Utazz velünk Bábországba!

Art Limes | 2018-11-09

Országos bábmódszertani konferencia Szolnokon.

A Nemzeti Művelődési Intézet az Aba-Novák Agóra Kulturális Központtal együttműködésben 2018. november 23-án 10:00 órától „A bábművészet szerepe a személyiségfejlesztésben” címmel a tapasztalatokat összegző, s új kezdeményezéseket inspiráló országos bábmódszertani konferenciát rendez, majd a „Bűvös bábos” program amatőr bábjátszó társulatai lépnek nyilvánosság elé a II. Bűvös Bábos Szemlén.

A bábjátszás, a bábozás a magyar közösségi művelődési, az amatőr művészeti tevékenység egyik nagy hagyományokkal rendelkező ága.  A múlt század 30-as éveitől meglévő és aktív mozgalom, mely volt, hogy 1000 bábcsoportot is magáénak mondhatott, a 2000-es évektől hanyatlásnak indult, egyre kevesebb csoportot regisztráltak a statisztikai jelentésekben. Pedig a pedagógiai bábjáték eszköze a nevelési folyamatnak óvodában, iskolában és az iskolán kívüli művelődésben. Komplex tevékenység, mely egyszerre foglalja magába az irodalmi, anyanyelvi, képzőművészeti, zenei, mozgásos-táncos nevelés feladatait. Segítségével formálható a gyerekek erkölcsi értékrendje, esztétikai érzéke, közösségi beállítódása.

A pedagógiai bábjáték és a bábozás népszerűsítése érdekében az elmúlt években több, egymásra épülő módszertani fejlesztő folyamat vette kezdetét.

A Nemzeti Művelődési Intézet 2016-ban két egymásra épülő, térítésmentesen igénybe vehető „Bábcsoportvezetői alapismeretek”, képzést valósított meg a Magyar Bábjátékos Egyesület és a Magyar Bábművészek Szövetsége együttműködésével, melyen közel 120 amatőr bábjátszó, bábcsoportvezető vett részt. A képzés hosszú távú célja az volt, hogy elősegítse a magyarországi amatőr bábjátékos mozgalom terjedését és újjáéledését.

A képzésben részt vevő új csoportvezetők bevonásával 2017-ben indította útjára az intézmény a Bűvös bábos programot, az amatőr gyermek bábjátszás újraélesztésének szándékával. A hátrányos helyzetű fiatalokat bevonó, négy megyét érintő kezdeményezés Kötegyán (Békés megye), Püspökladány (Hajdú-Bihar megye), Balatonboglár (Somogy megye) és Kiscsősz (Veszprém megye) településeken a bábművészet eszközeivel segítette a kultúrához való hozzáférést, valamint az önkifejezés fejlesztését. A projekt 2017 májusában egy mini konferenciával és egy félnapos szemlével zárult, ahol az új csoportok szakmai közönség előtt mutathatták be előadásaikat.

A mintaprogram folytatásaként 2018. nyarán a II. Bűvös Bábos program idén hat megyére kiterjedően valósult meg: Tiszaalpáron (Bács-Kiskun megye), Szőkéden (Baranya megye), Szeghalmon (Békés megye), Álmosdon (Hajdú-Bihar megye), Nagyrédén (Heves megye), valamint Csepregen (Vas megye) folyik közösségfejlesztő tevékenység a bábművészet eszközeivel.

A Nemzeti Művelődési Intézet és az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ együttműködésében megvalósuló „A bábművészet szerepe a személyiségfejlesztésben” országos bábmódszertani konferencia a bábművészeti terület módszertani kérdéseire összpontosító előadásokkal várja a szakembereket és az érdeklődőket. A délutáni workshopok után lehetőség nyílik a II. Bűvös Bábos Találkozó és Szemle bábelőadásait is megtekinteni, melyben az idei hat csoport mutatja be eredményeit.

Az esemény célja nem csupán a nyilvánosság előtti bemutatkozás, hanem az amatőr bábjátszás mint művészeti tevékenység ismertté tétele. Ezen túlmenően a módszer közösségépítő eszközként elősegíti a helyi közösségi életbe való bekapcsolódást, s hozzájárul a közösség megerősödéséhez, hiszen a záró produkcióba a bábcsoportok a települések lakóit is bevonják.

A program kísérő rendezvényeként „Bábtáncoltató” címmel a legismertebb bábfajtákat bemutató interaktív utazó kiállítás is várja a látogatókat.

Együttműködő partnerek

Magyar Bábjátékos Egyesület, Magyar Bábművészek Szövetsége, Bóbita Bábszínház (Baranya megye), Ciróka Bábszínház (Bács-Kiskun megye), Napsugár Bábszínház (Békés megye), Vojtina Bábszínház (Hajdú-Bihar megye), Harlekin Bábszínház (Heves megye), Mesebolt Bábszínház (Vas megye), Bábcsoportvezetői képzést végzett csoportvezetők, Szőkéd Község Önkormányzata, Körös-Sárréti Civil Szervezetek Szövetsége, Roma Láng Egyesület, Girasek és Társa Bt., Nagyréde Nagyközség Önkormányzata, TELE-ART Szolgáltató és Kulturális Betéti Társaság

A szervezők szeretettel várják a bábjáték módszertani és gyakorlati kérdései iránt érdeklődő közművelődési szakembereket, pedagógusokat, felsőoktatási hallgatókat. A részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött.

A terem befogadóképessége miatt 100 fő részvételére van lehetőség, a jelentkezőket a jelentkezések sorrendjében regisztrálja a rendszer.

Jelentkezési határidő: 2018. november 18. 21:00 óra

Helyszín: Aba-Novák Agóra Kulturális Központ (5000 Szolnok, Hild János tér 1.)
Időpont: 2018. november 23. 10:00–17:30-ig

Részletes program 

Online jelentkezési felület

A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.