes egészet. Ezzel szemben egy színházi nevelési előadásnak akkor kell megszakadnia, amikor a néző még nem elégült ki, amikor az anyag nem hagyja nyugodni, és az előadás után is tovább provokálja az agyát és a lelkét.

- A töredékesség a fontos tehát, amihez néző-résztvevőként kapcsolódni tudok?

- Igen, itt a Seholnál2 például a nézők az előadás írói is egyben. Elképesztően izgalmas volt azt látni, ahogy egy nyitás, foglalkozás után a színészek szavakkal vagy gesztusokkal becsempészték az előadásba az ott elhangzottakat. Ilyenkor érződik a nézőkön az, hogy mennyire hálásak azért a lehetőségért, hogy az előadás szerzői lehetnek.

- Számomra ez egy kicsit azt is jelenti, hogy a nyitásoknál rendezőként a lehetséges nézői válaszokat is meg kell sejteni, ezek szerteágazóságával együtt kell gondolkodni a karakterekről. Hogyan tudod ezekkel együtt segíteni a színészeket?

- Valóban, megpróbáltunk minden eshetőségre felkészülni, ettől függetlenül már az első alkalommal több olyan megszólalás jött, ami a próbafolyamat alatt egyikünkben sem merült fel. Ettől válik ez az egész olyan izgalmassá, hogy mindig érnek meglepetések. Ugyanakkor valamennyire mederben lehet ezt tartani, hiszen ha az alkotók kialakítanak egy erős maggal rendelkező szerepembert, akkor azzal már valamelyest befolyásolják a nézői gondolkodást. A színházi nevelési előadásokban a szerepeket is töredékesen ismerjük meg, a Seholban Hajós Zsuzsa jó arányérzékének köszönhetően éppen annyira, hogy az inspirálóan hat a nézőkre.

 

 

 

 

 

 

- A próbafolyamat elején az egyes szereplőkkel, mint személyiségtípusokkal foglalkoztatok, ez is a karakterek erős magját támogatja?

- Egy ideje minden próbafolyamat egy pontján megcsinálom ezt a gyakorlatot a színészekkel, az előadás stílusától függetlenül. Ha az előadás nagyon groteszk vagy stilizált, a színésznek akkor is tudnia kell, hogy mi a magja az általa megformált embernek. Mellesleg ez a közös gondolkodásnak egy jó fokmérője, hiszen ahogyan a színészek, úgy én is meg szoktam csinálni a tesztet, így viszonylag objektíven megmutatkozik az is, hogy ki mit gondol egy szereplőről. Ha az én instrukcióm és a színész színpadi létezése elcsúsznak egymás mellett, és nem értem, hogy mi a probléma, akkor egy személyiségtesztből nagyon egyértelműen megmutatkozik, hogy melyik ponton gondolunk mást. Ilyenkor vagy megpróbálom meggyőzni a színészt a magam igazáról, vagy fordítva történik, vagy valahol a kettő között találjuk meg az igazságot.

- Kicsit kanyarodjunk vissza A megtorlás napjához, hogy aztán a Seholról is tudjunk ilyen szempontból beszélni. A Titánium Projektre te vitted azt az anyagot, amely az identitáskeresés kérdésével foglalkozik, ezzel szemben a Sehol próbafolyamatának kezdetén egy viszonylag kész szöveggel találkoztál. Az én keresése a Seholban is nagyon hangsúlyos, ez keltette fel az érdeklődésed ebben az anyagban is, vagy valami egészen más vonzott?

- Zsuzsának korábban ajánlottam egy kortárs ifjúsági regényt, amelynek az alaphelyzete nagyon izgalmas volt; adott a világ végén három fiatal, akik próbálnak onnan kitörni és a zenét hívják segítségül: alapítanak egy garázsbandát, majd találkoznak egy ördögszerű valakivel, aki alkut ajánl nekik. Ez a történet inspirálta Zsuzsát, így eleve könnyen tudtam azonosulni az általa írt darabbal.

Egyébként engem a Seholban elsősorban nem az identitáskérdés foglalkoztat. Ahogyan nő föl az ember – legalábbis magamon ezt vettem észre –, egyre többet gondolkozik a jövőn: tényleg azt a jövőt akarja-e, amit kamaszkorában elképzelt magának, vagy az csak a társadalmi elvárások és a neveltetés miatt alakult ki. Ez az egyik kérdés, ami engem a Sehol révén is foglalkoztat. A másik, ezzel összefüggő téma pedig az, hogy mennyire nehéz döntéseket hoznunk úgy, hogy nem tudhatjuk, milyen következményük lesz. Döntéseink vajon a tartalmas és boldog élet felé visznek-e minket? Nagyon hasznosnak tartom, ha közösen gondolkodunk a résztvevőkkel arról, hogy mi is az a tartalmas élet. Fontos pillanat volt, amikor a főpróba során arról beszélgettünk a résztvevőkkel, hogyan alakul a Milán nevű szereplő sorsa, tudva, hogy teljes életet fog élni. Ekkor az egyik néző azt mondta, szerinte Milán gondnok lesz, ezt a csoport elfogadta, és attól kezdve azon gondolkodtunk, milyen is lehet Milán gondnok teljes élete.

 

 

 

 

 

 

- Mit vársz az előadás célközönségétől, a 6-7. osztályos diákoktól? Ők vajon milyen válaszokat adnak majd ezekre a kérdésekre?

- Ehhez a korosztályhoz már jó ideje nem volt közöm. (A megtorlás napját 16 éven felülieknek játszottuk.) Szeretném azt hinni, hogy emlékszem arra, milyen 12 és 14 éves kora között az ember, de nyilvánvalóan mások lesznek, amilyen az én korosztályom volt.

- Próbáltam megkísérelni a lehetetlent, hetedikes fejjel igyekeztem nézni az előadást. Kedvesen, bátorítóan pozitív élmény volt, azt sugallta, hogy semmi baj, más is elveszíti olykor önmagát, minden össze fog állni.

- Nem baj, ha éppen nem találja valaki a kiutat a mocsárból. Alapvetően jobban érdekel az, hogy ez a korosztály milyen válaszokat ad, mint a felnőttek. Nagyon érzékenynek látom a 12-14 éveseket, azt gondolom, hogy ilyenkor alapvetően minden inger hatványozottan hat az emberre. Saját életemből arra emlékszem, hogy akkor mindent nagyon intenzíven éltem meg, az örömöt és a bánatot is. Bízom a közönségben.

- Ezekhez a kérdésekhez társul az előadásban a játék a fénnyel és az árnyékkal. Érdekelt eddig az árnyszínház, mint kifejezésforma, vagy a Sehol alapszituációja adta?

- Az árnyjátékot mi bábosok szeretjük bábos formának tekinteni, a technikát az egyetemen egyébként Blasek Gyöngyitől és Kuthy Ágitól tanulta az osztályunk. Az árnyék költőisége a kezdettől fogva magával ragadott, és régóta foglalkoztat Platón barlanghasonlata is. Ha árnyjátékot látok, az számomra mindig létkérdésekkel kapcsolódik össze, és ilyen létkérdéseket feszeget a Sehol is. Ugyanakkor, ha a cselekményben nincs áramszünet, nem biztos, hogy eszembe jut árnyjátékot használni.

- Milyen más konkrét terveid vannak erre az évadra?

- Most épp Kurta Niké és Tési Dóra Doboz című darabját rendezem. Ezt december 7-én mutatjuk be a Jurányiban. Az évadban az utolsó, negyedik munkám a Budapest Bábszínházban lesz Mire gondol Alma? címmel, Pájer Alma Virág és Pethő Gergő játssza. Azután a jövő évadra való készüléssel tölteném az időt, és szeretnék írni egy mesekönyvet is.

1 Szakdolgozata: Báb és tárgyanimáció a Quay testvérek filmjeiben

2 A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ komplex színházi nevelési előadása 6-7. osztályosoknak.

 

Főkép: portré- WunderKamera

Fotók: Sehol című előadás-  Slezák Zsuzsanna - Kerekasztal Színházi Nevelési Központ

          A megtorlás napja című előadás - Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház