Cseresznye-fülbevaló

A szombathelyi Mesebolt Bábszínház és a Kőszegi Várszínház nyolc éve hoz létre nyaranta a Jurisics-vár valamely terében koprodukciós bemutatókat, amelyek a következő kőszínházi évadban aztán a Meseboltban élnek tovább. Az idén a lovagteremben kaptuk meg az éjszaka csodáit: az Estimesét. Életelixír, nindzsaiskola, tószemű óriás, cseresznye-fülbevaló. Szorongásoldó álombuborék.

Az animációs csodákhoz tényleg meg kellett volna várni, hogy a kőszegi várudvar fölött mélykék bársonnyá változzon át az ég (talán még a szokásos nyári színházi fél kilences kezdés se lett volna elég). Így aztán az emeleti lovagteremben volt a bemutató. De oda eljutni úgyis határátlépéssel ér föl: a várfelújítás után áttetsző alattunk a lépcső, áttetsző a folyosó; már kinn megkezdődik a lebegés. Amikor pedig a teremben kialszanak a fények és elcsendesedik a nézőtér, megérkezik a heuréka-élmény: de hát a mai alapvető közmegegyezés szerint minden színházi este úgy működik, mint amikor a gyerekszobában anya lekapcsolja a villanyt, és a sötétben megkezdődhet a varázslat, a szöszmötölés, a szorongások kibeszélése, a „vetítés”. (Még a titkos csoki, zörgő papír is stimmel.) Az éjszaka, az álomidő pedig: furcsa senkiföldje lét és nemlét, realitás és irrealitás között.

Az Estimese a többször átírt, több változatban létező mesét, A halhatatlanságra vágyó királyfit írja, mondja tovább: három hangon. Peer Krisztián maga is beszél arról az előadáshoz fűzött ajánlásában, hogy voltaképpen a kettős szerzőségből – írótársa az előadás rendezője, Janicsek Péter - született meg ez a három, feleselő, évődő, egymást korrigáló, de szorosan összetartozó és összetartó hang, a három figura: a három testvér. Lehet, hogy anno valahogy így születtek a mesék. (Az meg a sajtótájékoztatón hangzott el, hogy az Estimese-beli legidősebb gyerek 11, a középső 9, a legkisebb 5 éves. Megismerve őket kb. ennyire is tippelnénk.)

A születés-halál-idő témája korán megérinti a gyerekeket – csak a felnőttek kerülnek nehéz helyzetbe, ha erről beszélni kell. A Mesebolt most megteszi: sok empátiával és tehetséggel; 6 éven felülieknek. (Ahogyan nemrégiben megtette – kicsit más hangfekvésben, más eszköztárral, de szintén a halhatatlan mesei alapokon – a celli Soltis Színház és a budapesti k2 Színház koprodukciós „zenés mű-népmeséje”, a Hantocska is. Akár érdemes volna tüzetesebben összevetni a két bemutatót. És megint csak a felnőttek felelősségére apellálni: mindkét előadás jó alap arra – az ámulatba ejtő élményen túl -, hogy beszélgetés kezdődjön az élet dolgairól. A múlt évadban pedig a győri Vaskakas Bábszínház is színre vitt egy Halhatatlan-változatot. Halandók, halhatatlanul.)

Szóval a lovagteremben kialszanak a fények, és megkezdődik a varázslat. Ezt a fordulatot is elkoptattuk, de most tényleg az van: varázslás. Külön élmény lopva megfigyelni a gyerekközönséget. A fölragyogó szemeket, a fölragyogó mosolyokat – a megkönnyebbült nevetéseket -, az elnyíló szájakat, a belefeledkezést: ámulni az ámulást. És külön élmény lopva megfigyelni Kiss Dávid Gergőt, a Mesebolt fénytechnikusát a pultja mögött: mintha hangszeren játszana. (Általában mögöttünk foglal helyet, de most speciálisak a körülmények: oldalt, elöl, a nézőtér mellől vezényli az előadás fényeit, árnyait, hangjait. Nem bánjuk egyáltalán.)

Az Estimese alkotói valamit eltaláltak. Először is a hangnemet, a nyelvet, amely úgy mesei, hogy nagyon mai: a gyerekeknek ismerős (és mint minden mese, a hétköznapi világ elemeiből, elemeire építkezik). Eltalálták az eszköztárat. Ebben a bábelőadásban írd és mondd, szorosan véve egyetlen báb van: Piros (az ötéves kislány) rongybabája, amely előbb mintha ölelnivaló párna lenne, aztán szeretnivaló (és szeretni való) királyfivá változik. Különben minden szín, fény, hang, tűnő-mozgó kép, minden megfoghatatlan illúzió. Érdekes megtapasztalni, hogy az animációt – Besnyő Dániel, Maruscsák Dávid, Szujó Alexandra munkája; grafika: Mészáros Lilla – milyen magától értetődő módon fogadják el és fogadják be a gyerekek. Ámulnak, de pont azért, mert érzékelhetően ismerős és jól kódolható számukra ez a világ (ahogyan a számítógépes fogások, effektek is). De a legszebb mégis az, ahogyan a színészek együtt élnek, játszanak – mondhatni együttműködnek – az animációval, amely maga az eleven, virtuális, álombeli ir/realitás; az alakot öltött, mozgékony fantázia: vagyis a világot érteni, értelmezni segítő mese. A háromdimenziós és a kétdimenziós valóság olyan szépen, könnyedén válik el és fonódik össze az előadásban, hogy öröm nézni. Újabb pirospont, hogy a színészek nem gyerekeskednek, amikor gyerekeket játszanak. Fritz Attila a Kék szerepében – lévén 11 éves, ráadásul ő a legidősebb – már közelebb van a rációhoz: folyton a logikára apellál, folyton kiigazít, magabiztosan számol, folyton visszakérdez. („Ha alszol, nem tudsz beszélni.”) De szövi tovább, kékre színezi a mesét: a szemében könnytavat ringató, elátkozott óriás üzletet ajánl a királyfinak – mert a halhatatlanságnak nagy ára van. A Zöld szerepében Kőmíves Csongor mutatja meg, hogy mire képes egy 9 éves, mokány karatéka: igazi hős. Az ő fantáziájában, a Zöldmesében a Halálmesternek szupertitkos nindzsaiskolája van, ott őrzik az életelixírt. Kulcsfigura Piros, az álmodozó és bölcs 5 éves, a legkisebb királylány: Varga Bori. Jellemző, hogy villanyoltás után ő kéri a mesét – már megint A halhatatlan királyfit, a biztonság kedvéért. Két bátyja finoman vigyázza, óvja, félti – ha fél. (És ennek Piros titkos csokijához nincsen semmi köze.)

Szép, amikor a Pirosmesében az ágas-bogas szarvasagancs animáció képében égig érő fává növekedik, a tetején Tündérországgal (…ne menjünk túl messzire, de ezen a ponton fölrémlik akár a száraz és a zöldellő fa képe az Áldozathozatal című Tarkovszkij-filmből – és akkor választ kapunk az örökös ismétlésre is. Hogy akárhányadszor, akárhányszor muszáj megpróbálni).

És hát az se lehet véletlen, hogy az Estimesében a cseresznye-fülbevaló rejti talán a legszebb életképletet. Ott virít Piros pizsamáján, talán az óvodában is a cseresznyefülbevaló a jele. A halhatatlanságból a földi létbe visszavágyó királyfi Tündérország Piros kis királykisasszonyától cseresznye-fülbevalót kap ajándékba: szomorúság ellen. Ha megeszi az egyik szemet, eszébe jut minden apró emléke (hogy például hogyan voltak régen a házak a szülővárosában, amelyre ezer évek után visszatérve rá sem ismer). És mi lesz, ha megeszi a másikat is? Mindent elfelejt.

De az Estimese szerencsésen csak az első szem cseresznyéig, vagyis az emlékezésig jut el, mert Anya - Parti Nóra kintről-fentről érkező, biztonságot sugárzó, határozott és megnyugtató hangján – közbeszól. Na, alvás.

Aztán el ne felejtsünk Borbála-napon cseresznyeágat vágni: az a borbálaág. Ha karácsonyra kizöldül, reménykedhetünk, hogy hamarosan eljön a királyfi - és megkérdezi: „Akarsz-e élni, élni mindörökkön, játékban élni, mely valóra vált?”

Estimese – a Mesebolt Bábszínház és a Kőszegi Várszínház bemutatója 2018. július 2-án a Jurisics-várban

Írta: Peer Krisztián, Janicsek Péter

Zeneszerző: Tóth Andor

Animáció: Besnyő Dániel, Maruscsák Dávid, Szujó Alexandra

Grafika: Mészáros Lilla

Fényterv, fény, hang: Kiss Dávid Gergő

Rendező: Janicsek Péter

Szereplők: Fritz Attila, Kőmíves Csongor, Varga Bori – hangban: Parti Nóra

Fotó: Mesebolt Bábszínház - Trifusz Ádám

 

További képek